Kispályás foci

2024.06.30. 11:50

A gyöngyöshalászi öregfiúk 440 kilométert utaztak, hogy segíthessenek

Adománygyűjtés és közösségépítés. Ez a két cél vezérelte a Gyöngyöshalász SE öregfiúk csapatát, hogy idén is részt vegyen a gárda a Csólyospáloson rendezett jótékonysági labdarúgó-tornán.

Bódi Csaba

A gyöngyöshalászi szeniorok idén is jótékonykodtak

Forrás: Beküldött fotó

Nevezett település Bács-Kiskun vármegyében található, ahol Tóth Gábor ötödik éve nyújt segítőkezet a labdarúgáson keresztül beteg gyermeket nevelő családoknak. A Gyöngyöshalásztól 220 kilométerre található községbe immár harmadik évben térnek vissza a halásziak, köszönhetően csapatvezetőjük, Tóth Zoltán és Tóth Gábor közötti testvéri köteléknek. 

– Az Együtt a gyerekekért jótékonysági focitornán idén tíz csapat lépett pályára, köztük mi voltunk egyedül az öregfiúk – mondta Tóth Zoltán. 

– Az ötfős csoportban két győzelmet aratunk és két vereséget szenvedtünk, így a harmadik helyen zárva nem jutottunk tovább. A mi ötösünkből került ki a végső győztes, ám ettől fontosabb, hogy ezúttal is hozzá tudtunk járulni a nemes célhoz, amit idén a helyi általános iskolának nyújtott adomány jelent. Azt pedig csak zárójelben üzenem az öcsémnek, hogy a Football Fanatics csapatát oda-vissza...

Ők tízen

A gyöngyöshalásziak Csólyospáloson szerepelt csapata: Sándor János, Horváth Roland, Horváth Patrik, Marázi Péter, Incze Tamás, Horváth János, Kiss Sándor, Csintalan Gergő, Kovács Ernő, Tóth Zoltán

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában