Labdarúgás

2024.06.12. 13:17

Nagyrédén korábbi kézilabdázó kapta a futballistáknak járó díjat

A 2023/2024. évi Heves vármegyei bajnokság végén Tóth Martin Gergő érdemelte ki az esztendő legjobb nagyrédei utánpótlás labdarúgójának járó Majoros „Maszek” András-vándordíjat.

Heol.hu

ifj. Majoros András, Tóth Martin Gergő és Fehér Gyula

Forrás: Beküldött fotó

Nagy várakozás előzte meg, hogy vajon ki veheti át a 22. Majoros „Maszek”-díjat. Több esélyes akadt, végül a papírformának megfelelően Tóth Martin Gergőt szólította a díjbizottság főtitkára, hogy vegye át a sokak által vágyott serleget.

Az elismerést a díjnévadó utódaként ifj. Majoros András és a díjbizottság főtitkára, Hegoczki F. Zsolt adta át. 

Gratulált továbbá Fehér Gyula klubelnök és Molnár András edző is. A tréner szerepe azért különleges ebben a körben, mert ő a „Maszek” edzette 1980-as évek végi sikeres ifjúsági csapat kiváló labdarúgója volt, így a díjnévadó neveltje. Egy csapatban érte el sikereiket Majoros „Maszek” fiával. A díjazottnak edzője volt még a mögöttünk hagyott pontvadászatban dr. Ördög István és Fehér Gyula, valamint a felnőtt csapatnál Török János vezetőedző.

– Éreztem, hogy engem díjaznak majd – szólt a 19 éves Tóth Martin Gergő. 

– Számítottam rá, hogy két megturbózott év ifi és felnőtt szereplése után az én nevem hangzik el. Jólesett, hogy két teljes csapat sorfala és egy egész pálya közönsége előtt tapsorkánban vehettem át a díjat. 

A magas és kiemelkedő erőnlétű, atletikus alkatú játékos belső védőként segítette csapatát. A párharcokban verhetetlen, gyors, remekül fejel, blokkol és hősként csúszik-mászik, hogy ne kapjon gólt együttese. Ha a mérkőzés alakulása engedi, előre is felmegy: kilenc gól fűződik nevéhez, amivel megosztottan végzett az élen a házi góllövőlistán. 

– Az edzésmunkákat tisztességgel elvégeztem, a pályán pedig a maximumot nyújtottam – folytatta a díjazott. – Ha már rajtam túljut az ellenfél, akkor nagy baj van, ezért hibamentes próbáltam lenni az elvárhatóság szerint. Általában ez sikerült is, mivel szinte kizárólag pontrúgásból vagy létszámfölényes támadásokból kaptunk gólt.

Csak a kitartó küzdelem vezet az elismerésig

– Gratulálok Tóth Martin Gergő teljesítményéhez és ahhoz is, hogy példává tudott lenni a társai között szorgalomban és kitartásban – fogalmazott ifj. Majoros András. – Már csak azért is érdemes követni őt az utánpótlás játékosoknak, mert azzal a hozzáállással, amit ő mutatott fel, nemcsak a futball lényege felé vezető utat találhatjuk meg, hanem a jó tanuláshoz, munkához és az élet egyéb területeihez vezető ösvényt is. A vándorserlegben nemcsak a vasat kell látni, hanem, ami mögötte van teljesítmény, azt is. Vagyis azt, hogy annak meghódításáért tenni kell. Ehhez el kell lesni, hogy a díjazott miként jutott el a célba, a csapatkapitányi karszalagig vagy a felnőtt csapatba. Ott további három gólt szerzett bajnokin, s a Magyar Kupában is betalált. A felnőttcsapat bronzérmében is részt vállalt. Aki kitartóan küzd, csak az érheti el a „Maszek”-díjat. A készülődés kezdete pedig nem holnap van, hanem most.

Martin a heti egy-két felnőtt edzés mellett heti négy konditermi tréninggel készült a hétvégi összecsapásokra. Utóbbiakat önszorgalomból végezte. Szerinte ez a felnőtteknél nem jelentett előnyt belső védőként, mert ott tudatosan sportot választott, erős ellenfelei voltak, de az ifikorosztály „cingárbirodalmának ciripelő szöcskecsatárai” között úthengerként menetelt, s ő lehetett a tizenhatos ura. Korábban házuk kertjében igazi kis füves futballpályát épített a család, ahol Martin a testvérével, Krisztiánnal és az átellenben lakó Jurecska Erikkel és Rubennel focizott akár naphosszakat. 

Mindhárman kiváló labdarúgók, akik közül utóbbi háromszoros „Maszek”-díjas, s tavaly döntötte meg Varga Krisztián kétszeres rekordját. 

A pálya igencsak lejtett a domboldalba épült ház mellett, de annál nagyobb élmény volt rajta játszani, s különleges fejlesztésül is szolgált. Az apuka, Tóth Attila a Gyöngyöspata csapatának labdarúgója volt korábban, míg anyukája versenyszerűen lovagolt.

Tóth Martin Gergő két éve futballozik újra, ugyanis ezt megelőzően kézilabdázott a HE-DO B. Braun Gyöngyös utánpótlásában, méghozzá az első vonalban. Heti öt napon, napi két-három edzéssel. Balátlövőként több korosztályos bajnoki aranyérmet és dobogós helyezést ért el.

– A 2022/23-as szezonban azért fejeztem be a kézilabdázást, mert az ifjúsági csapatból nem vittek fel bennünket a felnőttbe – így a futballista. – Visszatértem tehát a labdarúgáshoz Rédére, ahová a kézizésből magammal vittem a kitartás és a test-test elleni párharc tudományát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában