Labdarúgás

2024.07.17. 12:59

30 éve a vb-döntőben Puhl Sándor a csúcsra ért

Puhl Sándor is világbajnok lett. Neve örök időkre fennmarad a sportág történelmében – írta lapunk, a Heves Megyei Hírlap 1994. július 18-án, egy nappal a labdarúgó-világbajnoki döntő után.

Heol.hu

A Heves Megyei Hírlap címlapja 1994. július 18-án

Forrás: Heves Megyei Hírlap archívum

Az alábbiakban az 1994. július 17-én Puhl Sándor által vezetett Brazília–Olaszország világbajnoki döntő (0–0) kapcsán idézzük fel a magyar futball legnagyobb vb-dicsőségének számító eseményt.

„Amikor pénteken késő délután a lapzártához készülődtünk, rendre azt figyeltük az MTI híradásaiban, hogy melyik tartalmazza már a labdarúgó világbajnokság két utolsó mérkőzésének, a harmadik és az első helyért lejátszandó döntőnek a játékvezetőjét – jegyezte a sorokat azóta már elhunyt kollégánk, Fesztbaum Béla. 

– Egyszer ugyan felkaptuk a fejünket, de a hír nem volt több, mint esélylatolgatás. Abban azt valószínűsítették, hogy Puhl Sándor a „kisdöntő” bírája lehet. Egy néhány soros anyag volt a tartalékunk, az került be a lapba, amit aztán este kilenc óra után könnyű szívvel kicseréltünk. 
Előtte alig akartunk hinni a szemünknek és a fülünknek: Puhl Sándor a világbajnoki címet eldöntő mérkőzés vezetését kapta feladatul. Magyar játékvezető korábban még soha nem vezetett vb-döntőt. Erre azért nem számítottunk, bár nem tartottuk kizártnak azok után, hogy Puhl nemrég a világranglista harmadik helyén állt, most állítólag az ötödik. A bírók munkájának megítélése végtére is szubjektív, itt már az is nagyon nagy dolog, ha világbajnokságon kap lehetőséget egy játékvezető.

PUHL SÁNDOR

Született: 1955. július 14., Miskolc
Elhunyt: 2021. május 20., Budapest
NB I-es játékvezető: 1984–2000
FIFA-játékvezető: 1988–2000
Első NB I-es meccse: Vasas–Csepel, 1984
Utolsó NB I-es meccse: FTC–Haladás, 2000
Legfontosabb meccsei: vb-döntő (Brazília–Olaszország 0–0, 11-esekkel 3–2, 1994), BL-döntő (Borussia Dortmund–Juventus 3–1, 1997), UEFA-kupa-döntő (Borussia Dortmund–Juventus 1–3, 1993)
Szakmai elismerései: 4x a világ legjobb játékvezetője (1994 és 1997 között), 2x Magyarország legjobb játékvezetője (1992, 1995)
Sportvezetőként: az MLSZ játék­vezetői bizottságának alelnöke (2011), az MLSZ alelnöke (2000–2006)
Forrás: nso.hu

FIFA-bítónk három mérkőzésen volt ítész Amerikában, miután megkapta a döntőt. Elképzelhető, hányszor tették mérlegre a szóba jöhető sípmestereket a világ labdarúgásának vezetői, amíg Puhlra adták szavazatukat. A végső döntés azonban meglehetősen simán ment. Annak ellenére, hogy Puhl az általa vezetett Olaszország–Spanyolország mérkőzésen az olasz Tassotti súlyos sportszerűtlenségét nem látta. Az ellenőr szerint nem is láthatta. Az ellenőr lezárta ezzel a vitát, szavazáskor Puhl 9–0-ra nyert, a másik jelölt a dán Mikkelsen volt.

Óriási kitüntetés, talán egy fokkal még nagyobb felelősség. Ettől többet egy játékvezető el nem érhet, esélyük erre négy évente van a világ bíróinak, de csak egy jut hozzá, a többiek várhatnak – ha ki nem öregszenek – újabb négy évet. 

Valójában nem is lehet célja egy játékvezetőnek ilyen szerepet kiérdemelni, hiszen annyira elenyészően kicsi a lehetősége, értse, tudja bár kiválóan a játék szabályait. A FIFA vezetőinek most Puhl Sándor jelentette a legnagyobb garanciát.

Az egri Domus Áruház 39 éves igazgatóját egy héttel ezelőtti írásunkban „világnagyság” jelzővel illettük. A FIFA nagyhatalmú urai minket igazoltak. Tegnap este a földgolyó minden pontján láthatták a televízió jóvoltából az egri fiatalembert, amint ítélkezett a világ két legjobb csapatának, a brazil és az olasz válogatottnak a világ- bajnoki címet eldöntő mérkőzésén. Egy magyar, aki Márton Sándor partjelzővel képviselte hazánkat a legjobbak négy hétig tartó világversenyén. 

A labda rúgásának legaktívabb szereplői igazán elgondolkozhatnának... 

Talán nem túlozzuk el: sajátos mércével mérve, saját „szakmájában”, sporthivatásában, Puhl Sándor is világbajnok lett. Neve örök időkre fennmarad a sportág történelmében” – írta Fesztbaum Béla 1994. július 18-án.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában