Sportlövészet

2024.07.04. 15:39

A vízilabdázók után a sportlövők is Mátraházán készülnek az olimpiára

Mátraházán ideális körülmények között készülnek a sportlövők az olimpiára – jelentette ki a sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám csütörtökön az edzőtáborban tett látogatásán.

Heol.hu

Mátraházán minden feltétel adott a jó felkészüléshez

Forrás: Ládi László/Agria Tv Bt

Schmidt Ádám arról beszélt: mindig öröm, ha a magyar olimpikonok felkészülésük során az állami tulajdonú, a sportállamtitkárság üzemeltetésében lévő létesítményeket veszik igénybe. A körülményekkel minden tekintetben maradéktalanul elégedettek a jelenleg itt készülő sportolók – tette hozzá, jelezve: így nyugodt szívvel kijelenthető, ezen nem fog múlni sikeres szereplésük.

Kiemelte, elvárásként előzetesen azt fogalmazták meg, hogy a sportlövők több kvótát szerezzenek, mint a legutóbbi, tokiói játékokat megelőzően. Ez teljesült is, hiszen az akkori négy helyett Párizsban öten mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjaival.

Emlékeztetett: a kormány az elmúlt két évben sok mindent tett annak érdekében, hogy a sportolók érezzék, az állami sportirányítás nemcsak a sportszövetségek vezetőivel, hanem személy szerint velük is igyekszik közvetlen kapcsolatot fenntartani. Ennek része a mai látogatás is, ahol őszinte beszélgetéseket folytatva lehet tájékozódni arról, a sportolók elégedettek-e a felkészüléssel, milyen állapotban várják az olimpiát és van-e valamire szükségük – fejtette ki, megjegyezve: „természetesen ilyenkor jó sok bíztató szó is elhangzik”.
Az államtitkár hangsúlyozta: a mátraházi edzőtáborban tapasztaltak alapján a kvótát szerzett magyar sportlövők kiváló mentális és fizikai állapotban vannak, szeretnék a valaha volt legjobb eredményüket elérni, így ők, felkészítőik, a sportszakma és a szurkolók egyaránt bizakodva várhatják szereplésüket. Péni István esetében ez kiváltképp igaz, de a többi számban is „nagyon szép reményeink lehetnek” – fogalmazott.
Kitért arra is: a felkészülés résztvevői nem csupán fantasztikus sportemberek, de intelligens emberek is, ami ugyancsak segíti őket abban, hogy a párizsi olimpián képesek legyenek legjobbjukat nyújtani.

Ők öten
Párizsban puskában három (Mészáros Eszter, Pekler Zalán, Péni István), pisztolyban pedig két (Fábián Sára Ráhel, Major Veronika) magyar lövő indul.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában