Labdarúgás

2 órája

Füzesabony SC-Erőss út: gyász, 11-esek és végre hazai győzelem

A névadó szponzor, Erőss Róbert elhunyta miatt fájdalmasan szomorú hangulatú mérkőzésen szerezte meg első NB III.-as hazai győzelmét a Füzesabony SC-Erőss út csapata az Északkeleti csoport 10. fordulójában.

Bódi Csaba

A füzesabonyiak győzelemmel emlékeztek elhunyt támogatójukra

Forrás: Bódi Csaba/Heves Megyei Hírlap

Az FSC sporttelepe gyászba borult. A névadó támogató szeptember 30-án bekövetkezett halála óta mindenhol Erőss Róbert alakja köszön vissza. De már csak az emlékekben. 

Elment az ember, akinek oly sokat köszönhet a Füzesabonyi SC, akinek jóvoltából most NB II.-es körülmények között, NB III.-as mezőnyben futballozhat a csapat. Ahogy az SBTC elleni meccsre érkezők zöme, úgy az időjárás is a 44 évesen elhunyt sportvezetőt siratta. Szinte végig esett az eső. A főbejáratnál kialakított kegyhelyen gyertyák, mécsesek és virágok mögött Erőss Róbert fényképe köszönt vissza a gyászolókra. 

Az alsóházba tartozó két csapat összecsapása előtt Varga Dániel jóvoltából idézték fel az elhunyt munkásságát és emberi nagyságát. A gyászszünetet követően a csúszós, vizes pályán alig telt el negyedóra és már kialakult a félidei állás. A 10. percben hazai részről Berki Péter, a 16. minutumban pedig a salgótarjániak közül Filkor Benjámin talált a kapuba. Mindketten 11-esből voltak eredményesek, noha helyzet akadt mindkét oldalon, sőt a 15. percben nógrádi részről a kapufát is sikerült eltalálni. 

A szünetben egy változás történt: Olasz Dénest Szanku Kristóf váltotta a házigazdák centereként, aki az 54. percben fejessel veszélyeztetett, de nem gólt érően. A 62. percben az SBTC is támadót váltott (Csifó István helyére Horváth Máté lépett pályára), ám az újabb találat csak nem akart jönni. Egészen a 67. percig. A „11-esek meccsén” ismét Berki Péter „büntetett”, miután a játékvezető szabálytalannak ítélte a Nagy Gergővel szembeni megmozdulást, 2–1. A 72. percben aztán a volt abonyi játékos, Farkas Krisztián  lőtt 19 méterről mellé, majd a 77. percben Csuka Krisztián az öt és feles sarkánál akkor fejelt a labdába, amikor már lefelé esett... Az FSC azonban a lefújást követően már nem az utolsó helyről nézhet felfelé, az első győzelemmel ugyanis előzött a gárda, aminek azonban Erőss Róbert már csak a mennyekből örülhetett. 

A mérkőzés jegyzőkönyve

Az NB III. Északkeleti csoportjának 10. fordulójában:
FÜZESABONY SC-ERŐSS ÚT–SBTC 2–1 (1–1)
Füzesabony, 350 néző. V.: Nyekita Benjami (Volentics, Bense).
FSC: Slakta – Bocsi, Németh A., Orosz, Nagy Á. – Juhos (Jambrich, 78.), Tarnóczi – Nagy  M. (Kiss Á., 78.) Nagy G. (Oláh N., 93.), Berki (Ujvári, 92.) – Olasz (Szanku, 46.). Vezetőedző: Jeney Gyula.
SBTC: Szalay – Farkas K., Kálmán, Csuka, – Boros, Köböl, Filkor B., Mátyás, Filkor M. – Csifó (Horváth M., 62.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
GÓL: Berki (10., 67. – mindkettőt 11-esből), ill. Filkor B. (16. – 11-esből).
JÓK: Berki, Orosz, Nagy G., Bocsi, ill. Mátyás, Nagy M., Farkas K.

JENEY GYULA: – A mi helyzetünkben semmi más nem számított, csak az, hogy nyerjünk. Egy ilyen tragédiát feldolgozni emberként nagyon nehéz. Ezzel a győzelemmel talán kicsit tudtunk a fájdalmon enyhíteni. Az SBTC igazolta a hírnevét, a játék képe alapján inkább ők domináltak, nekünk pedig hősieses kivédekezve sikerült lehozni a mérkőzést.

SEBESYÉN SZILÁRD: – Sokkal jobban játszottunk, mint a hazai csapat, de sajnos ugyanaz történt, mint a korábbi mérkőzéseken oly sokszor: az ellenfél kapuja előtt impotensek voltunk. A két kapott 11-es nevetséges volt. Kikaptunk, de nem érdemeltünk vereséget, sajnálom a játékosaimat. 

KÖVETKEZIK: Cigánd–Füzesabony, október 13., vasárnap, 13.00

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában