Kosárlabda

2024.08.18. 12:05

Juhász Dorka: előre kell nézni, cél a Los Angeles-i olimpia

A sikertelen olimpiai kvalifikáció mindig is fájó pont lesz, de ma már motivációt jelent; előre kell nézni, és cél a Los Angeles-i olimpia – jelentette ki Juhász Dorka, a magyar kosárlabda-válogatott játékosa, a Minnesota Lynx bedobója a Washington Mystics elleni újabb győztes mérkőzés alkalmával szombaton, az amerikai fővárosban.

MW

Juhász Dorka (k) a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtezősorozat Magyarország–Szlovénia mérkőzésén a soproni Novomatic Arénában 2023. november 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Tóth Zsombor

A sportoló az MTI-nek elmondta, hogy a következő négy évet arra fordítja, miként tud játékosként fejlődni annak érdekében, hogy Los Angeles-ben a magyar válogatott résztvevője legyen az olimpia kosárlabda-tornájának. Jelezte, hogy a következő időszak a válogatott egésze számára is nagyon fontos lesz. „Lépésről-lépésre fel kell építenünk” – fogalmazott.

A sikertelen kvalifikáció kapcsán megjegyezte: „fáj, hogy nem lehettünk ott, de most már éreztük, milyen, amikor ott vagyunk az ajtóban, amelyen nem tudtunk átlépni”. Hozzáfűzte, hogy játékosként a válogatottat tekinti elsőnek.

A klubcsapatbeli szereplései kapcsán elmondta, hogy a következő év még kétlaki módon telik, azaz az észak-amerikai profi női bajnokság (WBNA) szerzonjának lezárulása után Európában, a Schio csapatánál folytatja. A jövőről annyit mondott: majd meglátja, mert elsődleges szempont az egészség.

„Európában szeretek játszani, a női NBA-ben is szeretek játszani, de mégiscsak az egészségem lesz a fontos” – fogalmazott. Juhász Dorka azt is elmondta, hogy a sérüléséből, amellyel tavaly küszködött, sikerült felépülnie.

Felidézte, hogy az idei WNBA szezon kezdetén nehezítette beilleszkedését az, hogy – az olasz bajnokság lezárásának időpontja miatt – később tudott csatlakozni a Minnesota Lynx csapatához. A felkészülés időszakát ki kellett hagynia, holott ez fontos az összeszokás szempontjából is. Különösen, mivel Minneapolis-ba sok új játékos érkezett – mondta a magyar játékos, hozzátéve, hogy az átmeneti időszak után sikerült belendülnie.

A csapat egészének lendületes szezonkezdetét részben annak tulajdonította, hogy többen érkeztek Európából, akik már formában voltak, és úgy vélte, sok jó csapattag is szerződött a Minnesotához.  

Beszélt arról is, hogy jó a kapcsolata a vezetőedzővel, aki világossá tette, hogy számít rá, annak ellenére, hogy általában a kispadról beállóként kapcsolódik be a játékba.  

Elmondása szerint nagyon büszkék a csapatban szereplő olimpikon, olimpiai érmes, valamint olimpiai bajnok tagokra. Ők talán kicsit fáradtak voltak kezdetben, de a Washington elleni mérkőzésen ez már alig érződött – vélekedett Juhász Dorka.

A Minnesota Lynx és a Washington Mystics szombati washingtoni összecsapása előtt köszöntötték mindkét csapat párizsi olimpiát megjárt játékosait, közöttük az olimpiai bajnok amerikaiakat, ausztrál bronzérmeseket, valamint a kanadai és belga játékosokat. Az olimpiai kosárlabda-torna döntője csupán hat nappal előzte meg a mérkőzést Washingtonban.

A Minnesota csapatának vezetőedzője, Cheryl Reeve az olimpiai bajnok amerikai női válogatott szövetségi kapitányaként volt ott Párizsban, míg Napheesa Collier a válogatott játékosaként.

A Washingtonban 99–83 arányban megnyert szombati mérkőzést megelőzően, csütörtökön Minneapolis-ban csapott össze a Minnesota és a Washington, amikor szintén a Juhász Dorkával felálló Lynx győzött, akkor 79–68 arányban.

A Minnesota Lynx csapata 19 győzelemmel és 8 vereséggel jelenleg a harmadik helyen áll az észak-amerikai profi női kosárlabda bajnokságban, ami jelenleg rájátszást ér a szezon zárószakaszában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!