Emlékművet avattak a varsói felkelést segítő magyar honvédeknek

A lengyel főváros központjában, a lengyel szejm és a magyar nagykövetség közelében, a varsói Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére állított emlékmű leleplezésén a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára mellett jelen volt Michal Dworczyk, a lengyel nemzetvédelmi tárca államtitkára, valamint Jaroslaw Szarek, az emlékmű költségeit fedező lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) igazgatója. Felolvasták Beata Szydlo miniszterelnök és Marek Kuchcinski, a szejm elnöke köszöntő levelét is.

A lengyel-magyar barátság ezeréves történetének fontos mozzanatait felidézve Vargha Tamás beszédében kiemelte: éppen a barátság jegyében az 1944. augusztus 1-jén kitört Hitler-ellenes varsói felkelés történetében a magyar tisztek és katonák „aktív és pozitív szerepet” játszottak, mégpedig Magyarországnak „a szovjetellenes katonai szövetségben betöltött szerepe, valamint a lengyelekkel szembeni semleges viszonya ellenére”.

Megtették, amit tudtak

Az államtitkár kifejtette: a Budapestről kapott parancs értelmében a Varsó közelében állomásozó, Lengyel Béla altábornagy vezette három magyar gyalogos és egy lovas hadosztály nem csatlakozhatott ugyan a felkeléshez, ugyanezen parancs szerint azonban kötszert, gyógyszert, élelmiszert, sőt lőszert, robbanószert is vittek a felkelőknek, valamint lengyel sebesülteknek és menekülőknek nyújtottak segítséget.

Vargha Tamás Lengyel Béla altábornagy emlékirataiból a következő részletet idézte:

„Magatartásunkkal [...] elmentünk addig a határig, ameddig ezt a magyar katona becsülete megengedte, s aminek határt szabott a honvédeskü, elöljáróink parancsa és a barátságos semlegességünk a lengyelek irányában.”

Rámutatott: a segítség nem volt kockázatmentes, hiszen a német járőrök „kíméletlenül leszámoltak azokkal a magyar katonákkal, akiket tetten értek. ”Néhány fennmaradt magyar katonasírt lengyel barátaink azóta is ápolnak„ – fűzte hozzá.

A barátságot a világháború sem tudta megszakítani

Marek Kuchcinski levelében aláhúzta: a magyarok annak ellenére nyújtottak támogatást a felkelőknek, hogy tudták: szigorú büntetés jár érte. A házelnök felidézte, hogy több magyar csatlakozott is a felkelőkhöz.

Arra, hogy a lengyel felkelők között magyarok is harcoltak, levelében utalt Beata Szydlo is. A lengyel és a magyar nemzetet összekötő kapcsolatot a II. világháború sem tudta megszakítani – mutatott rá a lengyel kormányfő, dicsérve ”a magyarok tiszteletre méltó magatartását„ a felkelés során, ”bátor és igaz embereknek„ nevezve azokat a magyar katonákat, akiknek ”sok varsói lakos élete megmentését köszönheti„.

Az emlékműavatás tiszteletére fényképekkel illusztrált tanulmányfüzet is készült a magyar és a lengyel védelmi miniszter előszavával. Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyar hadvezetés ”teljes mértékben elutasította„, hogy a németek két magyar hadosztályt, mintegy negyvenezer honvédet az 1944-es varsói felkelés leverésére szántak.

A magyarok ”a közös múltra, a szoros kulturális kapcsolatokra hivatkozva elérték, hogy csak a város elszigetelésére kapjanak parancsot, mely kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy megsegítsék szabadságukért harcoló barátainkat„ – mutatott rá Simicskó István.

Két tűz között

A varsói felkelést a Honi Hadsereg, a londoni lengyel emigráns kormány fegyveres szervezete robbantotta ki. A Visztula túloldalán álló szovjet Vörös Hadsereg nem sietett a német megszállás ellen felkelők segítségére, így az egyenlőtlen küzdelem két hónap után elbukott. Maria Zima lengyel történész szerint a felkeléshez történő magyar csatlakozásról folyó tárgyalások a Honi Hadsereg és a magyar parancsnokok között nem jártak eredménnyel.

Az 1942 óta a náci Németországgal szakítani készülő magyaroknak a lengyelek ugyanis nem tudták szavatolni, hogy a nyugati hatalmak és a Vörös Hadsereg szövetséges erőként kezelik majd Magyarországot. A Varsó környékén állomásozó magyarok mégis jelentős segítséget nyújtottak a felkelőknek.

 A borítóképen Vargha Tamás államtitkár látható. MTI/PAP/Marcin Obara