Vidéken élni, földet művelni nem csak gazdasági kérdés

Az elmúlt napokban jelentette be, hogy 2018-ban 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Tartható lesz ez az emelés?

Amikor a baloldaltól 2010-ben átvettük a kormányzást, a csődközeli gazdasági helyzet ellenére azt ígértük meg a nyugdíjasoknak, hogy attól fogva garantáljuk a nyugdíjak értékállóságát. Ez annyit jelent, hogy a nyugdíjasok az áremelkedésektől függetlenül minden évben meg tudják vásárolni azokat a dolgokat, amelyeket szoktak. Az ígéretünket be is váltottuk, sőt mondhatom azt is, hogy túlteljesítettük, hiszen a nyugdíjak vásárlóereje az elmúlt években közel 10 százalékkal nőtt.

Jövőre 3 százalékos inflációval számolunk, így a nyugdíjemelés is 3 százalékos lesz. Az emelt összegű nyugdíjat már januárban megkapják a nyugdíjasok.

Sőt, akik 2017 előtt mentek nyugdíjba, azoknál 3,8 százalékos az emelés, hiszen az idei korrekció is beleszámít. Mi többgenerációs országot építünk, ahol az idősek megbecsülése is a mindennapok része. Végre kievickéltünk a 2010-ben örökül hagyott, kilátástalannak tűnő gazdasági helyzetből. Számunkra természetes, hogy a gazdasági sikerekből a fiatalok, a családosok, a vállalkozók, a gazdák mellett az idősebb korosztály is részesüljön. Ezért kapnak nyugdíj-kiegészítést, Magyarország történetében először nyugdíjprémiumot és Erzsébet-utalványt. A kézzel fogható anyagi támogatás mellett ezek a támogatások azt az egyszerű üzenetet hordozzák: köszönjük! Köszönjük, hogy nehéz időkben is gyermeket vállaltatok, hogy felneveltetek bennünket, hogy dolgoztatok értünk. Ti is számíthattok ránk.

Milyen gyakran van lehetősége a nyugdíjemeléshez hasonló pozitív bejelentéseket tenni?

Minden napra akadna egy-egy jó hír, egy-egy biztató eredmény, egy új fejlesztés, egy megnyíló lehetőség. A mögöttünk lévő közel nyolc év eredményei kezdenek beérni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához jellemzően olyan területek tartoznak, amelyeken nehéz gyors sikereket elérni. A három és fél évtizede tartó demográfiai lejtmenetet nem lehet egyik napról a másikra megoldani, a köznevelés átalakításának, megújításának pozitív hozadékai sem látszanak azonnal, az egészségügy, a szociális ágazat, a sport hasonlóan működik. De a legtöbb területen tudtunk előrelépni. A sokat támadott egészségügy és az oktatás területén is, bár van még rengeteg tennivaló. Felháborító volt, hogy az egészségügyben és a szociális területen dolgozó mintegy 190 ezer ember milyen keveset keresett. Miközben elvárták tőlük az áldozatos, kemény munkát, a bérük évről évre csak veszített az értékéből, és az erkölcsi megbecsülés is elmaradt. Ezt a rossz gyakorlatot váltotta fel a kormányzásunk alatt tapasztalt béremelések sora. A rendszerváltás óta nem volt olyan széles körű és nagymértékű béremelés az egészségügyben, mint az elmúlt években: 2013–2017 között a nemzetgazdaság egészében az orvosoknál volt a legnagyobb fizetésemelés, rögtön ezután következtek az egészségügyi szakdolgozók. Sorolhatnám az egészségügyi fejlesztéseket, a pedagógus-életpályát, a családoknak nyújtott támogatásokat, a rászorulókat segítő lehetőségek sorát, de ez „csak” a dolog materiális része. Az is számít, hogy milyen lelkülettel állunk a problémásnak, lemaradottnak mondott területekhez. Nem elég ugyanis az anyagi javakat bővíteni. Mindezek kevesebbet érnek akkor, ha nem vagyunk képesek a materiális kormányzati döntéseket, amelyek pénzt, szabályozást, törvényeket jelentenek, lelki, kulturális értékké formálni. Az embert kell látni és láttatni a megoldandó ügyek mögött.

Ha már az oktatást említette, a napokban több támadás érte amiatt, hogy a parlamenti felszólalásában viccnek minősítette a tanárhiányt. Nem érzi úgy, hogy ez egy rosszul megfogalmazott kijelentés volt?

Nem, ugyanis nem a tanárhiányt minősítettem viccnek, hanem azt, ahogy hozzáálltak az ellenzéki képviselők ehhez a kérdéshez. Szokás szerint egyes újságok és televíziók kiforgatták a szavai­mat, a lejárató szándékú hírgyártás tette a dolgát.

Maradjunk a számoknál: ma mintegy kétezerrel több tanár dolgozik a pályán, mint 2010 előtt. Elismerjük, vannak olyan szakterületek és olyan térségek, ahol szükség lenne több tanárra. De ma jobb a szakos ellátás, mint nyolc évvel ezelőtt. Megjegyzem: sokkal optimálisabban lehetne elosztani a munkaterhet, ha a szocialisták nem vezették volna be az egyszakos tanárképzést. A politikai bírálatokat ebben az ügyben éppen azért tartom abszurdnak, mert a most huhogók felelősek azokért a rossz adottságokért, amelyeket nagyon nehéz és időigényes megváltoztatni. Az ő 2010 előtti tevékenységük következményeit kell rendbe tennünk. Például azok a szakszerve­zeti vezetők, akik ma a tanárhiányt kérik rajtunk számon, négy évvel ezelőtt – nem túlzás – habzó szájjal üvöltöztek, hogy több tízezres tanárelbocsátás lesz, ha végrehajtjuk a reformokat. Ennyire sikerült reálisan megítélniük a helyzetet.

De ami a lényeg: hogyan lesz minőségi az oktatás a leghátrányosabb településen is?

A tanárképzésnél kell kezdeni, hiszen rendkívül fontos, kik és hogyan tanítják, nevelik a fiatalokat, kik és milyen motivációval választják a pedagóguspályát, és hogyan fordítják le a Nemzeti alaptantervet, a kerettanterveket, a tankönyvek példáit élő, értékeket hordozó, a gyerekekbe gyökeret eresztő tudássá.

Ezért ösztönözzük kiemelten a tanárképzést, akár 75 ezer forintos havi ösztöndíjjal támogatjuk a tanárszakos hallgatókat. Már láthatók az eredmények is: az elmúlt évhez képest idén 30 százalékkal többen jelentkeztek tanárnak. Míg a baloldal iskolákat zárt be, mi végre újra építünk és bővítünk: 2010 óta 525 iskolát újítottunk fel, ami több mint 200 ezer diákot érintett kedvezően. 45 iskola felújítása jelenleg zajlik, és hamarosan befejeződik. További 535 iskola korszerűsítése néhány éven belül zárul le, ami további 200 ezer tanuló környezetét fogja javítani. A kritikusoktól egy elismerő szót sem hallottam az eredményekről, mintha az nem is lenne – de ez kevésbé számít. Ami számít, az az, hogy a gyermekeinket 21. századi, versenyképes környezetben, megbecsült pedagógusok neveljék. Ez a cél, ezért dolgozunk.

De továbbmegyek: ne felejtsük el, hogy kilencedik osztályig ma már minden gyermek ingyen kapja a tankönyvet. Igazi segítség ez a családoknak: még egy gyermek esetében is több mint tízezer forint marad a családi kasszában. Az óvodáskorú gyerekek 85 százaléka napi háromszor kap ingyen enni a magyar adófizetők pénzéből. Az általános iskolákban is minden második gyermek ingyen eszik. Szünidei étkezést is biztosítunk – az idén először minden iskolai szünetben, erre megvan a költségvetési keret.

A sok-sok bírálat mellett érdemes összevetni az elmúlt évek eredményeit a 2010 előtti, az MSZP–SZDSZ-kormány időszakával. Mindennek csak a fonákját látni sokkal könnyebb.

Az egészségügy is az ön tárcájához tartozik, naponta olvashatunk arról, hogy milyen drámai a helyzet. 

Az egészségüggyel kapcsolatos álhírgyártás a virágkorát éli. Hosszú híradórészletek foglalkoznak olyan esetekkel, amelyeknek a legtöbbször semmilyen valóságtartalmuk nincs. De nem tudnak olyan rosszat mondani, ami mellé ne lehetne odatenni egy pozitív példát. Természetesen tudunk mi is hiányosságokról, a rendszer közel sem tökéletes. Valós gondokkal és terhes örökséggel nézünk szembe ezen a területen, de tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy szinte minden ágazatban jobb a helyzet, mint négy évvel ezelőtt, és sokkal előrébb tartunk, mint nyolc évvel korábban. Az elmúlt években súlyos százmilliárdokat fektettünk az egészségügybe, csak a 2018-as költségvetésben 200 milliárddal több jut erre a területre. A 2010 előtti állapothoz képest mentőállomásból 200-at újítottunk fel, az MR-készülékek számát megdupláztuk, a CT-k száma 70 százalékkal nőtt. Az összes megyei kórház valamilyen szinten megújult, 21. századi színvonalú intézményeink vannak vidéken. Ahol jogosnak érezzük a kritikát, megpróbáljuk orvosolni a bajt. Viszont kötelességem bemutatni azt is, hogy ennyit még soha nem költöttek Magyarországon az egészségügyre.

Az orvos- és ápolóhiánnyal nem számolnak?

Az orvoselvándorlás összefüggésben van azzal, hogy mennyire átlátható és tiszta a magyar rendszer. Az orvosok nem feltétlenül a magasabb fizetésért mennek el, hanem mert sokszor túl merevnek látják a hazai egészségügyet.

Mostanra megindult a munkaerő visszaáramlása, elsősorban épp ott, ahol Magyarország világszínvonalon teljesít, például a transzplantáció területén. Az orvosok fizetését megdupláztuk az elmúlt években, az ápolók, mentősök is jelentős béremelést kaptak.

Persze ez még mindig kevés a nyugati bérekhez képest. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy a fiatal pályakezdőknek olyan lehetőségeket biztosítunk, amelyeket más országban nem kapnak meg, például a családi otthonteremtési kedvezményt, családi adókedvezményt, diákhitel elengedését gyermekvállalásnál, akkor rájönnek, hogy Magyarországon érdemes dolgozni, illetve érdemes Magyarországon dolgozni.

Egy borsodi faluból származik, ami az ország egyik leghátrányosabb területe. Ma is rendszeresen visszalátogat. Hogyan látja a vidék jövőjét?

Magyarország jövője azon múlik, hogy csak nagyvárosi létben fogunk gondolkodni, vagy pedig a helyi közösségek, a vidéki életforma megkapja az esélyt, hogy ne csak fennmaradjon, hanem vonzó is legyen. A csok már most is javítja a vidék megtartóerejét, de még jobban kellene megoldást kínálnia arra, miként lehet kedvezményesen felújítani, bővíteni a vidéki házakat. A minibölcsőde-programunk arról szól, hogy egy kistelepülésen is érdemes három-négy gyerekkel elindítani egy bölcsődét, amelyet a magyar állam finanszíroz. Vidéken élni, földet művelni nemcsak gazdasági kérdés, hanem az az életforma, amely legközelebb van az anyaföldhöz és ahol a közösség tagjai a leginkább érzik, hogy számíthatnak egymásra.

Gyakorolja még eredeti hivatását, a református lelkészi szolgálatot?

Az egyház belső rendje szerint szüneteltetnie kell a lelkészi szolgálatát annak, aki országgyűlési képviselő. Viszont fenntarthatom a „lelkészi jellegemet”. Itt előírás, hogy évente néhány szolgálatot vállalni kell. Kisebb-nagyobb rendszerességgel igét hirdetek egy kicsi budapesti egyházközségben. Nekem is szükségem van erre, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem és egyszer hová szeretnék majd visszatérni. Nekem ez a közösség a lelki, szellemi tartalékom, háttérországom. Az a forrás, ahonnan újra és újra táplálkozom, pótolni tudom azt az erőt, amit elvesznek a mindennapok politikai küzdelmei. Biztos alapok és emberi háttér nélkül a közélet világában hamar elveszítheti az ember a talajt a lába alól.

Szöveg: Szakács Árpád

Fotó: Vémi Zoltán