Taktikai manőver

2024.06.19. 06:18

Karácsony Gergely szövetséget kötne a Tisza Párttal

Kérdés, mit szól mindehhez a főpolgármestert támogató Demokratikus Koalíció.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2024. június 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

– Sohasem volt annyira fontos a DK-nak Karácsony Gergely, mint most, és ez fordítva is igaz – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

A közös fővárosi listát állító DK–MSZP–P hármas összesen hat képviselőt delegálhat a Fővárosi Közgyűlésbe, ami messze van a többséghez szükséges 17 mandátumtól. Karácsony politikai hátországa meggyengült, ezért is kezdett bele egy új taktikai manőverbe: a Tisza Párt szavazóinak és alelnökének is megüzente, hogy igény esetén főpolgármester-helyettesi pozíciót is adhat nekik 

– írta le a fővárosi politikai helyzetet a szakértő, majd kiemelte: számtani értelemben a 17 képviselő meglehet egy DK–MSZP–P és Tisza koalícióval, de ennek a politikai realitása kérdéses. Karácsony Gergely ilyesfajta manőverezését ugyanakkor a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül támogatja, mert bár Gyurcsány Ferenc korábban nem zárta ki az együttműködést Magyar Péterrel, utóbbi részéről ez távolinak tűnik.

A tíz budapesti listából az első helyet a Fidesz–KDNP szerezte meg. A Tisza a második, míg a Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP a harmadik a sorban. A mandátumszerzési küszöböt összesen öt lista lépte át: az előbb említetteken túl az MKKP és a Vitézy Dáviddal Budapestért LMP–Zöldek is tagja a közgyűlésnek – emlékeztetett Tóth Erik, aki szerint egy ilyen helyzetben Karácsony egyetlen reménye az lehet, hogy képes lesz szót érteni azokkal az emberekkel, akik Magyar Péter listájáról jutottak képviselői helyhez. Ez esetben azonban a DK-s plakátokon Dobrev Klára mögött kampányoló főpolgármester lépne szövetségre azokkal, akik az ellenzékváltó hangulatból profitálva épp őket akarják politikai értelemben megsemmisíteni.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában