Közel-keleti konfliktus

2024.07.16. 11:21

Izrael megölte a Hamász katonai vezetőinek a felét

Az izraeli–palesztin háború 284. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli katonák a Gázai övezet és Izrael déli részének határán

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

IDF: Izrael megölte a Hamász katonai vezetőinek a felét

 Az izraeli hadsereg közölte, hogy több mint kilenc hónappal a háború kitörése után a Hamász katonai vezetésének felét, s a szervezet összesen mintegy harmincezer fegyvereséből, valamint az Iszlám Dzsihád és más szervezetek további néhány ezer harcosából 14 ezret öltek meg vagy fogtak el.

A jelentés szerint a Hamász zászlóaljainak többsége súlyos veszteségeket szenvedett a szárazföldi hadműveletben, majd a visszatérő rajtaütésekben, de három zászlóalja ellen még  nem hajtottak végre támadást.

Még mindig magas szinten működik egy zászlóalj Hán-Júnisz és Rafah között, valamint Deir al-Balahban és Nuszeiratban. A hadsereg végzett hat dandárparancsnoki, több mint 20 zászlóaljparancsnoki, és mintegy 150 századparancsnoki rangú Hamász-tiszttel.

Az IDF úgy véli, hogy a Hamász hiányt szenved katonákban és fegyverekben, csökkentek a parancsnoki és irányítási képességei, és „repedések” vannak a fegyveresek és parancsnokok motivációjában. „Túlélő üzemmódban” működnek, és a harcosok hiányát civilek toborzásával próbálják megoldani. A hadsereg azt is közölte, hogy a Hamász számára nehézséget jelent a hosszú tartózkodás az alagutakban és a nyári hőség.

Izrael a háború kitörése óta a Gázai övezetben 37 ezer célpontot támadott a levegőből, köztük több mint 25 ezer katonai építményt és rakétakilövő állomást. A jelentés szerint hónapokig fog tartani a gázai–egyiptomi határ mentén az összes alagút felderítése.  

Izraelben úgy vélik, hogy a Hamász továbbra is képes megtámadni az IDF-nek az övezetben harcoló egységeit, és képes rakétákat indítani akár Tel-Aviv és Jeruzsálem irányába is. Ugyanakkor már elvesztette jelentősebb fegyvergyártó kapacitásait, melyeket Izrael megsemmisített, és ezért már csak jóval szerényebb minőségű fegyvereket képesek előállítani.

Hamász: sokan életüket vesztették két izraeli támadásban a Gázai övezet déli részén

Legalább 40 palesztin vesztette életét kedden az izraeli hadsereg (IDF) két támadása során a Gázai övezet déli részén – közölte kedden a Hamász által vezetett kormányzati médiahivatal.

A közlemény szerint az első támadás során a Nuszeirat menekülttáborban működő ENSZ-iskolát érte légicsapás, a támadásban 23 ember meghalt és 73 megsebesült. A „figyelmeztetés nélküli légicsapás” helyi források és szemtanúk komoly károkat okozott az épületben.

Izraeli légicsapás füstje gomolyog a Gázai övezet déli részében levő Rafah felett 
Fotó: Haiszam Imad / Forrás: MTI/EPA

A másik támadás a Hán-Júnisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátortábort építettek az ideiglenesen kitelepítettek számára. A támadás során 17 ember életét vesztette, 26-an megsebesültek – közölte a médiahivatal.

Az IDF kedden kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az izraeli légierő (IAF) pontos hírszerzési információk alapján terroristákra mért csapást, akik az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) által a Nuszeirat térségben üzemeltetett iskolában tartózkodtak.

Az izraeli légierő csapást mért az Iszlám Dzsihád haditengerészeti egységének századparancsnokára is Hán-Júnisz nyugati részén – tették hozzá.

Izrael nagyszabású offenzívát indított a Gázai övezetben a Hamász ellen a 2023. október 7-i támadásra való válaszlépésként, amikor az Izrael déli részébe betörő iszlamista fegyveresek 1200 embert megöltek és több mint 200-at túszul ejtettek és elhurcoltak.

Álprofilokkal szervez be izraeli civileket az iráni hírszerzés az interneten keresztül

Az iráni titkosszolgálat álnéven működtetett internetes fiókkal beszervezett és feladatokat adott  izraelieknek – jelentette a Sin Bet belbiztonsági szolgálat kedden. 

BAR, Ronen
Ronen Bar, a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője
Fotó: Gil Cohen-Magen / Forrás: MTI/EPA/AFP pool

„Bátor férfiakra van szükségem” – írták egy Londonban élő hamis női fiókon a Telegram applikáción, és különböző feladatok elvégzésére csábították a Beit Semesben élő, 21 éves, ultraortodox Elimelech Sternt. Stern az Anna Elena nevű Telegram-fióktól kapta az utasításokat: plakátok ragasztását kérték tőle, hogy pénzt rejtsen el Tel-Aviv és Jeruzsálem különböző helyein, hogy csomagokat kézbesítsen, köztük lefejezett plüssállatokat és babákat, vagy fenyegetéseket egy késsel, melyeket izraeli otthonok küszöbén kellett leraknia.

Arra is felszólították, hogy gyújtson fel egy erdős területeket, de ezt a kérést nem teljesítette. A feladatok végrehajtásába bevont még két izraelit. A küldetések fényképekkel, videókkal igazolt elvégzéséért kriptovalutában kapott fizetést.

Stern ellen vádat emeltek a jeruzsálemi kerületi bíróságon, de két társát a  kihallgatás után szabadon engedték, mert a katonai rádió beszámolója szerint ők nem tudták, hogy külföldi megbízóknak teljesítenek szolgálatot.

Az eset kapcsán a Sin Bet éberségre szólított fel, és figyelmeztetett, hogy az iráni hírszerzés a közösségi médiában hamis profilokkal izraelieket közelít meg, és próbál beszervezni látszólag ártalmatlan feladatokkal.

Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter hivatalosan elutasította a norvég külügyminiszter izraeli látogatási kérelmét 

A hírt a kormányhoz közeli Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című újság jelentette be kedden.

Korábban a norvég külügyminisztérium tisztviselői próbálták egyeztetni az izraeli látogatást, de az izraeli külügyminisztérium „halogatta" a választ kérésükre. Ekkor maga a külügyminiszter fordult izraeli kollégájához, aki nyíltan megtagadta kívánságát.

Espen Barth Eide már a múlt heti NATO-konferencián, a fogadáson megpróbálta megközelíteni Katzot, s azt mondta neki, hogy „számos témáról kell beszélnünk.” A közelben állók szerint Katz miniszter azt válaszolta, hogy sok dolgot tettek velünk.”

Katz arra utalt, hogy 

Norvégia május végén bejelentette a palesztin állam elismerését. Korábban figyelmen kívül hagyta az iszlamista Hamász terrorszervezetnek az azóta tartó háborút kiváltó október 7-i mészárlását, nem volt hajlandó aláírni a Hamász elítélését. Oslo támogatta az Izrael ellen háborús bűnök vádjával indított hágai pert is, és nem hajlandó terrorszervezetnek nyilvánítani a Hamászt.

Jeruzsálem Palesztina elismerése után visszahívta konzultációra norvégiai nagykövetét, és egyelőre nincsenek jelei annak, hogy ismét állomáshelyére küldenék.

Eide Izrael beleegyezése nélkül a Palesztin Hatóságot sem keresheti fel – emlékeztett a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában