Közös célok

2024.09.11. 10:16

A kormány szövetségesként tekint a MATE-re a külpolitikai stratégia végrehajtásában (videó)

A kormánynak továbbra is stratégiai szövetségese a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), s közös cél, hogy minél több ország piacát meg tudják hódítani a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiák – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Gödöllőn.

MW

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a MATE tanévnyitó ünnepségén kijelentette, hogy a kormány fontos erőforrásként, stabil pillérként tekint az egyetemre a nemzeti érdekérvényesítést célzó, pragmatikus külpolitikai stratégiája végrehajtásában.

Aláhúzta, hogy a magyar külpolitika kevésbé ideológiai mozgatórugókkal rendelkezik, inkább praktikus célokat tűz ki maga elé, például a hazai termékek és technológiák eljuttatását a külföldi piacokra, vagy az itt még jelen nem lévő tudás hazahozását, illetve a felsőoktatás nemzetköziesítését.

„És azt hiszem, ha ezen három célkitűzést mérlegeljük, akkor innentől kezdve az előző állítást, miszerint a MATE-ra fontos pillérként és erőforrásként tekintünk a külpolitikai stratégia végrehajtásában, máris igaznak tekinthetjük” – fogalmazott.

Rámutatott ennek kapcsán, hogy a MATE az egyik legnemzetközibb egyetem Magyarországon a kétszáz külföldi hallgatójával, akik közül sokan a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében jelenleg hazánkban tanuló nyolcszáz diák közé tartoznak.

„És persze mi, magyarok világnemzet is vagyunk, szétszórtan élünk a világban, ezért fontos az, hogy a MATE más magyar egyetemekkel együtt a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramban is részt vesz, s így lehetőséget biztosít a világ távoli tájain élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiataloknak, hogy magyarul magyar tudományt tanuljanak” – mondta.

Szijjártó Péter beszédében arra is emlékeztetett, hogy Magyarország nem tartozik a világ legnépesebb, legnagyobb államai közé, korlátozottak az erőforrásai, ezért igazán jól, reálisan kell meghatározni azon ágazatok, technológiák és tudásterületek körét, ahol globálisan versenyképes teljesítmény érhető el a képzésbe történő koncentrált, folyamatos beruházások révén.

„Azt hiszem, hogy minden elfogultság nélkül mondhatjuk azt, hogy a víztudomány, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar vagy az élelmiszerbiztonság mind-mind ilyen területek” – hangsúlyozta.

„Ezért jár a nagyrabecsülés, a köszönet a MATE valamennyi oktatójának, hallgatójának és vezetőjének azért, hogy a külgazdasági stratégiánk ezen fontos területein biztosítják a folyamatos megújulást, s azt, hogy technológiáinkkal, termékeinkkel a világ abszolút élvonalában tudunk lenni” – tette hozzá.

Kiemelte: ha ez nem így lenne, akkor Magyarország nem tudna kétszer annyi terményt előállítani a mezőgazdaságban, mint amennyi szükséges az élelmiszer-fogyasztás fedezéséhez.

„Vagy éppen nem lennénk a világ tíz legnagyobb vetőmagexportőre között, vagy nem járnának az egész világon a magyar élelmiszer-biztonsági rendszer csodájára. Vagy nem zajlanának több száz millió dollár értékben magyar vállalati beruházások kötött segélyhitelprogram keretében Laosztól a Zöld-foki Köztársaságon át egészen Vietnámig a víztisztítás, a vízellátás, az akvakultúra, a mezőgazdaság vagy az élelmiszer-feldolgozás területén” – sorolta.

„Vagy nem kérte volna Üzbegisztán elnöke, hogy a MATE adjon rektort a taskenti állami agráregyetem élére. Vagy nem kérték volna az üzbégek azt, hogy a burgonyavetőmag-fejlesztési programokat innen, Gödöllőről koordináljuk. Vagy nem éppen a MATE Halászati Kutatóintézetét kérte volna fel Mexikó vidékfejlesztési minisztériuma az ottani akvakultúra fejlesztésére” – folytatta.

A miniszter szerint mindez azt mutatja, hogy a MATE vezetői, oktatói és hallgatói fontos erőforrásokat jelentenek a magyar külpolitikai és külgazdasági stratégia végrehajtása során.

A magyar gazdaság stratégiai ágazatának, a modern, globálisan versenyképes mezőgazdaságnak a jövőjét önök jelentik

– közölte.

„Továbbra is stratégiai szövetségesek vagyunk annak érdekében, hogy a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari és élelmiszer-biztonsági technológiák minél több, minél távolabbi ország piacait is meg tudják hódítani. Ebben a közös munkában idén is számítok önökre” – fűzte hozzá.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában