Nem vagyok robot

Talán észre sem vesszük, de ha a Windows 10 felhasználói vagyunk, rendre a mesterséges intelligencia működésének éppen érvényes szintjével szembesülünk. Ez a próbatétel akkor megy végbe, amikor a szoftver a bejelentkezésekor derűs képekkel igyekszik nekünk kedveskedni.

Jelzem hát, mi a megfigyelésem. Azzal kezdem, hogy a háttér­képeimet eleve tudatosan választom ki. A laptopomon a pilis­szántói csillagösvényről meglesett napfelkelte látszik a Ziribár-hegy fölött. Azt a csodálatos jelenést akkor láttam ott, amikor először találkoztam a feleségemmel. A telefonomon pedig a kisoroszi szigetcsúcs látszik gyönyörűen szürkés, mégis napsütötte fénytörésben. Az az a hely, ahol rá fél évre eljegyeztem Mártát.

Ez az istenadta ragyogás a mérce hát számomra, amikor egy képről döntök. Ezt figyelembe véve adok tehát választ a szoftver naponta érkező fotóajánlataira is. Amikor pedig azt válaszolom, hogy egy kép nem tetszik, a rendszer megígéri: okul a visszajelzésből.

Nos, az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó

– mondja a magyar. De a Windows 10 nem ilyen neveltetést kapott. Képtelen megérteni, mit miért teszek. Holott ebben aztán egyszerűen működöm. Ha természetfotót látok ember nélkül, abban felismerni vélem a teremtés csodáját. A Fény – s vele a saját szerelmem fényének – megszületését. A Windows 10 ezek után viszont a maga nevelhetetlen bárgyúságával újra meg újra felajánlja egy felhőkarcoló vagy híd képét. Jelét adva annak, hogy az érző lelkű embernek igenis van még helye a nap alatt.

Mert ahogy a gép dönt, azzal nem ismer se Istent, se embert. Vagy nem tudja, mi a szerelem.