A fehér város

Mintegy tíz év kihagyás után fedeztem fel újra Székesfehérvárt a múlt év tavaszán. Néhány hónappal korábban költöztünk a családdal a közeli Kápolnásnyékre, az ezzel járó tennivalók miatt nem is volt időnk a környékkel ismerkedni.

Meg hát a Velencei-tó jobban csábított a 15 éves budapesti városi lét után. Igazán jó emlékem sem volt Székesfehérvárról. Amolyan szürke, „mintha megállt volna az idő” hangulatra emlékeztettek a korábbi látogatások.

Aztán egy hétköznapi késő délutáni időpontban újra felfedeztük a várost. Az élmény hihetetlen volt. Mintha egy német vagy egy osztrák kisváros központjában járnánk, de úgy négy-öt évvel korábban. Mert most Székesfehérvár azokat is lekörözi. Csodálatos hangulat, tisztaság, rend, csodás éttermek, cukrászdák, tele vendégekkel.

Ez a város fantasztikus!

Néhány napja viszont megtudtam, hogy nem az.

Az unió független szakértői Székesfehérvár Európa kulturális fővárosa címre pályázó bemutatkozó filmjét, és ezzel együtt a jelentkezését arra hivatkozva utasították el, hogy túl sok benne a boldog fehér ember.

Hiányolták a szegényeket és a migránsokat, viszont sokallották a kereszteket, a templomokat, továbbá azt a hozzáállást, hogy erre a város értékként tekint.

„Ez a fehér keresztény Európa propagandafilmje, mindenki fehér, boldog, és az utcán táncol”

– szörnyülködik az egyik bürokrata. Ezer Mekka és Medina!

„Sehol egy csadorba öltözött nő, nem szól a müezzin”

- de még egy rongyos imaszőnyeget sem lenget a szél.

Mit mondhatnánk erre? Maradjon csak így mindörökké!