Összezárva

Az alacsonyabb osztályokban csak most, a napokban, a magasabb szintet képviselő labdarúgócsapatoknál azonban már jóval korábban megkezdődött a felkészülés a tavaszi folytatásra. Ki–ki pénztárcájához igazítja, hogy egyáltalán futja-e edzőtáborra, és ha igen, merre veszi az irányt. Irány külföld, egy meleg, fullextrás török tengerpart, ahol napbarnítottan lehet feküdni a medence mellett, készülhetnek a „fészbúkgyanús” képek, habzsi-dőzsi van a büfében, és úgy mellesleg biliárdasztal-simaságú pályákon lehet derbizni az erős külföldi ellenfelekkel. Vagy marad valami hazai, ahol nem ugyanilyenek a körülmények, rosszabbak a pályák, gyengébbek az ellenfelek, de azért itt is csak a futballra kell koncentrálni.

Az edzőtáborok esetében egyébiránt nem is csak maga a szakmai munka, a futball, a játék a fontos. Sokkal többről szól az az egy hét, tíz nap, amit összezárva tölthet egy társaság. A néhány nap alatt ugyanis, jobb esetben, csapattá érik a közeg: az újoncok könnyebben be tudnak illeszkedni, kiderül, ki mit szokott reggelizni, bírja-e a poénokat, hogyan viselkedik egy közösségben, magának való, vagy a társaság középpontja-e, ésatöbbi. Ilyenkor mindig megvannak a központi figurák (lásd: gyúró, masszőr) és a központi szobák is – utóbbiban rendszeresek az esti összejövetelek, ahol aztán jó beszélgetések mellett kerülhetnek közelebb egymáshoz a csapattársak, s kiderülhet az edző számára, hogy ki is érkezett valójában a klubhoz.

Persze ezek a napok nem csak a ráfeszülésről szólnak, a humor ilyenkor utat tör magának. Megesett velem is, hogy amikor ebben az időszakban felhívtam egy játékost, nem hitte el, hogy valóban egy újságíróval beszél, aki az őszi (jó) teljesítményéről és a további terveiről faggatná – azt hitte, csak a társak szívatják. Mondjuk, akár ez is megeshetett volna, mert ilyenkor a viccesebb arcok tényleg nem fogják vissza magukat. A krónikus elhízók például rendszeres céltáblái a többieknek. Amikor a súlyellenőrzésnél előkerül a mérleg, s remegő lábakkal rááll a delikvens, a mögötte álló lábujjheggyel, észrevétlenül meg szokta nyomni egy kicsit az eszközt. Aztán óriási röhögés tör ki, amikor megy a hebegés–habogás, hogy

„ez nem lehet igaz, két napja nem ettem egy falatot sem,

anyám életére esküszöm!” Persze gyorsan múlik a riadalom, néhány órával később már lecsúszik két hambi egy kis sült krumplival, hiszen arrébb van még a következő ellenőrzés.

És arrébb van még az első bajnoki is, amelyen aztán feketén-fehéren kiderül, hogy a foglalkozás elérte-e a célját.