Futballélet

„Épp a napokban gondoltam arra, hogy Csank mestert fel kellene keresnem, mert lenne mit megköszönni neki. Ahogy nekem, úgy kortársaim közül többünknek apánk helyett apánk volt. Sok mindenre megtanított” – ezek a mondatok több tucat futballista részéről elhangozhattak volna, és talán is el hangoztak. Mint ahogy az is borítékolható, sokan hívták vagy találkoztak a mesteredzővel azért, hogy hálájukat kifejezzék vagy csupán érdeklődjenek egykori trénerük hogyléte felől, mondjuk, idén márciusban. A koronavírus ugyanis a szakembert sem kerülte el, ám a kórházi kezelés után újra visszatérhetett a pályára, a váci labdarúgókhoz.

A Sass Jánostól kölcsönvett szavak nem a Covidhoz és nem kerek évfordulóhoz kötődnek. A hajdani 14-szeres válogatott labdarúgó, a Budapesti Honvéd csapatával kétszer (1987/88, 1988/89) magyar bajnoki címet szerzett villámszélső egy tavaly készített interjúban elevenítette fel, mit és mennyit köszönhet Csank Jánosnak. Az elsők között az nyert megerősítést, hogy a nagy bajuszú edző szakmai téren miként előzte meg korát. Értve ezen a fizikális felkészítés mesteri módszereit, továbbá a szögletek és szabadrúgások jelentőségét és hatékony kihasználását.

Azt már nem Sass mondta, de köztudott, hogy noha az NB I-ben 542 mérkőzésen ült a kispadon a szakvezető, nemcsak az erdőben és a mezőn vadászott eredményesen, hanem az alsóbb osztályú bajnokságok és az utánpótlás-korosztály meccsein is. Neki nem a nagy kluboknál kiépített játékosmegfigyelő hálózat tagjai ajánlották a labdarúgókat, ő maga nézte ki és csábította aktuális csapatához azt, akit arra érdemesnek talált. És belőlük nem kevés akadt, ahogy csapatból sem, ahol edzői pályafutása során tevékenykedett.

A több mint egy tucat egylet közül Eger, Békéscsaba és Vác számos szempont miatt kiemelkedik, az FTC külön kategória, a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztsége pedig szakmai csúcs úgy is, hogy kevesebb sikert hozott, mint csalódást.

Csank János alighanem elérte a labdarúgásban azt, amire honi edző vágyhat.

„A futball az életem. Ha jól érzem magam, motivált vagyok és van elég energiám, amit a játékosaimnak adhatok, akkor igenis folytatni akarom” – ezek a szavak a Watfordot irányító, 70 esztendős Claudio Ranierihez köthetők. Csank mester manapság az NB III-as váciak kispadján bizonyítja, hogy a labdarúgás a lételeme. A 75. születésnapján több jár ezért, mint egyszerű gratuláció.