Leány vörös csellóval

– Miért pont a zenei pályát választotta?

– Berlinben töltöttem a fiatal éveimet, édesanyám pedig hatéves koromban elvitt egy zeneiskolába, ahol több hangszert is megmutattak. Emlékszem egy vörös csellóra, ami ott állt a sarokban. Szerelem volt első látásra. Anyukám mégis inkább beíratott egy hegedűtanárnőhöz, akit gyakorlatilag egy óra alatt kikészítettem. Majd sorra jött a többi is, a zongoratanárnő és a furulya tanár.

– Jó kezdés.

– Egy nap aztán csörgött az otthoni telefonunk, a zeneiskola igazgatója behívta édesanyámat. Elmondta, hogy bár a tanárok nem bírnak velem, de van egy idős csellótanárnő, aki szívesen fogadna. Így lett a cselló az én hangszerem. Az egyetemet tizenegy éves koromban ifjúsági vendéghallgatóként kezdtem, erre kaptam ösztöndíjat. Minden áldott nap gyakoroltam.

– Különös érzés lehet egy olyan hangszeren játszani, amelynek ilyen kultúr- és zenetörténeti múltja van.

– Az irodalma a zongora, az orgona és a hegedű után a leggazdagabb. A csellót nagyrészt a komolyzenében alkalmazzák, de szerencsére ma már rengeteg fúziós kísérlet létezik. Másfél évig egy szimfonikus zenekar tagja voltam Münchenben, főleg operettet játszottunk. Azt is szerettem.

– Széles skálán mozog a zenei érdeklődése.

– Tizenhat éves koromig csak klasszikus zenét hallgattam. Aztán elkezdtem kinyílni. Imádom a metált és a rockot. Jobb napjaimon még a rapet is meghallgatom.

– Mikor fordult teljesen a rockzene felé?

– A történet egy különleges felkéréssel indult, beválogattak ugyanis egy szimfonikus zenekarba, akik Jon Lordot kísérték az európai turnéján. Ő a rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett igazi hírnevet világszerte. Tagja volt a Deep Purple, a Whitesnake együtteseknek. A koncerten azonnal megbabonázott, hogy a klasszikus köntöst ledobva, mennyire felszabadultan lehet játszani. Fantasztikus volt látni a közönség tombolását. Hangversenyre ugyanis főleg az idősebb generáció tagjai járnak.

– Ki az, aki leginkább inspirálja?

– A klasszikusok közül Wagner, az újak közül David Garrett hegedűművész, akit napjainkban az ördög hegedűsének is tartanak. De ott van a 2Cellos, instrumentális cselló rock zenekar. 2011-ben alakultak, hírnevüket Michael Jackson híres számának, a Smooth Criminal-nek a feldolgozásával érték el. A dal 18 milliós nézőszámnál tart.

– Mikor került kapcsolatban a Kárpátia zenekarral?

– Elég erős honvágy gyötört, az interneten pedig főleg magyar népzenék után kutattam. Ekkor bukkantam rá a Kárpátiára. A számaik nagyon inspiráltak, mégis olyanok voltak mint a csiszolatlan gyémántok. A dalokat hallgatva leültem a csellóhoz és készítettem egy felvételt. Ezt a lemezt elvittem egy Kárpátia koncertre és megmutattam az együttes tagjainak. 2012-ben már együtt játszottunk a régi Petőfi Csarnokban. Ezt követte a Rendületlenül című album, amin már közreműködtem.

– A tagok nyitott szívvel fogadták?

–Abszolút. Olyannyira jól sikerült a találkozó, hogy a gitárossal, Szíjártó Zsolttal nem sokkal később egymásra találtunk.

– Három évvel ezelőtt a zenekarral Erdélyben barangoltak. Milyen élményeket gyűjtött?

– Feltöltődött a szívem is, hiszen végig járhattam azokat az elszakított területeket, ahol komolyan őrzik a magyar kultúra kincseit. Még mindig libabőrös leszek ha eszembe jut, hogy milyen érzés volt 2016-ban a csíksomlyói búcsú első napján fellépni a közönség előtt. Ahogy az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalban is benne van: „búg a kürt az ősi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Kárpát szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar Turulmadár.”

– Melyik a kedvenc száma?

– A Rongyos Gárda. Erről a seregről gyakorlatilag alig írnak a történelemkönyvek, és nem szólnak arról, hogy a 1921-es soproni népszavazást nem a politikai vezetők csikarták ki. Pusztán néhány száz önkéntes harcos, a „rongyosok” állták útját az osztrák reguláris hadseregnek, hogy ne tudják birtokba venni a trianoni békediktátum szerint nekik osztott nyugati területeket. Ennek köszönhető, hogy Sopron és nyolc környező falu Magyarországé maradhatott. Csodálatos ez a dal, és a Rongyos Gárda hősei példaképei lehetnek a felnövekvő nemzedéknek. Az emlékművüket is megnéztem Sopronban, amikor Németországból odaköltöztem.

– Itt kezdett új életet?

– Nem mertem rögtön fejest ugrani a mélyvízbe. Felmértem a lehetőségeket, majd hat éve kezdtem el berendezkedni Budapesten. Jelenleg kommunikációs vezetőként dolgozom egy multinacionális cégnél, ahol angolul és németül tartok képzéseket.

– Jól láttam, hogy egy új videoklipben gitárt vett a kezébe?

– Májusban jelent meg a párom szólóalbuma, Stoppos a galaxisban címmel. A lemezen szereplő instrumentális szerzemények fontos életérzéseket és a jól elkapott hangulatot tükröznek. Az egyik ilyen számhoz készült egy klip is, aminek az elkészítésében mi, lányok is segédkeztünk. Egy hét alatt tanultam meg a gitárfogásokat. Érdekes kalandozás volt ez is, de inkább maradok az elektromos csellónál.

– A zenekar még mindig tiltólistán szerepel egyes helyeken?

– Erdélyben jövőre jár le a hároméves kitiltásunk. Délvidékre nem nagyon tehetjük be a lábunkat, jelenleg csak Felvidékre járunk koncertezni.

– A rádiók játsszák az új szerzeményeiket?

– Nem igazán. Amíg még működött a Rock rádió, ott is kizárólag az Üvegpohár mehetett le. A Kárpátia saját dalai mellett feldolgoz régi magyar szerzeményeket is, a témát tekintve pedig történelmi események adják az ihletet. A dalainkkal a magyarságunk, a történelmünk, a kultúránk mellett tettük le a voksunkat, ami szerintem minden nemzet kötelessége. Véleményem szerint, ha nem tartjuk meg a kultúránkat, akkor gyakorlatilag elvesztünk.

– Mik a jövőbeli tervek?

– Sok erőm, energiám és ötletem van, csak mindez formát kell, hogy öltsön. Szeretnék a klasszikus koncertek irányába nyitni és jó lenne kiadni egy saját szólólemezt is.

Borítókép: Egedy Piroska, zenész, csellista, Kárpáthia zenekar

Fotó: Kallus György