Irodalmi véna

2018.06.01. 09:39

A versekhez kell egyfajta felelőtlenség

Fekete Ádámot legtöbben a Tiszta szívvel című filmből ismerhetik, de kevesen tudják, hogy immár Petri-díjas költő is. Mesélt első verseskötetéről és arról is, miért tartja a slam poetryt a nárcizmus melegágyának.

Dramaturgként, rendezőként vagy színészként, sőt, költőként is tevékenykedik: verseiért a közelmúltban elnyerte a rangos Petri-díjat, így hamarosan megjelenik első kötete a Magvető Kiadó gondozásában. Fekete Ádám a Kortárs Online portálnak nyilatkozott.

A frissen elnyert elismerésről a fiatal tehetség azt mondta: „Már 2013-ban is ott voltam a díjra jelölt három végső jelölt között, de akkor végül nem az én kötetemet választották. Azt hiszem, jó is ez így, mert azóta újraválogattam a verseket, sok új került bele, érettebbek is, mint amik akkor lettek volna benne. Nagyon örülök, mert a kiadatás kérdése feszített már engem egy ideje – igaz, nem sokat tettem érte. Az embernek, ha gyűlnek a versei, és meg akarja azokat osztani a világgal, elég nehéz dolga van, nagyon nagy feladatnak tűnik bekerülni abba a szűk körbe, ahol ez látszólag könnyen és gyorsan megy.”

Fekete Ádám elmondta, hogy körülbelül hat év verstermését gyűjtötte össze a kötetben, melyek különböző korszakok és helyzetek termékei. „Van egy 2013–2014-es ciklus, egy, ami az utóbbi hat-nyolc hónap alatti írásokból áll, és lesz benne pár különálló vers is, amit korábban megosztottam a Facebookon, de igazából sehová sem sorolható. Sokszor szeretem azonnal közzétenni, amit írok: inspiráló, ha rögtön látják néhányan, és kapok visszajelzést. Volt egy tumblr-oldalam is erre a célra, és egy zárt csoportot is létrehoztunk a jó barátaimmal, akik közül egy csomó mindenki ír verseket, olyanok is, akik nem rendelkeznek kifejezetten költői ambíciókkal.”

Mivel Ádám elsősorban a színház világából ismert, sokakat meglepetésként érhet költői oldalának felfedése. „A versírás nem látszik rajtam napi szinten, sokak számára eddig titok volt” – mondta. „Az az érdekes, hogy ha belegondolok, akkor az összes „foglalkozásom” közül talán leginkább éppen hogy költő vagyok, mert nyolcéves korom óta vannak verseim. Ennyi idősen nem színészkedtem, és színdarabokat sem írtam még, tehát mind közül ezzel foglalkozom a legrégebb óta. Furcsa, hogy mindennek ellenére ennek mégis csak most lesz nyilvános megmutatkozása, de ez rendben van így. Persze az is kérdés, hogy attól költő-e valaki, hogy megjelenik egy kötete.”

A versírói és dramaturgi munkája ugyanakkor gyakran kéz a kézben járnak egymással. Fekete Ádám elmondása szerint a költészet „másfajta munka, ott többet csiszolgat az ember. Nekem viszonylag könnyen jönnek a rímek, miközben a legtöbb versem szabadvers. (...)

A versekhez nagy szabadság, „felelőtlenség” kell bizonyos értelemben – ebbe az állapotba másnaposan könnyen kerül bele az ember, azt figyeltem meg.

Ilyenkor nem is gondolkodom, hogy egy-egy sor mit jelent, csak egymás mellé dobálja az agyam a szavakat valami speciális hangulati rendszer alapján. (...) Szeretem, ha valami tömör, ezért közel állnak hozzám a haikuszerű szövegek.

Amikor elkezdek bőbeszédűvé válni, akkor a vers általában rossz lesz, ez a tapasztalat. A sűrű dolgokat szeretem. Nagyon nagy a szavak ereje: az ember négy jó szót egymás mellé rak, megfelelően tördeli, és érzi, hogy hatni kezd. Ilyenkor összekapcsolódik az olvasó fejében valamivel, egy nagyobb rendszerben létezik.”

A szerző bevallása szerint a magyar költők közül Tolnai Ottó, a világirodalomból pedig Richard Brautigan amerikai író versei voltak rá nagy hatással. „Ő a hippikorszakban, az ’50-es, ’60-as években alkotott. Magyarul nem adták ki az írásait. Ezek többnyire nagyon egyszerű megállapítások egy-egy tűéles mondatban megfogalmazva. Ennek az egyszerűségnek a humora is nagyon inspiráló számomra, rezonál az enyémmel. Angolul is szoktam verseket írni, és ez konkrétan őmiatta van. Angol nyelven teljesen más az írás, egy csomó mindent meg lehet angolul csinálni, amit magyarul nem. Teljesen máshogy áll egy idegen nyelv alkotóelemeihez az ember, sokszor játékosabb tud lenni, mint hazai pályán.”

Tolnai Ottó költészetével kapcsolatban azt mondta, mélyen érintette őt. „Az ő személyessége mindenesetre felhatalmaz arra, hogy én is ilyen személyes legyek. Az is megfog benne, ahogy sokszor a nyelv zeneiségére helyezi a hangsúlyt, ott a nyitja. Van, hogy nem is értem pontosan, miről ír, mégis érzem, ahogy zeneileg felépíti.”

Fekete Ádám Parti Nagy Lajost és Petri Györgyöt is kedvelt szerzői között említi, ugyanakkor elismerte azt is, hogy mostanában egyre több régebbi szöveggel foglalkozik.

„Sokat olvasok például Vörösmartyt mostanában. Valahogy ezek a régiesen hangzó szövegek harcias erőt hordoznak. Janus Pannoniusban is erőt érzek, nagy hatásúak a szavai. (...) Nekem különösen sokat jelent ezeket a fura, ódonnak tűnő szavakat olvasni vagy hallani. Van bennük kraft.”

A versírás műhelytitkát így fedte fel a szerző:

„Az ember a verseiben akaratlanul vagy akaratosan is pont olyan, mint ő maga. Egy vers sokszor onnan indul, hogy mély nyomot hagy bennem egy történés, összetett érzést kelt egy ember, amitől valamilyen homályos lelkiállapotba kerülök, és az lassan elkezd kristályosodni. Ilyenkor a nyelv a segítségemre siet, és ha sikerül írnom valamit, kicsit tisztul a fejemben, hogy mi is van velem. A vers nem olyan, hogy az ember tud valamit, és azt aztán leírja, hanem fingja nincs, hogy éppen most mi is zajlik körülötte vagy benne – elkezd rajta dolgozni, amiből jó esetben keletkezik valami. Ha jó, akkor hirtelen azt érzi, hogy vissza is kap tőle valamit. Egy csomószor írás közben derül ki az érzésekről, hogy nem is azok, amiknek hittük őket előzőleg. Az ember nem is szomorú, hanem mérges: amit hatalmas problémának gondolt, az nem létezik – kiderül, hogy mindössze két sor születik az egészből. Sokszor akkor érzem késznek a verset, amikor világossá válik bennem valami. És tök fura, hogy ezt az olvasó is érezni tudja, még akkor is, ha a vers maga rejtélyes marad. Ez a legnagyobb, megfejthetetlen titok számomra a versekben.”

Fotó: Kortárs Online

A beszélgetés során az is kiderült, hogy Fekete Ádám ifjú kora ellenére hatalmas fenntartásokkal viszonyul a manapság nagy népszerűségnek örvendő slam poetryhez. „Bevallom, nem tudtam átkerülni azoknak a táborába, akikben egy idő után megszűnt a szkepticizmus ezzel kapcsolatban. Én valahogy a nárcizmus melegágyának látom. Általában úgy éreztem, hogy az előadók nárcizmusa eltakarja azt, amiről beszélnek. Nincs pontosan tisztázva, hogy ez most akkor előadóművészet és költészet egyben, vagy ha nem, akkor micsoda is valójában. Nem sok jó slamszöveget hallottam eddig, nekem ezek majdnem mindig eltolódtak a magamutogatás irányába. De nehéz ebben állást foglalni, mert lehet, hogy csak nem találkoztam még jó slammel, és kész.”

Az elsőkötetes poéta szerint nincs nagy versolvasási kultúra itthon. „Nem annyira tudjuk, mit kezdjünk a versekkel. De igény van versekre. A vers olyan, amihez a leghirtelenebb módon tud személyesen kapcsolódni az olvasó, van egy pillanatszerűsége az egésznek. Az, hogy mennyi emberhez tud eljutni egy-egy kötet, már marketing kérdése, és nem mindig azon múlik, hogy mennyire ír valaki nagyszerű verseket. A saját kötetem megjelenése ilyen szempontból is nagyon izgalmas, mert végre megtudom, hogy szélesebb körben tudnak-e a verseim adni valamit.”

Ádám a szélesebb közönség elé kerülés árnyoldalait is fülön csípte. „Meg fogok próbálni odafigyelni arra, hogy a biztosabb publicitástól ne jelentsen nekem mást az írás, mert – ha már az öndefinícióról kérdeztél – én most ettől nem lettem költőbb költő, mint voltam. De ez borzalmasan nehéz lesz, mert automatikusan bele fogok majd kerülni egy körbe, és ott biztos lesz egy csomó érdekes beszélgetésem más költőkkel, szakmabeliekkel – én legalábbis így képzelem. Az embernek figyelnie kell rá, hogy miután megjelenik a könyve, továbbra is arra figyeljen, ami a munkája, és amit szeretne csinálni.”

Borítókép: Fekete Ádám. Forrás: Kortárs Online

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!