2018.05.08. 12:34
Eldurvult a vita: vascsővel és vasvillával estek egymásnak
A gyöngyösi rendőrök őrizetbe vették a négy helyi férfit, akikkel szemben garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást.
A nyomozók azzal gyanúsítják a 34 éves, a 47 éves, az 55 éves és az 58 éves férfiakat, hogy május 7-én délelőtt Gyöngyösön, az Akaszka utcában előzetes szóváltást követően testi erővel és vascsővel bántalmazták egymást, valamint a legfiatalabb egy vasvillával megütötte az egyik nőt – olvasható a police.hu oldalon.
A bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján a legidősebb elkövető súlyos, míg a nő és a másik két férfi könnyű sérüléseket szenvedtek.
A rendőrök rövid időn belül a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit és előállították őket a városi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett kihallgatták őket. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.