A lőrinci apa kegyetlenségét máig nem feledték (II/2.)

– A feleségemnek elmondtam, hogy egyáltalán nem veszem komolyan a válási szándékát. Meg is lepődött a nyugodtságomon. 
– S nem találtak megoldást? 
– Arról hallani sem akartam, hogy elváljunk! Azt ajánlottam a nejemnek, hogy legyünk még együtt az év utolsó napjain, a gyerekek is örülnének ennek. Ám ő nem vett komolyan. 

„A két gyerekért csakis halál jár…” 

– Így jött el december 23-a. Ivott aznap? 
– Azon a napon, amikor a gyerekeket megöltem, nem! 
– Miért vette a fejébe, hogy az egész családot kiirtja? 
– Hogy együtt maradjunk! Bízom abban, hogy létezik másvilág, amelyben nem szakadunk el egymástól. 
– De hát ön az asszonyra haragudott! Mégis miért kellett épp a fiait bántani? 
– Nem volt ez kitervezve. Ha ki lett volna, ott kő kövön nem marad!… El sem tudtam képzelni, hogy más legyen az apjuk! Azt gondoltam, úgy végzek velük, hogy ne fájjon nekik. El is altattam őket. 
– Amit elmondott a rendőrségen, az viszont brutális gyilkosságra vall! 
– Hát… Kívülről úgy néz ki… Szerintem nem is ébredtek fel. 
– A nejét is meg akarta ölni? 
– Megpróbáltam őt leitatni. Magnóztunk, beszélgettünk… 
– … miközben a két fiú holtan feküdt a garázsban. Hogyan tudta ezt palástolni? 
– A kezem remegett. Ám az asszony nem vett észre semmit… Azután elaludtam én is az italtól. Reggel megkíséreltem megkötözni őt, meg akartam neki mutatni a gyerekeket, hogy mi is megyünk utánuk. De megijedtem a világosságtól. 
– Nem lehet, hogy csak bosszút akart állni a feleségén? 
– Én mind a négyünkkel végezni akartam! Azért, hogy együtt feküdjünk… 
– Most mit tart erről a mások számára szörnyű tettéről? 
– Félkész munka… Tudom, most elvetemült gyilkosnak tartanak. Ha más teszi, én is így ítélném meg. Azért, aki csak egy kicsit is ismeri az előzményeket, remélem, picikét megért. 
– A bíróságtól mit vár? 
– Végre igazságos ítéletet, mert azt a kilenc hónapot ártatlanul ültem le! 
– S mi lenne az az igazságos döntés? 
– Apám volt itt nálam, s egyre csak mondogatta, hogy próbálnak megmenteni. De úgy gondolom, a két gyerekért csak halál jár… 

Szakértő: teljes volt P. J. beszámítási képessége 

A Heves Megyei Főügyészségen pár nap alatt elkészült a vádirat, amelyről a sajtót dr. Fecz József ügyész tájékoztatta. A vele készült beszélgetést a Népújság 1989. május 29-i száma adta közre. 
– Először is, mi az oka annak, hogy a közmegítélés szerint ilyen nyilvánvaló ügy elbírálása ennyire elhúzódik? 
– Bármikor, ha aggály merül fel – mint most is – az elkövető beszámítási képességéről, azt vizsgálat alá kell vetni. A Büntetőeljárási Törvény 74. szakasza úgy rendelkezik: ennek határideje egy hónap, ami további egy hónappal meghosszabbítható. 1989. január 16-tól március 16-ig Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben végezték a vizsgálatot. Utána a Debreceni Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében az igazgatót, dr. Buris László professzort kérték fel, hogy nyilvánítson véleményt P. J. elmeállapotáról. Ő PEG-vizsgálatot végzett, légbefúvásos módszerrel mérte a gerinc- és agyvelőt. 
– Az eredmény? 
– A debreceni közepes agysorvadást derített ki nála. Egy korszerűbb módszer viszont azt, hogy nincs szervi eltérése a vádlottnak. Ez utóbbi komputertomográfos eljárás volt. 
– A végső következtetés? 
– Az, hogy P. J. teljes beszámítási képességgel rendelkezik. 
– Ezek után a vád? 
– A Btk. 166. szakasza szerint több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette. A kettős gyermekgyilkos akár a legsúlyosabb büntetéssel, a halállal is sújtható. 

Bűnösnek vallotta magát az ikerfiai gyilkosa

– Megértette az ön ellen emelt vádat? Bűnösnek érzi magát? – tette fel a kérdést a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsának elnöke, dr. Kahler Frigyes. 
– Igen – hangzott a szűkszavú, de határozott felelet. 
Ez a párbeszéd szerepelt a Népújságnak az ügy bírósági tárgyalásáról 1989. június 20-án megjelent tudósításában. Ezután a bíró kérdéseire P. J. elmondta, hogy legnagyobb fiának a halála lelkileg összetörte őt és a nejét. A tanács elnöke azonnal rákérdezett: 
– A másik két gyermekkel kapcsolatos érzelmeiben milyen változást jelentett ez önnek? 
– Még jobban féltettük őket, iskolai kirándulásokra sem engedtük el őket. Nagyon szerettem az ikreket. Sokat foglalkoztam velük. 
Ezek után nehezen érthető, hogyan végezhetett a férfi oly brutálisan ikergyermekeivel. A bíró erre kereste elsődlegesen a választ. 

A vádlott feleségének tanúvallomása 

A vádlott felesége tanúként a mentességi joga ellenére vallomást tett. Rövid idézet a vallomásából: 

– Mondja el kérem, hogyan reagált arra, hogy férje börtönben van? 
– Nagyon rossz volt, egyedül maradtam a gyerekekkel. Anyagilag is igen nehéz volt, kiakadtam idegileg. 

– Valóban írt levelet arról, hogy el akar válni? 
– Az elkeseredés íratta velem ezt. Az illető a barátom volt. Barátja mindenkinek van. 

P.-né 1988. november végén adta be a válókeresetet. Azt mondta, ellentétben a vádlottal, hogy a férje csak abba nem egyezett bele, hogy a két gyereket magával vigye. 
Ezután a bíró a december 23-án és 24-én történtekről kérdezte a nőt, aki arra is kitért, nem vette komolyan, hogy a gyilkosság másnapján a férje meg akarta őt kötözni. 
A tárgyaláson ismertetett boncjegyzőkönyv azt is tartalmazta, hogy az egyik áldozat halálát koponyatörés, agyroncsolódás és sérüléses sokk idézte elő, csakúgy, mint a másikét, akinek a fejét tíz erőbehatás érte, s egy nagy erejű volt a balta élével. 

Az igazságügyi elmeorvos szakértők arra jutottak, hogy P. J. személyiségzavara nem korlátozta a beszámítási képességét. Nem gátolta őt abban, hogy felismerje tette társadalomra veszélyességét. 

P. J.: A bűnöm következményeit vállalom 

Vádbeszédében dr. Fecz József ügyész halálbüntetés kiszabását indítványozta. A védő, dr. Nyerges József vitatta a Legfelsőbb Bíróság irányelvére hivatkozva a különös kegyetlenséggel és az aljas indokból való elkövetést. Szerinte az ügyészi indítvány indokolatlan, mert a minősített emberölésnél is a Btk. vagylagos büntetési nemeket tesz lehetővé: határozott időtartamú (15 évig terjedő), határozatlan időtartamú (életfogytiglan tartó) szabadságvesztést, illetve halálbüntetést. Kérte, a bíróság ne a legsúlyosabb szankcióról döntsön. 

Az utolsó szó jogán P. J. így nyilatkozott:
– Bűnösnek érzem magam, a büntetés következményeit vállalom! 

A megyei bíróság halálos ítéletről határozott 

A Népújság 1989. június 24-i kiadásában közölte, hogy a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa P. J.-t bűnösnek mondta ki aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében. Ezért őt halálbüntetéssel sújtotta. 

A bíró szólt az enyhítő és a súlyosító körülményekről. Az előbbiek közé sorolta a ténybeli beismerést, bár – mutatott rá – ez a férfi kényszerhelyzetéből fakadt. A súlyosítók között említette a visszaesői minőséget, a neje megölésére tett előkészületet, az emberölés többszörös minősítését, s hogy gyerekei sérelmére követte el a bűntényt. 

– Mi indította az ítélkező tanácsot arra – tette fel a szónoki kérdést dr. Kahler Frigyes –, hogy a legsúlyosabb büntetést szabja ki? Az, hogy az ítéletnek a ma hatályos jogon kell alapulnia. Erkölcsi és jogi szempontból is más annak megítélése, ha valaki védekezésre képes embert öl meg, mintha kiszolgáltatott gyermekeket! A társadalom közmegvetése kell, hogy övezze, ha az apa, visszaélve a gyermeki bizalommal, szenvtelenül az életükre tör, brutálisan végez velük. Ezzel alkalmatlanná és méltatlanná vált arra, hogy a társadalomban éljen. 

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A védő fellebbezett a vádlott védekezésétől eltérő tényállás-megállapítás és ebből levont nem helytálló következtetések, az orvos szakértői véleményekből levont nem helytálló következtetések, a védelem bizonyítási indítványának elutasítása, az aljas indok és különös kegyetlenség minősítések megállapítása, s a halálbüntetés miatt. Kérte, hogy a vádlottra szabadságvesztés-büntetést szabjanak ki. P. J. csatlakozott védőjéhez, így az ítélet nem volt első fokon jogerős. 
Tárgyalás után a vádlott szülei nem kívántak nyilatkozni. 

A terhelt anyósa ennyit mondott:
– Nem is érdemelt mást, mert örökre elvette tőlünk a két gyermeket. 

P. J. felesége közölte:
– Gyűlölöm a férjemet, ezt az ítéletet vártam. Ha a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatja, nincs igazság! De remélem, lesz. 

Életfogytiglani fegyházra változott a szankció

Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság bírói tanácsa 1989 novemberében az első fokon kiszabott halálbüntetést fegyházban letöltendő életfogytiglan tartó szabadságvesztésre módosította. Dr. Tóth Éva tanácsvezető bíró a döntést azzal indokolta, hogy a társadalom védelme nem teszi szükségessé a legsúlyosabb szankció kiszabását, annak ellenére, hogy rettenetes bűntettről van szó. P. J. 2009. november 2-án szabadult húsz esztendő után a Szegedi Fegyház és Börtönből. Ott kifogástalan volt a magaviselete. A szülei és a testvére egész idő alatt támogatták. A szabadulása után alumíniumöntödében dolgozott. Az apa alkalmatlanná és méltatlanná vált arra, hogy a társadalomban éljen. Azóta már elhunyt.