Mindent vitt

2024.08.23. 11:25

A villanybojlert is leszerelte a betörő Kálban

Szinte teljesen kirámolt egy ingatlant az alkalmi betörő Kálban. A bűncselekmény egy olyan házban történt, melyben annak lakója már hosszabb ideje bérlőként élt. A betörővel szemben – a nyomozás lezárultát követően – a Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt.

Heol.hu

A vádirat szerint a sértett tavaly, egy januári hétvégén elutazott a rokonaihoz, így a lakó- és melléképületek őrizetlenül maradtak - hozta tudomásunkra Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész. Ezt használta ki a vádlott, aki a nagykapun át bement az udvarra, majd az onnan nyíló garázsokból – melyekről a lakatokat lefeszítette – fűtéscsöveket, keringető szivattyút és egy házi vízművet lopott. A férfi később a lakóházba is behatolt, ahonnan dobozos festékeket és több zsák glettet vitt magával, továbbá a fürdőszobában egy csőkulccsal leszerelte a villanybojlert, a konyhából pedig elvitte a gázpalackot. Ezután a szobákat vette célba, melyekből eltulajdonította a bútorokat, a függönyöket, a szőnyegeket, a radiátorokat, de nem hagyta ott a félmillió forintot meghaladó értékű két okostelevíziót sem. Mindezzel a bérlőnek 1.335.000 Ft kárt okozott.

A fotót a helyszíni szemle során a rendőrség készítette a betörő cipőtalpának lenyomatáról.
A fotót a helyszíni szemle során a rendőrség készítette a betörő cipőtalpának lenyomatáról.
Forrás: Heves Vármegyei Főügyészség

A büntetett előéletű férfit az ügyészség nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, ami miatt két év börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt vele szemben a bíróságra benyújtott vádiratban.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!