2024.08.04. 14:20
Sorozatban lopott, lekvárt és horgászfelszerelést is vitt a Tisza-tónál egy férfi
Hatszor ment be ingatlanokba, onnan pedig mindent vitt a férfi, amit értékesnek és mozdíthatónak talált. Legutoljára egy nyaralóból lopott.
Egy 44 éves helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén nyáron, Abádszalókon többször követett el vagyon elleni bűncselekményt, írja a szoljon.hu
Mint írják, kerékpárt, cigarettát, mobiltelefont, lekvárt, teát, kávéfőzőt, horgászfelszerelést is lopott – egészen péntekig. A portál beszámolója szerint ez lett a veszte:
Legutóbb augusztus 2-án ment be egy nyaralóba és a teraszon felejtett táskát vitte magával, amiben több mint 200 ezer forint, cigaretta, parfüm, okmányok és mobiltelefonok voltak, egy járműből pedig fülhallgatót és cigarettát lopott el. Bejelentést követően a körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy gyanús férfit, aki a nála lévő értékekkel nem tudott elszámolni. Később kiderült, hogy az abádszalóki teraszon hagyott táska tartalmát és az autóból lopott tárgyakat találták meg nála a rendőrök.
A férfit hatrendbeli lopás miatt hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását is.
(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)