Üzletszerűen csalhatott

2024.08.26. 19:38

Vashulladékos üzletre hivatkozva kért nagyobb összeget kölcsön a vádlott, bíróság elé állították

Előkészítő ülést tart kedden a Hatvani Járásbíróság abban a büntetőperben, amelyben a járási ügyészség K. R.-t nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével vádolja – tudtuk meg Hoszné dr. Nagy Tímea bíróról, az Egri Törvényszék sajtószóvivőjétől.

Sike Sándor

A vádhatóság szerint a vádlott egy edzőteremben – ahol ő személyi  edzőként dolgozott – ismerkedett meg az elsőrendű sértettel. Ismeretségükre hivatkozva a terhelt megkérte a sértettet,  hogy a megrendelt – 60 ezer forint értékű – napszemüveget helyette fizesse ki. Később a vádlott a sértettet tévedésbe ejtve azt állította, hogy a vállalkozása  pénzügyi nehézséggel küzd, ezért kölcsönkért még tőle, mondván: azért kéri, hogy az alkalmazottai  munkabérét ki tudja fizetni. Azt ígérte, hogy két héten belül megadja a tartozást.  

A vádlott később közölte az elsőrendű sértettel, hogy a kölcsönkért pénzt megadni nem  tudja, ellenben lenne egy üzleti ajánlata. Azt állította, hogy egy hőerőművel üzleti  kapcsolatban áll és 450 tonna vashulladékra tud licitálni, melyet jó áron tud  értékesíteni és az üzleten csak nyerhetnek, a sértett a pénzének dupláját kapja vissza.  Ekkor a sértett további összeget adott át a vádlott részére az üzlet teljesülése  érdekében.  

A vádlott a sértett – a vashulladékos üzlet reményében – összeismertette a másodrendű sértettel, aki szintén kölcsön adott K. R.-nek. A valóságban azonban a terhelt a hőerőművel semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt, a kölcsönösszeg  visszafizetése nem állt szándékában, arra reális esélye sem volt – állítja vádiratában a Hatvani Járási Ügyészség.  

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!