Vádemelés

3 órája

Kalandfilmbe illő autós üldözés volt Gyöngyösön

A járási ügyészség az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja az elkövetőt.

Heol.hu

Sikertelenül próbált elmenekülni autójával az őt üldöző rendőrök elől az a 38 éves, büntetett előéletű férfi, akit a bíróság korábban eltiltott a közúti járművezetéstől. A menekülő sofőr a magatartásával több szabálysértés mellett bűncselekményt is megvalósított, ezért a Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt ellene – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.

Az eset tavaly október 10-én, kora délután történt Gyöngyös belterületén, ahol a készenléti rendőrség járőre igazoltatás céljából ki akarta állítani a forgalomból a vádlottat. A rendőrautó a férfi kocsija mögött haladva megkülönböztető fény- és hangjelzést adott, miközben a hangosbeszélőn megállásra szólították fel a járművezetőt. A terhelt erre nemhogy megállt volna, hanem inkább gázt adott, majd a megengedett sebességet jócskán túllépve ámokfutásba kezdett. Cikázva száguldott a járművek között, melynek során több piros lámpán is áthajtott. Az őt üldöző, villogó és szirénázó rendőrautóval a sarkában így sikerült elhagynia a várost. A 3201-es úton azonban egy addigra felállított rendőrségi útzár fogadta, amit már nem tudott kikerülni. Ezért megpróbált lekanyarodni egy kis bekötőútra, de a manőver nem sikerült, kifaroló gépkocsijával a vádlott a közeli cserjésbe hajtott. A kalandfilmbe illő üldözés azzal ért véget, hogy a bokrok között a rendőrök testi kényszert alkalmazva a földre teperték, majd megbilincselték a férfit.

A járási ügyészség az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja az elkövetőt, akivel szemben egy év végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, egy év közügyektől eltiltásra, és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra tett mértékes indítványt a vádiratában.

Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában