A kutya tanítja a gazdáját

Kardos Szilvinél is úgy kezdődött a kutyaszerelem, ahogyan sokunknál: már gyermekkorában imádta a csaholó négylábúakat.

Nyíregyháza környékén nőtt fel, s folyamatosan jó kapcsolatot ápolt a kóbor ebekkel, édesanyja legnagyobb bánatára. Sőt, az egyik meg is harapta, de mint mondta: nem hagyott benne mély sebeket. Aztán a testvérével kiharcoltak egy kutyát otthonra. Ő volt Ancsa, a spániel.

– A nővéremnél hamar kifújt a lelkesedés, de én már akkor folyamatosan bújtam a szakirodalmat, hogyan is viselkedjünk a kutyákkal. Ancsa nekem fogadott szót egyedül a családban, és őszinte leszek: vele még nagyon sok hibát elkövettünk, nem voltunk elég következetesek. De ő indított el ezen az úton, amin most is járok – mesélte Szilvi, egerbaktai otthonában, amit a társával, valamint négy kutyával – Audrey-val, Selyemmel, Bütyökkel, Pixellel – és egy cicával oszt meg.

A nyíregyházi főiskolán aztán elvégezte a nemzetközi kapcsolatok szakot, emellett elkezdett aikidozni is, majd Budapestre került, ahol összehozta őt a sors az egyik állatvédő szervezettel. Sok helyen kipróbálta magát, kutyakozmetikát is nyitott, de kiderült: inkább az állatokhoz ért, mint az üzlethez, ezért úgy döntött, ­fejleszti tudását. Első mentett kutyája volt Audrey, aki egyévesen került hozzá, és vele járt először iskolába.

– Most már tudom a különbségeket iskola és iskola között. Azt az első módszert semmiképpen nem alkalmaznám, hisz’ komoly erőszakot tettünk a kutyán. Ezután kerültem Korom­ Gáborékhoz, ahová már úgy jelentkeztem, hogy oktató szeretnék lenni – mondta. A kitartó, többéves munkának aztán meglett az eredménye, először segítő oktató, majd oktató lett. Ez azt jelentette, hogy már saját csoportot kapott, akiket taníthatott.

– A tükörmódszerrel nem az ebet, hanem a gazdit tanítjuk. Az órákon a kutyák szabadon vannak, póráz nélkül, tehát szükséges egy tágas, de zárt terület. A lényeg, hogy ismerkedjenek egymással, tanulják meg, hogy nem szabad bántani a másikat. A verekedés itt tiltott – magyarázta.

– A kutya szembesít a hibáiddal, ezért tükörmódszer. Mindegyikük egyedi, mind más, ezért nem lehet egy skatulyába berakni őket. El kell fogadjuk, hogy nem fog mindenkinél ugyanaz működni, én ezt megtapasztaltam mind a négy kutyámnál. Audrey-val ­voltunk leginkább egy hullámhosszon, és azt hittem, mindegyikőjükkel ilyen könnyű dolgom lesz. Persze nem így volt. ­Pixel volt a második – egy tenyészetből hoztam el –, őt terápiás kutyának szántam, de rá kellett jöjjek, nem neki való. Aztán jött Selyem, akit Tarnaleleszről szedtünk össze nyolc kölyökkel. Érzékeny lélek, és nagyon sok türelem kellett hozzá, embert próbáló volt. Aztán a sok-sok gyakorlás meghozta az eredményt: amikor hibátlan terápiás vizsgát tett, elsírtam magam. Bütyök pedig ennek a háznak volt az „ura”, ahová beköltöztünk. Mondhatni befogadott bennünket, de nagy harcok árán. Bizalmatlan volt sokáig, viszont mostanra már mindig a közelemben akar lenni. De úgy, hogy a folyamatosan megkérdőjelez engem mint gazdit, szóval nagyon figyelmesnek kell lennem.

Minden kutyától mást tanulok – részletezte Szilvi, aki öt éve kezdte el működtetni az ­egri kutyaiskolát, de emellett terápiás célú foglalkozásokat tart a gyermekotthonban, illetve felkérésre tanulásban akadályozott gyermekeknek és menhelyes ebekkel is foglalkozik. Ez utóbbi annyit tesz, hogy az ­egri menhely kiválasztott kutyusait segíti, hogy mielőbb gazdát találhassanak. Hisz’ egy kedves, barátságos, szociális négylábút szívesebben hazavisznek az emberek…

– Az egyik legnagyobb eredményem egy tacskóval volt. Csak Turbó tacsinak neveztük.Még a kennelből sem volt hajlandó kijönni. Félt mindentől, kizárólag a kennelbe ­ürített. Aztán idővel kijött velünk sétálni, fokozatosan lett nyitottabb. Nagyon megszerette a foglalkozásokat, s később jött egy ­család, akik befogadták. Ez az igazi büszkeség számomra – emelte ki Szilvi.

Szomszéd Eszter