A falu, ahová csak az megy, akinek éppen dolga van

Vécsről keveset hallani. Itt nincsenek nagy beruházások, igaz, tragédiák sem. A hatvanas évek közepétől kezdett a falu lakossága csökkenni. Akkor építették Visontán az erőművet, akkoriban sokan cserélték le a mezőgazdasági munkát iparira. Mára már alig vannak többen hatszáznál. Nincs sok lehetőség, élnek, ahogy tudnak.

Kisnána felől érkezünk a településre, nem nehéz az önkormányzati épületet megtalálni, hiszen szinte minden egy helyen van. A templom mellett. Árusok ülnek a polgármesteri hivatal előtt, a portékáikat kínálják megvételre. Nincs nagy mozgás, csak néhány­ gyermekét toló asszony, a kereskedők és mi, idegenek lézengünk a község központjában.

– Na, meg vagy három-négy kóbor kutya – meséli később a helység vezetője. Szlovencsák Attiláné azt is hozzáfűzi, hogy bizony sok gond van az ebekkel, mert gyakran a település határában teszik ki autójukból a gondatlan gazdáik a megunt állatokat, azok meg persze, betévednek a lakott területre. Van még itt egy közért is, de kiderül, ez sem sokáig, mert a Vécsen kettő is működik és az egyiket már nem éri meg fenntartani.

Szlovencsák Attiláné már több mint tíz éve polgármester. Társadalmi megbízottként irányítja a község életét. Azt mondja, azért döntött így, mert megválasztásakor a falu költségvetésében 15 millió forintos hiány volt. A saját fizetésével nem terhelte tovább a kasszát. Bár olyan, mintha főállású lenne, hiszen reggel fél hétkor már a közmunkásokat látja el feladatokkal, majd rendezi a napi teendőket – magyarázza, miután leülünk az irodájában beszélgetni.

– Jelenleg hatszázhatvan körüli a településen élők száma – tájékoztat –, és Vécsre nem lehet csak úgy betévedni. Az jön ide, akinek valamilyen célja van. Leginkább, mert itt lakik, vagy éppen rokonokat látogat meg. Sok idős ember él itt, hátrányos helyzetű kistelepülés vagyunk, már hosszú évek óta nincs iskolánk, az óvodánkba huszonkét gyerek jár. Kevés a fiatal, mert sokan elköltöztek. Elöregedett a település.

Kijelenti ugyanakkor azt is, hogy van azért némi bizakodásra ok, mert az elmúlt egy hónap alatt négy ingatlant is hajdúsági és szabolcsi fiatal családok vásároltak meg. Több mint harminc ház eladó, kétmillió forintba se kerül egy normál állapotú, nagy telekkel rendelkező kockaház – fogalmaz. – Az itteniek is mind meg tudták venni a gyerekek után járó állami támogatásra, hiszen sok roma él itt, nem titok ez. Roma Kisebbségi Önkormányzat is működik, csaknem harminc taggal – teszi hozzá.

Közben megnézzük a község kultúrházát, egy helyen található a hivatallal. Kívülről is látszik, régen lovarda lehetett az épület. Kiderül, valóban az volt, aztán magház, most pedig leginkább vásároknak, vendégeknek, rendezvényeknek otthont adó terem. A végében színpad áll, a falai újonnan festve, s festmények sorakoznak körben.

– Szőllősi István helyi amatőr festőművész munkái ezek – mutat körbe a polgármester asszony –, én nem ismertem őt. Egy vécsi ház padlásán találták a képeket, mi pedig úgy gondoltuk, itt jó helye lesz. A falakat mi festettük a közmunkásokkal. Mindent mi, itt élők, itt dolgozók csinálunk – jelenti ki. – Még önkormányzati konyhakertünk is van. Burgonyát, tököt, paradicsomot, paprikát is termelünk. Ez pedig megy a helyi konyhára, ezzel is spórolni tudunk.

Ezután Szlovencsák Attiláné arról beszél, hogy az óvoda mosdóhelyiségét is közös erővel, meg adományokból újították fel. A településen élő szakemberek pedig szabadidejükben segítettek és ez szinte mindenben így megy a településen.

– Forráshiány miatt elutasítva, általában ezt kapjuk vissza válaszul, ha pályázunk – említi meg, miközben átsétálunk a gyermekintézménybe, ahol a település konyhája is működik. Összesen négyen dolgoznak itt, két főállású és két közmunkás, majdnem napi nyolcvan adag ételt főznek a gyerekeknek, s a szociális rászorulóknak, valamint azoknak, akik kérnek menzát.

A Kisvakond Óvodába 22 gyerek jár, ezen a helyi sajátos nevelési igényű kicsik vannak. Két óvónő és egy dadus foglalkozik velük. Szép és rendezett az óvoda, épp az udvarra készülnek a kicsikkel. Mi is tovább megyünk, ezúttal az iskoláig. Ugyanis az egykori oktatási intézmény épületében most egy varroda működik. Útközben arról beszélgetünk, hogy a polgárőrség és egy futballklub mellett ez az egy civil szervezet működik a helységben. Az itt dolgozó asszonyokat Paulina nővér, egy tanítórendi budapesti apáca tanította meg a varrásra. Ő minden héten ide utazik. Az iskola kapujában épp összefutunk a nővérrel.

– Többször is eljövök, ha tudok, már három esztendeje járok ide. Nagyon ügyesek az asszonyok, sokszor várakozáson felül teljesítenek. Igazából nemcsak tanítom őket, hanem sokat társalgunk, gyakran kérnek tanácsot is és sokszor elmélyedünk komolyabb témákban is, mint a család, az élet, a vallás – összegzi munkáját a Paulina nővér.

Már halljuk a varrógépek zaját, a műhelyben serényen dolgoznak az asszonyok. Raffael­ Gyulánénak két éve ad megélhetést a varroda.

– Szeretek varrni, de csak itt van lehetőségem, otthon nincs gépem – közli velünk. – A két lányom is varrónőnek tanul, majd ők is jöhetnek ide dolgozni – teszi hozzá nevetve. – Mindenfélét szeretek varrni, nincs kedvencem. Most táska készül, de varrtunk már pizsamát, ágyneműket is.

Azok pedig a helyi óvodásoknak készültek, ahogyan a kis tisztasági csomagok zsákjai is. De ők varrták meg a roma tánccsoport gyerekeinek fellépőruháit is – mutatja büszkén Paulina nővér. – Ezen kívül számos dolgot készítettek már, edényfogókat, díszpárnákat, amelyeket az egyesület értékesít is. A hulladékanyagból pedig lábtörlőt horgolnak.

– Az épületben működik még egy fiókkönyvtár is és annak az emeleti részén a nyári időszakban táboroztatnak is. A heverőket is adományból kapták. Vécsen mindent szívesen fogadunk, mert mindent fel tudnak használni – fejtegeti Szlovencsák Attiláné.

A községházához visszavezető rövid séta alatt megtudjuk, az orvos heti kétszer rendel, a gyógyszertár a takarékszövetkezet helyére került, a szennyvízelvezetés viszont továbbra sem megoldott. A hivatal előtt elbúcsúzunk a falu vezetőjétől. Megnéznénk még a templomot is, de nem tudunk bemenni, az atya ugyanis több településen is dolgozik. Elköszönünk Vécstől, ahol szinte mindent láttunk, amit látni lehetett.

Hliva Éva