Bányatűz: máig titkok övezik a tragédia részleteit

A minap ünnepelte kilencvenedik­ születésnapját özvegy Trombitás Andrásné, akit a jeles dátum alkalmából Berta István polgármester és Hordósné Szalai Krisztina alpolgármester is felköszöntött. Ez akár általánosnak mondható közéleti esemény is lehetne, hiszen az önkormányzatok többnyire megbecsülik legidősebb állampolgáraikat. Ami mégis rendkívülivé teszi, az, hogy Margit néni, az ünnepelt Trombitás András néhai főaknász felesége volt, amíg azon a végzetes napon a férjét el nem ragadta tőle a halál.

A ma már idős asszonynak nem volt könnyű élete – amely Szűcsiben kezdődött, és reményei szerint ugyanitt ér majd véget –, de hát kinek volt könnyű akkoriban? ­Marokszedő gyerekként, majd a bakfisként megélt világháborúban is kijutott neki a nehézségekből, s amikor végre jobbra fordulhattak volna a dolgok – hiszen szép családot alapítottak párjával, aki elismert szakember volt –, bekövetkezett a tragédia. A tragédia, amelynek egyes részleteit még ma is homály fedi.

A történteket a helybeliek vagy maguk is megélték – ők napról napra kevesebben vannak –, vagy a szüleiktől hallották. Az a november végi éjszaka évtizedekre gúzsba kötötte a lelküket.

Az 1940-es években épített lőrinci hőerőmű hosszú ­távú működéséhez megfelelőnek tűnő hátteret biztosítottak a Mátra délnyugati lejtőin feltárt lignitmezők. Szűcsi határában a X-es számú aknát ­1955-ben nyitották meg. Az 1959. ­november 26-ára virradó éjszaka bekövetkezett tragédia idején 175 ember dolgozott az éjszakai műszakban. Hajnali két órakor a megszólalt a sziréna és a templom harangja. Pillanatok alatt végigfutott a falun a hír: tűz ütött ki a X-es aknában, s a lángok rohamosan terjednek. A hozzátartozók futva vágtak neki a mezőnek, hogy szeretteikről hírt kapjanak. A helyi bányamentők azonnal elkezdték az oltást, majd megérkeztek a dorogiak, a nógrádiak és a tatabányaiak is. Száznegyvennégy embert sikerült megmenteni, ám harmincegy bányász lent maradt, ők Trombitás András főaknász vezetésével hősiesen harcoltak az életükért. Utolsó leheletükig – áll a vizsgálati jelentésben, amely megállapította, nem volt személyi felelőse a szerencsétlenségnek.

Margit néni azt mondja, semmi nem adhatja vissza hűen­ azoknak az óráknak a soha nem feledhető drámáját, miként az igazság egyes részeit is a feledés homálya takarja. Egyesek számára jótékonyan – teszi hozzá. Ő ­maga – még a szocializmusban – többször próbált hangot ­adni a fenntartásainak, ám ­nyilatkozatait erősen „kigyomlálták”. Így azt sem tudhatta meg a szélesebb közvélemény, hogy súlyos emberi mulasztások is hozzájárultak a történtekhez: az aknában például korábban is fel-felcsaptak lokális tüzek, amiket igyekeztek szakszerűtlenül eloltani­, majd óvintézkedések nélkül folytatták a munkát. Jellemző az is, hogy mindössze egyetlen gázálarc állt rendelkezésre az egész csapatnak, de Margit néni szerint erről se lehetett beszélni.

A férje több mint tíz bányászt segített fel a pokollá vált aknából, de amikor a többi szerencsétlenül járt társáért újra lement, számára sem volt már visszaút.

– Egyszer majd elmesélek mindent, még az eddigieknél is többet, ha lesz, aki megírja – mondja özvegy Trombitás Andrásné.

Soha nem feledik el őket

A hősi halottaknak kijáró temetésre­ 1959. november ­29-én került sor a templomnál, ahol egymás mellett ravatalozták fel az áldozatokat. A községben 13 helybelit búcsúztattak, Ecséden négy, Gyöngyöspatán és Rózsaszentmártonban pedig három-három bányászt helyeztek végső nyugalomba. Apcon, Lőrinciben, Ecsegen, Heréden, Horton, Tarnamérán egy-egy halottat gyászoltak, miként Hajdú-Bihar és Békés megyében is. Szűcsiben 1986-ban a szerencsétlenség helyszínén kopjafát állíttattak, amire felvésték az áldozatok neveit. Később az emlékművet a sírkert melletti parkba helyezték, s azóta itt gyűlnek össze a helyiek. Az idei megemlékezést november 24-én, pénteken tartották. Délelőtt 9 órakor szentmise kezdődött, majd fél 10-kor a kopjafánál volt főhajtás a szerencsétlenség 58. évfordulója alkalmából.