Hatvanéves tekercseken látható a novaji remélés

– Egyidejűleg kezdeményeztük 2014-ben, hogy értéktár létesüljön a faluban, és hogy a remélés ennek a részévé válhasson, illetve ekkor terjesztettük fel a hagyományt az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek hazai listájára is – idézi fel Novaj polgármester asszonya, dr. Darvainé dr. Kádár Katalin. Hozzáteszi, mindkét kezdeményezés sikerrel járt, bár előttük hosszú ideig senki sem foglalkozott szakszerűen a témával.

– Korábban a remélést már nem tartották régi, hagyományos formájában; a második világháborút követően a helyi tanítók szervezték meg, ami már nem ugyanaz volt, mintha magától mozdult volna meg a falu népe – magyarázza Dobó Veronika etnográfus, a Novaji Értéktár Bizottság elnöke. Amikor rekonstruálni próbálták a hagyományt, Bakó Ferenc néprajzkutató, egykori várigazgató hatvanas években készült feljegyzéseit, fotóit hívták segítségül, melyhez Császi Irén muzeológus nyújtott szakmai támogatást.

– A várigazgató ittjártakor filmfelvételeket is készített a remélésről, ám hiába próbáltunk nyomára bukkanni a tekercseknek, nem jártunk sikerrel. Az UNESCO pályázatára benyújtott filmet anélkül kellett elkészítenünk, hogy valaha mozgóképen láttuk volna az eseményeket – meséli a polgármester asszony.

A friss hír, hogy a vármúzeum pincéjében megtalálták a felvételeket, teljesen váratlanul érte őket. – Nemesfém holmik közt, egy páncélszekrény alján hevert a három tekercs. Mesébe illő a felbukkanásuk, ahogy az is, hogy a vármúzeum magára vállalta helyreállításuk költségeit, és Bakó Ferenc születésének százéves évfordulóján, a vármúzeum Hatvan Hatás programsorozatának részeként, február 27-én a nagyközönség is részese lehet az ősbemutatónak.

Hozzáteszi: egyelőre egy tízperces részletet vetítenek, a tekercsek többi részét még csak ezután tisztítják, digitalizálják a szakemberek. Mindössze pár nappal korábban, február 22-én nyitják meg Novajon azt az állandó tárlatot, melynek kiemelt elemeként tűnik fel a remélés.

– Két pályázati forrásból sikerült az értéktárunknak kézzelfogható formát adni, és egy kiállítás keretében az összes helyi „kincset” bemutatni – vázolja Veronika. A felújított teremben több mint negyven informatív tablót és egy vetítésre szánt televíziót is elhelyeztek.

A remélést emellett három, a felvonulás zsánerfigurái által viselt öltözékkel, és egy látványos fotókiállítással szeretnék közelebbről bemutatni, de a feketére festett padok, és a hozzájuk tartozó tarka textíliák is a remélés „kormos” hangulatát hivatottak megidézni.

Kérdésemre kifejti, a remélés turisztikai vonzerejét még nem számszerűsítették, de úgy veszik észre, évről évre egyre több az idegen arc a remélők közt. – Érzékeljük, hogy nő az esemény népszerűsége, de tekintettel a falu adottságaira, figyelünk arra, hogy az érdeklődéssel párhuzamosan a körülményeket is fejlesszük.

A népszerűsítésben egyébként nagy szerepet játszanak az országos rendezvények is, melyeken a remélők képviseltetik magukat.

– A Kulturális Örökség Igazgatósága minden évben találkozót szervez a szentendrei skanzenben, és elég hozzá nyolc–tíz fiú, hogy az a hétezer ember, aki egy nap megfordul ott, mind kormos legyen. Ha pedig közülük akár harmincnak eszébe jut Novaj felé fordulni, már nyert ügyünk van.

Monográfiát terveznek a gyűjtésből

– Az értéktár létrehozásakor az elsődleges cél az volt, hogy felmérjük és rendszerezzük a helybéli kultúra elemeit – fejti ki Dobó Veronika. – Természetesen nem csak a remélés szerepel a listán: hasonlóan kiemelkedőek például a kőkultúra értékei, melyek épületek, sírkövek, hidak, kerítések, szobrok formájában lelhetőek fel a faluban. Az értéktár feladata nemcsak az, hogy számba vegye ezek meglétét, hanem hogy felhívja a figyelmet megőrzésük, helyreállításuk fontosságára.

Hozzáteszi: távlati célja egy monográfia összeállítása, melyben rövidítés nélkül közölhető a rengeteg felgyűlt információ. Ez egyelőre csak terv, de a kiállítás folytatásaként egy kisebb kiadvány már a közeljövőben megjelenhet.