Legendák születtek a recski föld mélyén rejlő érckincsről

A múlt század hetvenes éveiben az ércbánya működésének köszönhetően a község a térség egyik legprosperálóbb településének számított. Néhány éve még felröppentek a hírek arról, hogy az ezer méter mélyen rejlő érckincs sok külföldi befektető képzeletét is megmozgatta, tárgyalások is folytak, így sokan reménykedtek a bánya újranyitásában, ám ebből semmi nem lett. A bánya bezárásához hozzájárult, hogy csökkent a rézérc világpiaci ára, kevesebb lett az állami támogatás mértéke, a kőolaj világpiaci ára megemelkedett, a technológia kezdett elavulttá válni, illetve sok helyen a nyereséges, kitermelhető vagyon nem érte el a küszöbszintet, ezért bezárták azt, idézte fel a polgármester. 

Nagy Sándor azt szeretné, ha az utókor számára is fennmaradna a helyi bányászat emléke. Az egyenruhákat a bányásznapokon magukra ölthetnék azok, akiknek fontos a múlt tisztelete, de a ruhadarabok gyarapíthatnák a művelődési házban található kiállítóhely – helyi bányászattal kapcsolatos – gyűjteményét is. 
A község honlapján is szenteltek egy fejezetet a bányatörténetnek. Ebben az olvasható, hogy több mint kétszáz esztendeje indult el az érckutatás a Mátra északkeleti részén, Parádfürdő térségében. Előbb Markhot Ferenc (1718–1796) Heves megyei tiszti orvos ismertette a parádi timsós forrást, amely érces kőzetekből ered. 1780-ban a Vörösvár, Fehérkő és Hegyestető nevű hegyekben kezdtek érckutatást és indítottak termelést. A mátrai érckutatás és ércbányászat akkor lendült fel, amikor 1849-ben Recsken, a Baj patak alsó szakaszán és a szomszédos Nagyrézoldalon a felszínen termésréz került elő. 

Huszonkét éve feladták a reményt - Az érc hasznosításával kapcsolatban sok ércdúsítási kísérletet végeztek, számos tanulmány készült a környezetvédelem, a vízgazdálkodás és más, a termelési viszonyokat ­érintő minden kérdésben. A rengeteg elképzelés ellenére a mélyszinti ércesedés termelőüzemmé fejlesztése nem vált valóra. 1998-ban megszületett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. döntése a mélyszinti bánya vízelárasztással való szüneteltetéséről. 1999 no­vemberében a bányaüzem vízemelő rendszere leállt. 2000-ben elkészült a recski kutatások záró, összefoglaló jelentése, amely alapja lehet egy újrakezdésnek. Ha ma gazdasági okok miatt ez a lelőhely nem is került kiaknázásra, de a recskiek reményei szerint az utókor számára talán egyszer hasznosíthatóvá válik. 

Az első lejegyzett kutatási eredmények a Lahóca hegyről és környékéről 1850 körüliek. A Lahócán az első feltárások a mai Felső-György táró környezetében váltak ismertté. 

Itt a kovás agyagásványos, szulfidhintéses kibúvásokon az 1852-ben megalakult Parád-Mátrai Bányatársulat kezdte meg a kutató- és bányászati munkákat. 1862-ben megalakul a Mátrai Bányaegylet, amely kiterjedt bányabeli kutatásokat indított a Lahóca déli részének ismert érctestei környékén. 

Az újabb fellendülés az 1900-as évek elejétől következett be. A Parádi Bányatársulat művelte időszakosan a lelőhelyeket. 1925-ben felfedezték a kékpalához kapcsolódó, aranyban gazdag pirites érctesteket, majd megkezdték a korszerű flotálóüzem beruházását. 1926 végén a kincstár megvásárolta a bányát. A bányabeli kutatásokkal egy időben a kincstár a felszíni földtani munkák területén is előrelépett. A háborús időszak alatt az érckészletek lecsökkentek, a termelés leállt, és 1951-ben indult újra. A Lahócában ezt követően 1979-ig folyamatos volt a bányászat, amely már állami támogatással termelt. 1979-ben a „régi” bánya bezárt. Újabb nemesfémérc-kutatás történt 1991 és 1997 között, amely az arany világpiaci árának nagyarányú csökkenése miatt félbemaradt, a megvalósíthatósági tanulmányok ellenére is. A Lahóca bánya megkutatott készletének kifogyása előtt megkezdődött a terület földtani továbbkutatása, általában 1000–1200 méter mély külszíni fúrásokkal. 1967-ben ismerték fel az úgynevezett hintett porfiros ércesedést, amely meggyorsította a külszíni kutatásokat. 

1970-ben elkezdték az I-es aknát, majd 1974-ben a II-es aknát mélyíteni, ezzel elkezdődött a magyar bányászat történetének egyik legnagyobb léptékű munkája. A két aknát később két szinten vágattal kötötték össze. Az egyiket a felszíntől számított 900 méter szinten a porfiros rézérc, a másikat az 1100 méteres szinten a szkarnos érc feltárására, illetve kutatására szánták. Az összekötő szintes vágatrendszer tette lehetővé a legyezőkben fúrt bányabeli kutatófúrások kivitelezését. 1986-ig 87,5 kilométer fúrás mélyült – 550 darab –, melynek feldolgozása alapján számították az ércvagyont.