A szőlőből élő gazdáknak esélyük sincs a túlélésre a Mátraalján sem

A szőlőtermelő gazdák a hosszú évek óta alacsony felvásárlási árak miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek, írtuk már meg többször is. A gyöngyöstarjáni Bodó László és felesége, Bodó Lászlóné számokkal igazolta, hogy a jelen felvásárlási árak mellett a szőlősgazdáknak matematikai esélyük sincs a túlélésre. Elmesélték egy mátraalji szőlősgazda ismerősük kálváriáját. Az illető 2000 után ültetett kékfrankos szőlőt, mert volt, ahol akkor 120 forintért vették. Mint hallották tőle, az ár utána beállt 100 forintra, amikor meg jött az Egervin csődje, lement 55 forintra. Évek múlva kúszott fel ismét 100 forintra, de megint jött a lejtmenet. Előbb a 90, végül a 80 forintos ár következett, de volt, ahol már megvenni se akarták tőle a kékszőlőt. Bodó László a történethez annyit fűzött hozzá, hogy egykor 16 gombóc fagyit adtak egy kiló borszőlő áráért. Most 400 forint egy gombóc fagyi. Valamikor egy 800 négyszögöles szőlő árbevételéért adtak egy vadonatúj Zsigulit. Most is ideadják, csak azt az akkorit, tette hozzá keserűen. Bodó László elmondta, hogy 1983-ban volt az első vállalt szőlője. 

– Akkor mustfokra vették a szőlőt, egy forintot adtak fokonként. Az Irsaim 19 fokos is megvolt, 19 forintot kaptam érte kilónként. Akkor 7 forint volt egy liter benzin, 5 forint egy liter tej. Napjainkban 1500 forint egy palack bor. Rendben, de akkor legyen a szőlőnek tisztességes ára. Legyen ott a 200-300 forintnál, ahol lennie kellene. Egy liter bor 1,25-1,5 kilogramm szőlőből van. Be kell szorozni a 80-90 forintos felvásárlási árral. A bortermelőknek az üveg, a dugó, a címke annyiba kerül, hogy felmegy 1500 forintra egy palack bor ára? Mit tesznek mások az üvegbe, ha én nem termelek? Nincs erre a termelő munkára szükség? A 80 forintos kilónkénti szőlőárból mit lehet ma venni? Ki lehet próbálni, mennyi gyümölcsöt, zöldséget, vagy éppen fagyit lehet kapni 80 forintból. Hogy mehet le a szőlőár ilyen szintre? Aki ennyit fizet, annak fogalma sincs arról, mennyi munka van egy szőlőben. Itt decembertől decemberig nincs megállás. A bogyózást is elvégezzük, pedig az már az első borászati művelet. A szállítást mi fizetjük. A 80-90 forintos árból 50 forint, ha a végén marad. Ha hozzászámolom a permetezőszer 1,5 milliós költségét, akkor minimálbérre sem jövök ki. Én 40 éve szőlőzök, de még ilyen megalázásban nem volt részem – bosszankodott Bodó László.

Bodó Lászlóné azzal folytatta, hogy családi gazdálkodásban 6,5 hektár szőlőt művelnek a férjével és a két lányukkal. 

– A tavalyi évben négyünknek fejenként 1,2 millió forint volt a tiszta bevétel. A lányaink már mondták, ők abbahagyják, mert semmi értelme az egésznek. A szőlőben mindig benne kell lenni, nincs már napszámos se. Amikor telepítettünk, 8 kiemelt fajta volt engedélyezett, 10 évig nem nyúlhatok hozzá. A harmadik évben terem először, addig a semmiért dolgozunk benne. És akkor azt kapjuk a felvásárlótól, hogy nem kell, mert nem megfelelő fajtáink vannak. Nincs rájuk szükség, mert megváltozott az igény. Az hogy lehet, amikor a 8 kiemeltben benne volt? Ki nem vághatom, de az a tiltás mellett hatalmas munka is. Akkor mit csináljak vele?  Se ára nincs a szőlőnek, se kivágási engedélyt nem kapunk, a bortörvény sem változik. Régen is szinte éjjel-nappal dolgoztunk, de mindenünk volt: építkeztünk, gyerekeket neveltünk, iskoláztattuk őket, a nyaralás is belefért. Ez régebben mind a szőlőnek volt köszönhető. Most bele vagyok fásulva, mert nem becsülnek bennünket. Úgy érzem, csak cselédnek kellünk, hogy legyen olcsó alapanyag. Ami szőlőt lehet, igyekszünk online eladni, de ez csak csökkenti a veszteséget, 250 mázsát így nem tudok hová tenni. Meg mégse ehetem, tehát le kell adni felvásárlónak. Azt is megkaptam már, hogy kár a vergődésért: azok maradnak meg, akik a szőlőtől a végtermékig, a palackozott borig mindent megcsinálnak. De akkor legalább lenne támogatás a kivágásra. Nem nagyravágyók vagyunk, csak egy normális életet szeretnénk a munkánk alapján. A szakma is kiöregszik, az átlagéletkor 60 év felett van. Nekem három évem van a nyugdíjig, aztán befejezzük. Sokan ezt fogják tenni – mondta Bodó Lászlóné.

Bodóék arról is beszéltek, komoly baj az, hogy a szőlőtermelők nem fognak össze, hogy a hegyközségen belül, valamint a felvásárlókkal szemben együtt érvényesítsék az érdekeiket. Mint mondták, sok szőlész saját magáért sem áll ki, mert nem mindenkinek van elég vesztenivalója. Aki már nyugdíjas, annak alacsony felvásárlási ár mellett is megéri dolgozni, a nyugdíj mellett az is plusz pénz. Van, akinek elég, ha a téli tüzelője megvan belőle, tették hozzá. Aki azonban a szőlőtermelésből él, annak kétségbeejtő a helyzete. Vannak olyan szőlők, amelyeket ha felvásárló cégnek adnak le a gazdák, csak annyit hoznak a konyhára, amit a traktoros elvisz a kultivátorozásra, szántásra, permetezésre. Esetleg jut szüretelőket megfogadni, de ingyen metszettek, szálvesszőt kötöttek, dugdostak, gyomirtóztak, foglalkoztak a támberendezéssel. Mint mondták, súlyosítja az állapotokat a termésátlagok drámai visszaesése. Ahogy csökkentek a szőlőárak, a gazdáknak már csak a jó fajtákat volt pénzük trágyázni. Van, akinél pár éve már az is elmaradt. A Chardonnay olyan érzékeny szőlő, hogy akár 8-10-szer kell permetezni. Bodóék ismernek olyan gazdát, akinek már jó, ha hatra futja. Volt úgy, hogy a hetedik növényvédő munkát kézi permetezővel a hátán, gyalog végezte el, hogy csökkentse a veszteségét, tették hozzá. Bodó Lászlóné szerint az egyre szélsőségesebb időjárás is ludas abban, hogy évről évre csökken a termésátlag. 

– Jó 4-5 éve szinte fele a termés a korábbihoz képest. A tavalyi aszályban például megvolt a fürtszám, de semmi súlya nem volt a szőlőnek. Régebben egy hektár szilvánerről 250 mázsákat leszedtünk. Azt már el lehet felejteni – mondta Bodó Lászlóné.

A gazdák végül hozzátették, hogy ha a mai állapotokat a régi öregek látnák, bizony, nagyon szomorúak lennének: mindenki csak kivenni akar a szőlőből, de beletenni csupán nagyon kevesen.