2023.12.10. 15:25
Hatvanhét éve nyitottak tüzet a pufajkások Egerben, jogi úton nem voltak számonkérhetőek
Hatvanhét esztendeje, 1956. december 12-én dördültek el az egri laktanyából a Csiky utcán lefelé a Széchenyi út felé vonuló karhatalmi alakulat – pufajkások – dobtáras fegyverei. A kereszteződésben a sortüzet követően civil sebesültek és halottak vére festette meg az útburkolatot. A tragikus végű sortűzről évtizedeken át hallgatni kellett, vagy a Berecz János féle Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyv szellemében lehetett csak beszélni róla. Amikor pedig több mint negyven évvel később bírósági ítélet született, az a vádlottak felmentésével zárult.
Az 1956. december 12-i sortűz áldozatainak emlékére kegyeleti megemlékezést tartottak Egerben (Archív fotó)
Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap
Az egri sortűzperként ismert büntetőeljárás több éven keresztül tartott, s a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa – hét napon át megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalást követően – 1998. június 11-én hirdetett ítéletet. "A Magyar Köztársaság nevében a Heves Megyei Bíróság, mint elsőfokú büntetőbíróság a több emberen elkövetett, szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt emelt vád alól J. Vilmos első-, P. Gyula másod-, V. István negyed-. és P. Gyula ötödrendű vádlottat felmenti" – hangzott el a tanácselnöki mondat a Törvényház esküdtszéki nagytermében. Ezt követően pedig az ítélet 72 gépelt oldalas indoklásának ismertetése órákon át tartott.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 1956. december 12-én délelőtt mintegy kétszáz-kétszázötven egri lakos sétált a Széchenyi és a Csiky Sándor utca kereszteződésének környékén. Az előző este történteket beszélték, de szervezett demonstrációra semmilyen jel nem utalt. A szakszervezeti székházból – a mai Kepes Intézet Kortárs Művészeti Központ épülete – azonban telefonáltak a pártbizottságra, hogy nagy a tömeg, s bizonyára tüntetésre készülődnek. Ezután indult útjára a Dobó-laktanyából a legalább negyventagú karhatalmi egység, s a Kossuth Lajos utcai BM-épületből a tíz-egynéhány fős füzesabonyi alakulat, s a Csiky Sándor utcán csatlakoztak egymáshoz.
Háromsoros oszlopban meneteltek a Széchenyi utcára. A lakosság nem tartott a támadásuktól, utat engedtek a pufajkásoknak. Igaz, szidalmazták, gyilkosoknak, Kádár-huszároknak titulálták őket. Egy gyermek almacsutkát dobott közéjük. Kézigránát odahajítását, provokatív fegyverlövést azonban az eljárás nem igazolta. A pufajkások parancsnoka, Lintallér László ennek ellenére oszoljt vezényelt és tűzparancsot adott ki – hangzott el az ítélet indokolásában.
"Erre az egység elején és végén állók géppisztolyukat csípőnél tartva, kaszáló mozdulattal sorozatokat lőttek ki. Pillanatok alatt kiürültek az utcák, csak a halottak és a sebesültek maradtak fekve a földön. A karhatalmisták segítségnyújtás nélkül továbbálltak. A sérülteket civilek vitték ölben a közeli kettes kórházba."
Ezen tényállás ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: miért mégis a felmentő ítélet? A terheltek közül a negyedrendű V. István esetében azt fogadta el érvként a bíróság, hogy 1956. december 12-én nem lehetett ott a tüzelő pufajkások között, mert csak három nappal később lépett be a karhatalmi alakulatba. Az egység kimutatásában nem is szerepel a neve. Három tanú alibit is igazolt: ketten azt állították, hogy azon a napon civilben épp értekezletet tartottak a kérdéses időpontban munkahelyükön, a járási tanácson. Egyvalaki pedig igazolta, akkor délelőtt ugyanazon a helyen kézbesítettek a számára egy küldeményt.
Az ötödrendű vádlott, P. Gyula esetében az nem bizonyított, hogy december 12-én Egerben lett volna, sokkal inkább az, hogy Füzesabonyban tartózkodott. Voltak, akik azt is elmondták, hogy az abonyi karhatalmistáknak aznap – helyből – ő szállította az ebédet. Mindezek után az ő esetében is felmentő ítélet született. Az kiderült a szakértői véleményekből és a tanúk közléseiből is, hogy a pufajkás alakulat elején és végén állók használták elsősorban a fegyverüket, s lőttek akár embermagasságban is. A középen lévők nem tehették, legfeljebb a levegőbe tüzelhettek, ellenkező esetben ugyanis a társaikat sebesíthették volna meg.
Tanúk erősítették meg, hogy az elsőrendű vádlott, J. Vilmos – aki elismerte, hogy tagja volt a pufajkás alakulatnak – a jobb oldali oszlopban középen, míg a másodrendű terhelt, P. Gyula a középső sor közepén helyezkedett el az egységen belül. Kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a két vádlott használta a fegyverét, még az sem, hogy riasztásképpen a levegőbe lőttek volna. Ennek alapján a bíróság mindkettőjüket felmentette a terhükre rótt vád alól.
Már a Legfelsőbb Bíróság által is jogerőre emelt felmentő ítélet ismeretében írta keserűen annak idején az ’56-os szövetség egri szervezetének akkori elnöke, dr. Tóth Ferenc: „Meggyőzően hangzik az a fegyverszakértői vélemény, amely szerint ma nem észlelhetők bizonyítható lövésnyomok a helyszíni falakon, amelyeknek hiánya pedig önmagában kétségessé teszi ezt a »sortüzet«... Ha ironizálni lenne kedvem erről, mondhatnám, azért nincsenek becsapódási nyomok, mert a lövéseket (talán) emberi testek fogták fel... az azért bizonyos, hogy ennyi találathoz adott helyzetben száznál is több lövésnek kellett esnie..."
Dr. Tóth Ferenc szerint "tarthatatlan és égbekiáltó igazságtalanság, hogy a törvény egyetemlegesen felmentsen mindenkit a felelősség alól azzal az indokkal, hogy a bűnrészesség mértékét nem tudja differenciálni. Bűnösök itt az elkövetők, de bűnrészesek és bűntársak a szemet hunyó cinkosok is. Szerettük volna, ha a jogi kulisszák mögött megrendezett bújócska helyett az érintettek bátran felismerték volna helyrehozhatatlan tévedésüket, netán hibázásukat. Ezzel hozzásegítettek volna mindnyájunkat a nemzet megbékéléséhez.”
A karhatalmi alakulat golyózáporának áldozatai
Halálos lövés érte - a korabeli dokumentumok alapján - a 19 éves Bóta István felsőtárkányi, a 31 esztendős Tóth József, a nála öt évvel fiatalabb Bóta Antal, a 36. életévében járt dr. Nagy József, az ugyanennyi idős Tóth Sándor és a 29 esztendős Rezső Ferenc egri polgárokat. A sebesültek száma igazolhatóan 19 volt. A legtöbbjüket hátulról, kettejüket oldalról, kettejüket pedig szemből lőtték meg. A Heves Megyei Bíróság azt a következtetést is levonta a rendelkezésére álló kordokumentumok alapján, hogy a lakosság 1956. december 12-én délelőtt Egerben a szólási és gyülekezési szabadságával kapcsolatos jogát gyakorolta. A jogos fegyverhasználat jogszabályi feltételei hiányoztak. A megyei rendőr-főkapitányság pedig a halaszthatatlanul fontos helyszíni szemlét sem tartotta meg.
Az egykori '56-os orvos hivatkozott is egy szigorúan titkos karhatalmi jelentésre, ami 1957. június 19-én született: „...a karhatalom Egerben rendet teremtett. December 11-én két halott, egy sebesült. December 12-én kilenc halott, 30 sebesült...”. Hozzátette: ezek az adatok nem egyeznek a halálos és sebesült áldozatok bíróság által megállapított számával. A jelentésben a felelősségről nem esik szó. "A bíróságok 42, illetve 44 évvel későbbi ítéleteiből is az a következtetés vonható le, hogy ma sincs, aki feleljen az '56. december 11-12-én jogaikat gyakorolt egri polgárok haláláért, sebesüléséért. Nincs, aki legalább megkövetné az áldozatok hozzátartozóit."
Ezen a ponton joggal vetődhet fel az a kérdés is, hogy a rendszerváltást követően miért tartott nyolc évig az ügy legalább elsőfokon való elbírálása. Erre is részletes magyarázatot adott a Heves Megyei Bíróság tanácsvezető bírája. A Fővárosi Főügyészség még 1994-ben emelt vádat öt személy ellen emberiség elleni bűntett címén az 1993. évi 96. törvény alapján. Még abban az évben, szeptemberben – a terheltek rossz egészségi állapota miatt – az eljárást felfüggesztették, majd 1994 decemberében mégis folytatódott a bűnper.
Már 1956. december 11-én is voltak halálos áldozatok
A Heves Megyei Bíróság ítéletének indoklásában történelmi tényként állapította meg: a Nagy-Budapesti Munkástanácsnak az emberi jogok napja alkalmából kiadott országos sztrájkfelhívása nyomán 1956. december 10-én este gyertyafényes néma tüntetés zajlott a színház és a Hatvanasezred emlékmű, majd a Petőfi-szobor előtt. Másnap tüntetők a Klapka György úti szovjet parancsnokságon követelték, s elérték elfogott bajtársaik szabadon bocsátását. A Hatvanasezred-emlékműnél Rácz Mihály mondta el A kisgyermek halála című versét, majd a tömeg a nyomdához vonult. „A szabadság úgy szép, ha készek vagyunk a vérünkkel öntözni!”. Ezt nyomtatták rá röpiratokra. Este egy honvéd karhatalmi szakasz kíséretében jelent meg ott Kádár János rendőr százados, aki igazoltatta a szedőteremben tartózkodókat, s közülük ötöt elő akart állítani. Ám a tömeg körbefogta, majd üldözni kezdte. A Széchenyi utcán utolérték, leteperték, meg akarták lincselni. Az akkor már Egerben lévő Gy. Lajos vezérőrnagy, a néphadsereg katonai tanácsának tagja karhatalmistákkal a helyszínre sietett, úgymond megvédeni a néphatalmat. Lövések dördültek, s annak ketten estek áldozatául: a 22 éves Dézsán József, akit hátulról a tarkóján ért a lövedék, s a 15 esztendős Tuza Sámuel, akit a kettes kórház kapujában találtak el, s sebesítettek meg halálosan.
Az újabb felfüggesztésre 1995 decemberében került sor. Az Alkotmánybíróság pedig 1996 szeptemberében az e pereket megalapozó 1993. évi 96. törvényt alkotmányellenesnek minősítette. Az újabb lépés az volt, hogy a Fővárosi Bíróság 1996. december 27-én az ügyet illetékességi okokból áttenni rendelte a Heves Megyei Bíróságra, ahová a következő év márciusának végén érkeztek meg az iratok. Időközben a vádhatóság módosította az indítványát, s kérte, hogy a bíróság több emberen elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vonja felelősségre a vádlottakat, akik közül – 1997 decemberében – a harmadrendű terhelt, S. Gyula elhunyt.
Dr. Fogarassy Edit pHd dolgozatában foglalkozott a magyarországi sortűzperekkel
Dr. Fogarassy Editnek a Miskolci Egyetem Doktori Iskolájában benyújtott dolgozatából kiderül: az első „sortűzper” 1994. júniusában kezdődött a Fővárosi Bíróságon a salgótarjáni sortűz ügyében, az első nem jogerős ítéletek pedig 1995. januárjában születtek meg. A tiszakécskei sortűz ügyében indult büntetőeljárást elévülés miatt megszüntették, a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ugyanis nem találta alkalmazhatónak a genfi egyezményeket, illetve az 1993. évi XC. törvényt, és több emberen elkövetett emberölésnek minősítette a vádlottak cselekményét. A salgótarjáni sortűz esetén viszont a Fővárosi Bíróság (nem katonai tanácsa) megállapította a genfi egyezmények alkalmazhatóságát és az emberiség elleni bűncselekmény elkövetését. A mosonmagyaróvári és a tatai sortűzperben 1995-ben – elévülés miatt – eljárást megszüntető, a kecskemétiben viszont – emberiség elleni bűntett elkövetése miatt – marasztaló ítéletet hozott a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Az ügyek fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bírósághoz kerültek. Az LB azonban – az LB elnöke és a legfőbb ügyész által 1995 novemberében benyújtott alkotmánybírósági indítványra tekintettel – felfüggesztette a sortűzperekben folyó eljárásokat. Az Alkotmánybíróság határozatában megsemmisítette az eljárások alapjául szolgáló 1993. évi XC. törvényt és kimondta, hogy az 1956-ban elkövetett háborús és emberiség elleni bűntettek a nemzetközi jog alapján, külön törvény nélkül is büntethetőek. A döntésre tekintettel az LB 1996. decemberében hatályon kívül helyezte a sortűzperekben hozott első fokú határozatokat, és soron kívüli új eljárás lefolytatását rendelte el. Az első jogerős ítéletet 1997 januárjában hozta meg az LB a salgótarjáni sortűzperben: a szovjetek által megszállt városban, 1956. december 8-án fennállt helyzetet a genfi egyezmények közös 2. cikke szerint nemzetközi fegyveres összeütközésnek, az elkövetett cselekményeket pedig háborús bűntettnek minősítette, és szabadságvesztés-büntetést szabott ki a vádlottakra.
Mint arról korábban beszámoltunk, az egri önkormányzat meghív mindenkit az 1956. december 12-i sortűz áldozatainak emlékére rendezett kegyeleti megemlékezésre a Széchenyi István-Csiky Sándor utcák kereszteződésében található Ötvenhatosok Emlékparkjába.
