Pacsirta

Erősen füleltem február 19-én, Zsuzsanna napján, hogy megszólalnak-e a pacsirták. A népi mondás szerint e napon, amikor „Zsuzsanna elpisili a havat”, kellene hangjukat hallatni az apró tavaszhírnököknek. 

Hajnalban mínusz két fokot mutatott a hőmérő, s később se lett vígabb az idő. Bár dél tájban beborult, s megenyhült, egy kis eső is próbálkozott, de néhány hűséges, csivitelő verébcsapaton kívül nem hallottam egyéb biztató madárhangot. 

Az időjósok szerint marad hát egyelőre a tél, nap közben is fűteni kell. Mit tehet az ember lánya, ha nem hívogatja a kert? Ül a számítógép előtt, és jobb híján némi időt szán arra, hogy mit ír a hazánkban előforduló pacsirtafajokról a szakirodalom. 

Megtudom, hogy Magyarországon a mezei ­pacsirta, az erdei pacsirta és a búbospacsirta fészkel előszeretettel. A havasi fülespacsirta és a kalandrapacsirta csak alkalmi vendég. A három gyakori faj közül a búbospacsirta áttelel, de azért február közepétől július végéig, majd szeptemberben és októberben gyakrabban kerül a felmérők szeme elé. A mezei pacsirta is áttelel, de csak kis számban. Februártól azonban egyre többször találkozhatunk vele is. 

Az erdei pacsirta csak ritkán telel nálunk, ám ebben a hónapban ők is egyre többen érkeznek haza. 

Nem tudni biztosan, hogy közülük melyik szólal meg először csak úgy, s mikor fakad valóban dalra? Szinte mindegy is, csak hallanánk már végre a hangjukat!