Megáll az ész

2024.06.24. 16:04

Letolta az előtte haladót a teherautó az M3-ason +videó

Videóban mutatja meg Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, hogy miért fontos betartani a követési távolságot. A közlekedés társas-játék! Mindenkit hazavárnak.

Heol.hu

– A közlekedők szereplési vágyának köszönhetően mára két tökéletes példát is sikerült hoznunk, hogy miért fontos a követési távolság betartása, illetve a vezetés közbeni folyamatos fókusz – tette közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A videóban bemutatott két eset közül az egyik az M3-ason történt.

–  Belső sávban érkezett egy fehér egyterű és mögötte egy nagy kék ponyvás teherautó. A kék ponyvás talán nem figyelt, talán telefonozott, ezt nem tudhatjuk, de szépen megtolta a fehér autót, ami ennek köszönhetően megfordult teljesen. Van a KRESZ-nek két nagyon fontos, ide kapcsolódó pontja, ami mindenkire vonatkozik és amit a saját és mások biztonsága érdekében tartsunk mindig szem előtt: Járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra. Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni – írták az esetekkel kapcsolatban.

Kiemelték, miért fontos betartani a követési távolságot:

  • bármikor rosszul lehet valaki előtted
  • műszaki gondja akadhat
  • satuféket nyom
  • hirtelen irányt vált
  • kialakulhat bármi ok nélkül fantomdugó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában