A jelen technikáját tanulták

2024.07.05. 19:55

Drónt és vadászgépet is irányítottak a szilvásváradi drónpilóta táborban + videó

A honvédelmi nyári táborokban olyan tudást szereznek a fiatalok, melyet az élet bármely részén hasznosíthatnak. A szilvásváradi drónpilóta táborban az önállóság mellett az összetartásra és egymás segítésére helyezték a hangsúlyt.

Hornyák Réka

Első alkalommal szervezett honvédelmi drónpilóta tábort a Magyar Honvédség. Július első hetében Szilvásváradon az Élménybázis Szálláshelyen drónoztak, túléltek, párbajoztak és repülőgép szimulátort is kipróbálhattak a 17-18 éves táborozók. 

Drónt és vadászgépet is irányítottak a szilvásváradi drónpilóta táborban
Drónt és vadászgépet is irányítottak a szilvásváradi drónpilóta táborban
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Pallagi Csaba törzsőrmester elmondta, hogy a honvédség nyári táborainak célja elsősorban az, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a katonai pálya iránt. A tábori programok mellett honvédelmi nevelésben is részesülnek a táborozók, ezzel a honvédség a felnövekvő generáció értékrendjének kialakításában szeretne meghatározó szerepet betölteni. 

– Ebben a drónpilóta táborban a drónok használatával, reptetésével és irányításával ismerkednek meg a fiatalok. Ez azért is nagyon fontos, mert ez már nem a jövő, hanem a jelen technikája. Naprakésznek kell lennie a tudásuknak ahhoz, hogy jól tudjanak elhelyezkedni és teljesíteni akár a katonai pályán, akár a civil életben. Az itt megszerzett tudásukat az életük bármely területén tudják alkalmazni, az élmények pedig örökre megmaradnak – részletezte Pallagi Csaba törzsőrmester. 

Paintball csapatverseny és air soft lövészet, lézerharc, akadálypálya színesítette a tábor programjait
Paintball csapatverseny és air soft lövészet, lézerharc, akadálypálya is színesítette a tábor programjait
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Hozzátette, hogy a táborban, a tematikus foglalkozások mellett szabadidőben sem lustálkodtak a fiatalok. Az öt nap alatt többször mentek el kirándulni, voltak lovasprogramokon és a közösségépítő foglalkozások sem maradtak ki. 

Sűrű volt a program a drónpilóta táborban

A Magyar Honvédség Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Mike József 60. Területvédelmi Zászlóalj szervezésében zajlott a szilvásváradi drónos tábor. Az első napon - mint általában az összes táborban - az alapozó foglalkozásokkal kezdtek. A táborrend megismerése után, az általános rendről és fegyelemről, a jogokról és kötelességekről esett szó. Délután az egészségügyi és tereptan foglalkozásokkal kezdtek, majd megismertették a fiatalokkal az alaki foglalkozást, átvették a tűzriadó gyakorlatot, a sorakozás rendjét, az alakzatok ismertetését és az alaki fogásokat is. Később belekezdtek a katonai közelharc ismereteibe, majd elméleti oktatás gyanánt a különböző szolgálati formákkal ismerkedtek a táborozók. 

Repülőgép szimulátort is kipróbálhattak a 17-18 éves táborozók
Repülőgép szimulátort is kipróbálhattak a 17-18 éves táborozók
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A második naptól kezdődően, minden reggelt testneveléssel kezdtek a fiatalok, melyek során a katonai közelharcot gyakorolták. Délelőttől pedig megkezdődtek a tematikus programok is. A táborozók a repülőgép szimulátorral ismerkedtek, valamint drónpilóta foglalkozáson is részt vettek. A repülőgép szimulátorban, egy VR szemüveg és egy 3D-sen mozgó gamer szék segítségével megtapasztalhatják a fiatalok, hogy milyen érzés pilótának lenni, „repülőgépet vezethetnek”. A drónpilóta foglalkozáson pedig élesben tanulhatták meg, hogy hogyan kell drónt irányítani. 

Szerdán, a harmadik napon a fiatalok az előző napi tudásukat mélyítették el és fejlesztették tovább. A repülőgép szimulátorban már felszállni, manőverezni és leszállni is meg kellett tanulniuk. A drónpilóta oktatáson pedig kivonult a csapat a Ménesgazdaság mögötti szabad területre, ahol több fajta drónnal különböző épített pályákon kellett feladatokat teljesíteniük. 

A honvédelmi táborokban a nap minden percét kihasználják, ezért délután még a szilvásváradi kalandparkba is ellátogattak, ahol a mászófal akadálypályát próbálták ki, illetve lézerharcoltak is. 

A negyedik napon, az Állami Ménesgazdaság Ménesudvarában hallgattak előadást Ádám Barna ezredestől, aki a lótartásról és a huszáréletről mesélt. Az elméleti oktatást délután ismét gyakorlat váltotta fel. Paintball csapatverseny és air soft lövészet, lézerharc, akadálypálya színesítette a napot. Este pedig egy tábortűz mellett ültek össze a táborozók és táborvezetők. Motivációs beszélgetést tartottak és élményeiket, tapasztalataikat osztották meg.

Az utolsó napon sem maradt el a katonai rend megtartása, egy utolsó air soft párbaj után a fiataloknak le kellett adniuk a kiosztott felszerelésüket. Végül pedig sorakozó, elköszönés, majd táborzárás és a táborzászló levonása zárta az öt napos élményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában