750

2024.07.11. 11:06

Érseki áldást kapott a zaránki templom és emlékoszlop

Megemlékeztek Zaránkon a község első írásos említésének 750. évfordulójáról.

Tóth Balázs

Dr. Ternyák Csaba egri érsek látogatott el vasárnap Zaránkra, hogy megáldja az elmúlt években felújított Szent Imre herceg római katolikus plébániatemplomot. A templom homlokzata, teteje, belső tere, padjai és keresztúti stációi is megújultak az elmúlt időszakban állami és egyházmegyei támogatással, a hívek adományaival.

Érseki áldást kapott a zaránki templom és emlékoszlop
Érseki áldást kapott a zaránki templom és emlékoszlop
Forrás: eger.egyhazmegye.hu

A szentmise előtt Urbán László polgármester mondott köszöntőt és a helyi gyermekek adtak műsort. Az érsek örömének adott hangot, hogy a kívül-belül megújult templomban ünnepelhetnek a hívekkel, majd megáldotta az oltárt, az épületet. A főpásztor szentbeszédében a prófétaságról – arról, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, valamint Isten általuk közvetített üzenetéről, az örök életről, Istennel való kapcsolatról - elmélkedett a Szent István Televízió tudósítása szerint.

A szentmise végén Versler Sándor plébániai kormányzó köszönetét fejezte ki a főpásztornak, hogy több ütemben támogatást kapott a templom felújításának ügye, köszönetet mondott még a magyar államnak, Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek, Urbán László polgármesternek, az önkormányzatnak és a híveknek a nagylelkű adományokért. A főpásztor méltatta Versler Sándor plébániai kormányzó erőfeszítéseit, mellyel a templom megszépítésének ügyén dolgozott.

Ternyák érsek a szentmise után megáldotta a Zaránk település első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából állított emlékművet.
Az érsek megáldotta a Zaránk település első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából állított emlékművet is
Forrás: eger.egyhazmegye.hu

A misét követően Urbán László és Szabó Zsolt parlamenti képviselő leleplezték a Zaránk település első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából állított emlékművet, amelyet dr. Ternyák Csaba érsek meg is áldott. A délután folyamán megvendégelték a helyieket, voltak gyerekprogramok és zenélt a Focus Band.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában