Telekomosok Fesztiválja

2024.08.25. 21:59

A sárkány nyugalmára vigyázva fesztiváloztak Kisnánán

Kisnánán zárónapjához érkezett az idei Telekomosok Fesztiválja. A Magyar Telekom célja az volt, hogy a nyarat az előfizetőiknek örök emlékké tuningolják az ingyenes szórakoztató programokkal.

Szabó István

Vasárnap a záróhelyszínére, a kisnánai várba érkezett a Telekomosok Fesztiválja eseménysorozata, amely idén június 15. és augusztus 25. között, országszerte 7 helyszínen várta a résztvevőket. A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi siker után ezen a nyáron ismét megrendezett ingyenes élménysorozat célja az volt, hogy sokrétű kulturális programot és kikapcsolódási lehetőséget biztosítson azok számára is, akik a világszerte tapasztalható megélhetési nehézségek miatt idén nem, vagy csak kevesebbet tudnak költeni a nyári élményekre. A fesztiválsorozat júniusi indulása előtt Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy idén is folytatták az optikai hálózatuk fejlesztését, hogy egyre több települést kapcsolhassanak be az ország vérkeringésébe.

Telekomosok fesztiváloztak a kisnánai várban
Telekomosok fesztiváloztak a kisnánai várban
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

–  A korszerű internethez való hozzáférés ugyanis lehetőségeket teremt a fejlődésre, az előrelépésre, a jobbításra. Ennek bizonyítéka a Telekomosok Fesztiválja is, amelyet ezúttal olyan különleges vidéki helyszínekre viszünk el, ahol a közelmúltban jelentős optikai fejlesztés történt. Így az ügyfeleinknek szó szerint csak egy lépést kell tenniük, hogy éljenek a lehetőséggel, és egy eseménytelennek tűnő nyarat színessé és örök emlékké tuningoljanak velünk – fogalmazott Szabó Béla június elején.

A nagykanizsai Csónakázó-tó, a székesfehérvári Főnix Park, a fonyódi Báthori utcai strand, a somlóvásárhelyi Kreinbacher Birtok, a hortobágyi Pusztai Állatpark és a Körös-torok után a kisnánai várban az volt a kérdés: milyen lehet áttáncolni a délutánt egy középkori vár falai között? A Telekomosok Fesztiválja Heves vármegyei megállójában a környékbeli natúrborokat és a lokális alapanyagokból slow food mozgalom útján elkészített ételeket a Carson Coma bohém akusztikus triója, a soul hangzását magyar alter popba átültető Loophia és a New Fossils kísérte. A koncerteken kívül a természetközeli nappali bulik legprofibb házigazdái hoztak egy falat Santsatot a várba, az alapító Adis is OK és Telemala mellett a főként lemezről játszó Maron szórta az upbeat talpalávalót este tízig. Mindezt azért, hogy véletlenül se zavarják meg a legenda szerint a vár kútjában alvó sárkány nyugalmát. 

A fesztivál a Magyar Telekom ügyfelei számára ingyenesen volt látogatható, de egy előfizetéssel összesen 3 jegyet lehetett beváltani, így a telekomosok az eseményre magukkal hozhatták még két barátjukat, családtagjukat is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában