Világbajnokság

2024.08.28. 17:24

Kérik a világbajnokságra érkezőket, figyeljenek a forgalomirányítókra

A tavalyi Nemzeti Vágtához hasonló forgalomra számítanak a világbajnokság hétvégéjén Szilvásváradon.

Tóth Balázs

A szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnokságot rendőrök, katonák is biztosítják majd

Forrás: INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság 2024/Facebook

Fotó: HAJDU KRISZTA

Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek is készülnek a szilvásváradi Ineos FEI Négyesfogathajtó Világbajnokságra. Szaniszló László, a község polgármestere elmondta, nagyjából felkészültek az eseményre, a maratonpálya felé járdát építettek, a stadionhoz pedig gyalogátkelőhelyet, hogy megkönnyítsék a közlekedést. A következő napokban még bővítik a térfigyelő kamerarendszert, valamint csinosítják a település közterületeit, bár az elmúlt hetekben sok virágládát is kihelyeztek már.

- Az eseményre megnövelt erővel készül a rendőrség és a polgárőrség, de egyéb egységek is érkezhetnek még a községbe, hogy segítsék a rend fenntartását, így tartalékos katonák, katonai rendészek is érkezhetnek. Különösen a hétvégére készülünk, a maratonhajtás és az akadályhajtás napjára, akkor számítunk több látogatóra – mondta Szaniszló László.

A polgármester kifejtette, a vendéglátósok és a szálláshelyek is készülnek a sporteseményre, de például van még néhány szabad szálláshely a faluban. Körülbelül hasonló látogatói létszámra készülnek, mint amennyien tavaly a Nemzeti Vágta vasárnapján voltak. A polgármester kérdésünkre elmondta, nem gondolja, hogy a világbajnokság miatt a hagyományos kirándulóból kevesebben érkeznek majd, hiszen tavaly is voltak olyanok, akik nem tudtak például a Nemzeti Vágtáról, bár aki felkeresi Szilvásvárad honlapját, tudomást szerezhet az eseményekről.

- A szombati nap húzós lesz, ekkor több tízezer néző érkezhet a versenyre, de van elég parkoló a településen, különösen a maratonpálya mellett, amely Ózd irányából közelíthető meg. A Nemzeti Vágta alkalmából is csak maximum a benzinkútig állt a sor, úgy gondoljuk, most sem alakul ki nagyobb torlódás, az esemény végén körülbelül fél óra alatt minden parkoló kiürült köszönhetően a szervezett forgalomirányításnak. Arra kérjük a közlekedőket, az eseményre érkezőket, hogy kövessék az irányító táblákat, illetve a polgárőrök, forgalomirányító rendőrök utasításait – kérte Szaniszló László.

Szilvásváradon szeptember 4-8. között rendezik a világbajnokságot, 4-én este hattól lesz a ünnepélyes megnyitó, 5-6-án a stadionban díjhajtás, 7-én a Bő-völgyben (Diós) maratonhajtás, 8-án a stadionban akadályhajtás lesz a program, a versenyszámok tíz órakor kezdődnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában