Szarvas pihent Egerszóláton

2024.08.28. 14:57

Meglepő okok miatt járnak be a vadak a kertekbe

Egerszóláti olvasónk udvarába bejár a vad, legutóbb egy szarvasborjú pihent meg az udvarán. A jelenségről kérdeztük a vármegyei vadászkamara titkárát.

Szabadi Martina Laura

Egerszóláti olvasónk, Galambos Rudolf jelezte korábban, hogy Egerszóláton a Boros utcai kertjébe bejár a vad, már nappal is fotózott egy példányt. Hozzátette, hogy a kerítésében is több százezer forintos kár keletkezett emiatt. Az esettel kapcsolatban az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Heves vármegyei Területi Szervezetének titkára, Kovács István János elmondta, Egerszóláton egy legyengült szarvasborjú tévedt be olvasónk udvarára.

Kárt okozott a vad, mondja olvasónk Fotó: Beküldött

– Ilyen esetben az önkormányzatot célszerű értesíteni, ők ugyanis tudják, ki az illetékes vadásztársaság a területen. Elterelő etetés jöhet szóba, illetve a vonatkozó kormányrendelet nyomán a kárt okozó vad elejtése lehetséges, erre az illetékes rendőrkapitányság adhatja meg az eseti engedélyt. Szigorú a szabályozás, hiszen lakott területről van szó. Nehéz igazságot tenni, hiszen akinek kára származik, az nem szeretné, hogy ott legyen a vad, másokat viszont zavar, ha lakott területen szól a puska. A borjút egyébként már elszállították – mondta el érdeklődésünkre.

A borjú Fotó: Beküldött

Megkérdeztük, milyen biztos megoldás létezik a vadak ellen, elmondta, jó megoldás csak egy van, ugyanis az ultrahangos riasztó a háziállatokat is nagyon zavarja, a különböző vadriasztó készítmények alkalmazását pedig valószínűleg a szomszéd nem fogja megköszönni, a szaghatás alapú vadrisztók illata ugyanis a legkevésbé sem kellemes.

– Egy megfelelő műszaki állapotú 180 centiméter magas kerítés az őzek ellen beválik, a szarvasok ellen inkább a 2 méteres a biztos tapasztalataim szerint. Hangsúlyoznám, hogy a kerítés megfelelő műszaki állapota a kulcs a méretén túl. A legyengült borjú is éppen azért szakadhatott el az anyjától, mert egyre több mezőgazdasági területet kerítenek körbe, a vad pedig kényszerváltóra szorul ezek kerülgetésével. Így a fiatal állat lesoványodott, és éppen egy udvarba tévedt be – magyarázta Kovács István.

A vadász elmondta azt is, hogy komoly szakmai vita van arról is, hogy a korábban vadvédelmi célból bekerített területekkel mi legyen, sürgető, hogy a már funkciójukat vesztett kerítéseket lebontsák, ám ez is sok idő, pénz és munka. Elmondta, hogy a temetőkbe, udvarokba szokott vadakat elterelő etetéssel már esélytelen leszoktatni a megkedvelt táplálékforrásról, a terület megfelelő körbekerítése a jó megoldás csupán.

– A vadállomány feldúsult, de sokszor épp a vadászok, vagy a ragadozók elől keresnek menedéket lakott területen. A vad alkalmazkodik és megtanulja, hogy ott nem bántják, persze idővel a ragadozó is megtanulja, hol keres menedéket a vad, csupán a változás az állandó – árulta el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában