A galamb

A hétvégéink általában elég nyüzsgősek, mindig van valamilyen program, de közben igyekszem otthon is besegíteni. Az egyik kedvenc vasárnapi programom azonban a főzés anyukámmal és nagymamámmal. A feladatokat mindig felosztjuk, én általában a köretekért és süteményekért felelek, édesanyám készíti a főfogásokat, nagymamám pedig az előkészítésben segít. 
Ilyen napnak indult az elmúlt hétvége vasárnapja is, amíg egy váratlan vendég be nem állított hozzánk. Éppen az udvaron teregettem és beszélgettem nagymamámmal, amikor leszállt tőlem pár méterre egy galamb. Meglepő látvány volt, mert felénk nem szokásosak a galambok, legalábbis nem az udvarokban. Közelebbről megnézve viszont láttuk, hogy mindkét lábán van egy-egy gyűrű. Nagyon barátságos volt, látszott, hogy emberhez van szokva, mert jött mindenhova utánunk, illetve a hangunk után. Tettünk ki neki vizet, amiből szinte rögtön ivott is, de a magvakhoz hozzá sem nyúlt. 
Egész nap próbáltuk szemmel tartani, mert nekünk is van két macskánk, akik kifejezetten jó vadászok, valamint a környéken is több cica lakik. Estefelé járt már, mikor még mindig nálunk volt, nem repült el. Egyszer-egyszer felrepült, de pár szárnycsapás után le is szállt, mintha fájna valamije. Végül tanácsot kértünk egy madármentőtől, aki azt javasolta, hogy próbáljuk meg befogni és vigyük el egy mentőállomásra. Szerencsére sikerült sérülés nélkül megfogni, és azóta már jó helyen van a galamb, mi pedig örülünk, hogy megmentettük. 

(Főoldali képünk illusztráció: Shutterstock.)