A római hadsereg nyomában vannak a régészek Hatvannál

Folytatja a nagygombosi késői őrállomás feltárását a Dobó István Vármúzeum. Legújabb hírükben a 2024 májusában végzett leletmentő feltárás eredményeiről és a Soproni Sándor által 1968-ban feltárt II. számú, úgynevezett „barakk épület” 56 év utáni visszaazonosításáról, újra megtalálásáról számolnak be.

2024 májusa – a leletmentő feltárás

A Dobó István Vármúzeum Gutay Mónika régész vezetésével, a Hatvany Lajos Múzeum, Gál Andrea régész részvételével 2024. május 11-én és 12-én (szombat, vasárnap) leletmentő feltárást végzett Hatvan–Nagygombos, Lőrinci út 1. szám alatt található tanya területén.

Gritz Henriett tulajdonos egy 20 négyzetméteres területet szeretet volna lebetonozni. Ezt a területet kutattuk meg. A lebetonozásra szánt területen egy kutatóárkot húztunk, amely a terület középső részét érintette. Ezenkívül még öt helyen nyitottunk szondaárkokat. Karácsony Gábor a tulajdonos férje felhívta a figyelmünket arra, hogy a lebetonozásra szánt területet körülvevő kerítés ásásakor követ talált, ezért távolabb helyezte el a kerítés oszlopait. A kerítésre merőlegesen ráhúztuk a 2. szondaárkot. Nagy meglepetésünkre egy római kori épület falmaradványa került elő, amelynek folytatását az 1. szondaárokban is megtaláltuk.

A hétvégén, a két nap során egy északnyugat-délkeleti irányú római kori falmaradvány három részletben feltárt, kb. 8 m hosszú, 70 cm széles falszakasza került elő, amihez déli oldalról egy két részletben feltárt, körülbelül közel 6 m hosszú falszakasz csatlakozott. A két fal találkozásának keleti oldalán egy omladékréteget találtunk. Az égett rétegekben bélyeges tetőtéglák, római császárkori kerámiaedények töredékei kerültek elő. Az ásatás legkülönlegesebb leletének egy grafittömböt tarthatunk, amely a lelőhely késő vaskori lelethorizontjához tartozik. A megtalált épület falainak vastagsága, iránya és a falazásánaktechnikája alapján az általunk részben feltárt építmény egyértelműen a Soproni Sándor által 1968-ban feltárt II. számú épülettel azonosítható, amelynek újrafelfedezéséig 56 év telt el. A fémkeresős kutatás során minimális fémlelet került elő. A leletmentő feltárást követően, pár nappal később a római kori épület falait és omladékát geotextillel és földdel takartuk. A leletanyagok ideiglenesen bekerültek a Hatvany Lajos Múzeumba.

Ezt követően nyilvánvalóvá vált, hogy az épület további kutatását egy jól előkészített tervásatás keretében, több intézmény együttműködésében, egy korszakkal és témával foglalkozó szakember, a barbaricumi római erődöket már évtizedek óta kutató Mráv Zsolt régész bevonásával lehet csak tovább folytatni. E cél érdekében, a Dobó István Vármúzeum és a Hatvany Lajos Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum 2024 augusztusában együttműködési megállapodást kötött.

A májusi leletmentő ásatást az alábbi kollégák és önkéntesek segítették, akiknek a szabad idejét is feláldozó, áldozatos közreműködését ezúton is nagyon szépen köszönjük: Bartus Imre, Farkas Kristóf Vince, Farkas Mihály, Fekete Ferenc, Gál Andrea, Gutay Mónika, Gyurcsik Attila, Habók László, Herczeg István, Kerékgyártó Gyula, Kiss György, Kiss József, Kui Amanda, Lehotai László, Mészáros Imre, Mezei Róbert, Molnár Zoltán, Murányi Rita, Ocsovai Zoltán, Rácz Kristóf László, Dr. Silimon-Várday Zoltán, Steuer István, Szabó Erika, Tanyi Sándor, Tóth Alex Martin, Tóth Károly, Vancsó Dávid, Varga-Kiss Ágnes.

2024. augusztus végén bejárta az országos és a helyi médiumokat az a hír, hogy idén ősszel három hazai múzeum, az egri Dobó István Vármúzeum, a hatvani Hatvany Lajos Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködést kötött a Hatvan-nagygombosi római őrállomás régészeti kutatásának folytatásáról. Nem véletlen a három intézmény összefogása, az árokkal körbevett őrtorony és egy kőépület alkotta „előretolt helyőrség” ugyanis kiemelt történeti és régészeti jelentőséggel bír. Egyik kulcslelőhelye az I. Valentinianus császár (364-375) által megkezdett barbaricumi erődépítési programnak, amely néhány évig a Római Birodalom legfontosabb katonai és külpolitikai vállalkozása volt; tragikus következményeit tekintve pedig meghatározta a birodalom késői történetének az alakulását is. A három múzeum megállapodásának értelmében a tervásatás szeptember közepén megkezdődött. A munkák elkerített magánterületen zajlanak, ezért az érdeklődők számára az ásatás látogatása – a feltárás végére tervezett nyílt napon kívül – nem lesz lehetséges. Az ásatás híreiről, előzetes eredményeiről ezért egy világhálón követhető cikksorozatot indítunk, amelynek első részében megosztjuk a nagygombosi őrállomás kutatástörténetének három kiemelkedő évét és eseményét.  

1875 – Az első leletek előkerülése

Jövőre lesz 150 éve, hogy az első leletek ismertté váltak a lelőhelyről. Demkó Géza hatvani ügyvéd 1875-ben három római katonai bélyeges téglát ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A leltárkönyv bejegyzése alapján a leletek „Hatvan vidékén, a Zagyva közelében, Pusztagombos szomszédságában elterülő szőlők alján” kerültek elő.  

1967 – Az őrállomás felfedezése

Közel száz évig nem kapott jelentőségének megfelelő figyelmet ez a leletegyüttes. Csak az Alföldet körülölelő Csörsz-árok 1960-as években zajlott kutatása és feltérképezése kapcsán kerültek először a tudomány fókuszába a leletek és azok lelőhelye. Hogyan kerülhettek római tetőtéglák a Pannonia határától, a limestől 60 km-re fekvő Hatvanba?

A Dunakanyar római erődrendszerét kutató és a Csörsz-árok bejárásában részt vevő Soproni Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum kiváló római koros régésze, e kérdéstől hajtva eltökélte, hogy megtalálja ezeknek a tégláknak a származási helyét. A sikeres azonosítás történetét a közelmúltban elhunyt neves régész, Patay Pál a szemtanú hitelességével örökítette meg.

Soproni Sándor

1967 egyik tavaszi napján a 3. katonai felmérés alapján Soproni Sándorral órákig keresték a téglák lehetséges lelőhelyét a Zagyva mentén és a térképen feltüntetett szőlők közelében. A valós lelőhelyen azonban meg sem álltak, mert a térkép Gombos és Lőrinci között nem jelzett szőlőket. Kutatásuk ezért eredménytelen maradt. Már éppen visszaindultak Budapest felé, amikor Hatvan külterületén Soproni megállította a kocsit, kiszállt és az első ház ajtajában álló idős férfitől megkérdezte, tud-e olyan helyről a környéken, ahol az eke köveket és téglákat vet ki a földből. A férfi felemelte a kezét majd rámutatott egy területre Hatvan és Nagygombos között és elmondta, hogy a háború előtt ők bérelték azt a földet. Ott, azon a kiemelkedésen pedig az eke mindig köveket fordított ki a talajból. Ahogy a jelzett helyhez odaértek, Soproni Sándor lehajolt és egy római bélyeges téglát emelt fel a földről. Nagy pillanatai ezek a hazai régészetnek! 1967 és 1968 nyarán meg is történt a lelőhely régészeti kutatása, ahol Soproni Sándor valóban megtalált és feltárt egy 4. századi római katonai őrállomást, a hozzá tartozó őrtoronnyal és egy „barakképülettel”.

Az ásatást követően a régészek és a helytörténet iránt érdeklődők időről-időre meglátogatták a lelőhelyet. Közülük Lehotai Lászlót kell első sorban megemlítenünk, aki az 1970-es években nemcsak felszíni leleteket gyűjtött itt, hanem gondoskodott azok közgyűjteménybe kerüléséről is. Mindezek ellenére a feltárás óta eltelt több mint ötven év alatt a római őrállomás épületeinek pontos helye feledésbe merült, egészen addig, amíg egy szerencsés véletlen ismét a régészettudomány segítségére sietett …

2024 – Az őrállomás kutatása új lendületet kap

Nagygombos római múltja 2023-ban újra az érdeklődés középpontjába került. A hatvani Hatvany Lajos Múzeum – Gál Andrea rendezésében – megnyitotta az „Ellenségekből kényszerszülte szövetségesek” című új állandó kiállítását, amelynek az egyik terme a nagygombosi őrtornyot és leleteit mutatja be.

Ugyanennek az évnek a végén a Hatvany Lajos Múzeum fémkeresős kutatást végzett a nagygombosi őrtorony feltételezett helyszínén. Ebben főszerepet játszottak a jászberényi önkéntes fémkeresős csoport tagjai, a Jászkakasok, valamint a lelőhelyhez erősen kötődő Lehotai László, aki helyismeretével segítette a csoport munkáját. A történet akkor kezdett érdekes fordulatot venni, amikor a lelőhely nagyobb részét magába foglaló tanya tulajdonosa, Gritz Henriett 2024 áprilisában hozzájárult ahhoz, hogy az ő ingatlanán is fémkeresős kutatást végezzünk. Mindezt a tanya egyik beteg kutyusának és elsősorban az őt kezelő állatorvosnak, Silimon-Várday Zoltán doktornak köszönhetjük. A tulajdonos ugyanis megmutatta neki azokat a régészeti leleteket, amelyeket a tanya területén nagy érdeklődéssel összegyűjtött. És ezek között római bélyeges téglák töredékei is voltak!

Nagy szerencse, hogy az állatorvos a Jászkakasok tagjaként, maga is önkéntes fémkeresősként évek óta segítette és jelenleg is segíti a Heves vármegyei múzeumok munkáját. Anyagismeretének köszönhetően felismerte az általa látott régészeti korú tárgyak jelentőségét és értesítette a leletekről a hatvani múzeum fiatal régészét, Gál Andreát. Ő nyomban felvette a kapcsolatot a tanya végtelenül kedves és előzékeny tulajdonosnőjével, aki arról tájékoztatta őt, hogy az ingatlanán éppen egy gazdasági épület felépítését tervezi. Ekkor felmerült egy leletmentő feltárás lehetősége, amelyet Steuer István önkéntes fémkeresős partner, a jászberényi Jász Múzeum régésztechnikusa, a vármegyében ásatási joggal rendelkező egri Dobó István Vármúzeum felé közvetített.

A leletmentő ásatás Gutay Mónika régész vezetése alatt, számos Heves vármegyei önkéntes részvételével 2024. május 11-12-én megtörtént. Ennek során rábukkantunk a Soproni Sándor által részlegesen megkutatott II. számú, úgynevezett barakképületre. De ez már egy következő, nem kevésbé izgalmas történet ….

A májusi leletmentő ásatást az alábbi kollégák és önkéntesek segítették, akiknek a szabad idejét is feláldozó, áldozatos közreműködését ezúton is hálásan köszönjük: Bartus Imre, Farkas Kristóf Vince, Farkas Mihály, Fekete Ferenc, Gál Andrea, Gutay Mónika, Gyurcsik Attila, Habók László, Herczeg István, Kerékgyártó Gyula, Kiss György, Kiss József, Kui Amanda, Lehotai László, Mészáros Imre, Mezei Róbert, Molnár Zoltán, Murányi Rita, Ocsovai Zoltán, Rácz Kristóf László, Dr. Silimon-Várday Zoltán, Steuer István, Szabó Erika, Tanyi Sándor, Tóth Alex Martin, Tóth Károly, Vancsó Dávid, Varga-Kiss Ágnes. Külön köszönet illeti a Jászkakasokat, akiknek meghatározó szerepe volt abban, hogy a II. számú épület ismét napvilágra került és a régészeti kutatások újra megindulhattak!