Vigyázz, ha esik az eső

Láttam egyszer egy bögrét, amire azt írták angolul, hogy ne bosszantsd fel az írót, mert beleír egy könyvbe és megöl. A mai jegyzetemnek ez a mottója. Igaz, nem regénybe, vagy novellába írom bele, ami történt, ahhoz túl dühös vagyok, mert én is ostoba voltam, nem gondolkoztam előre, mit jelent, ha esik az eső.

Hosszú száraz ősz után végre esik. Ugyan itt a városban nem igazán örülünk neki, de a földekre már nagyon kell. Egy szó mint száz, szakadó esőben indultam reggel dolgozni. Amivel nem is volt semmi baj, megvan a maga hangulata ennek is. Megszoktam, hogy gyalog járok, ülő munka mellett kell a mozgás, gondoltam egy kis eső nem fog elriasztani, van esernyőm. Csak egy valamivel nem számoltam, amikor a legrövidebb úton indultam el. Az emberi bunkósággal.

Sétálok a járdán, mellettem elhúznak az autók, buszok. Nem gyanítottam, mi fog következni, mert minden busz úgy ment el, hogy nem csapta fel a vizet. Bezzeg az autós, aki az egyik busz után jött! Pici iránymódosítással beleszáguldott a pocsolyába, engem meg pofon vágott a felcsapó víz. Nemcsak képletesen, szó szerint is. Rendesen fájt, ahogy belevágódott az arcomba, nem beszélve a csuromvizessé vált ruhámról, hajamról, és a szememről, ami kivörösödött a belecsapódó víztől.

Miért menjek hosszabb úton, ha esik az eső?

Hogy ez miért az én hibám? Mert nem mentem másik útvonalon. De tényleg nekem kell korlátoznom magam, mert egyeseket a szemétkedés elégít ki? Inkább az vigasztal, hogy egyszercsak felúszik majd az az autó egy nagyobb pocsolyán. Üzenem a sofőrnek: akkor gondoljon majd rám.