Kihajtási ünnep

2023.05.04. 11:32

Kihajtották a gulyát, ősi hagyomány éledt újjá az ünneppel Tarnaszentmiklóson + fotók

Szent György napja jelentette hajdan a tavasz kezdetét. Három év kihagyás után újra szakmai napot rendezett a szürke szarvasmarha gulya Szent György napi-kihajtáshoz kapcsolódva a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Tarnaszentmiklóson.

M. H.

Az állattenyésztéssel foglalkozó népek ezen nap környékén hajtották ki állataikat téli szálláshelyükről

Forrás: BNPI/Kozma Attila

A néphagyomány szerint az igazi tavasz kezdetét mindig április 24., Szent György napja jelentette – idézte fel köszöntőjében Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. 

Az állattenyésztéssel foglalkozó népek ezen nap környékén hajtották ki állataikat téli szálláshelyükről, és ekkor történt a pásztorok, béresek fogadása is. Sok hiedelem és népszokás kapcsolódik ehhez az ünnephez, például mágikus, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak annak a vesszőnek, amivel a jószágokat a legelőre hajtották, de előfordult olyan is, hogy a marhákat láncon, tojásokon hajtották keresztül és azt tartották, hogy az állatok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás, derül ki a BNPI beszámolójából.

– Kihajtási ünnepünk ötvözi az régi hagyományokat és az Európai Közösség által finanszírozott eszközöket a természetvédelem és a természetmegőrzés érdekében, hiszen a hagyományos legeltetéses gazdálkodás folytatásával biztosítjuk a kék vércsék fennmaradását, szaporodását, a területkezelés megfelelő állapotát és a természetvédelem összetett és hosszútávú érdekeinek biztosítását – részletezte az igazgató. Kiemelte, a BNPI a Hevesi Síkon szürkemarhával történő területkezelést valósít meg, amelynek során a nemzetipark-igazgatóság szakemberei kitapasztalták, milyen legeltetési intenzitás és milyen legeltetési módszerek mellett alakítható ki a kék vércsék számára olyan környezet, amely nemcsak a terület kezelését, hanem a fokozottan védett, és különösen értékes fajok élőhelyét is biztosítja. 

E projekt sikerességét jól bizonyítja, hogy folyamatosan nő az itt élő állatok száma. Emellett folyamatosan nő a szarvasmarha állomány is, így szükségszerűvé vált egy új állattartó telep létrehozása: ezt tavaly adták át a Szürke Szállást Tarnaszentmiklóson.

A szakmai napon tiszteletét tette Ignácz Balázs főispán is, aki biztosította a Heves vármegyei Kormányhivatal támogatásáról mind a helyi gazdákat, gazdálkodókat, mind pedig a BNPI-t.

Nagy Géza, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke, aki ott járt a legutóbb három éve megrendezett kihajtási ünnepen is, akkor az egyesület frissen megválasztott elnökeként vázolta céljait. Ezúttal pedig már tapasztalatait is megosztotta a közönséggel. Elárulta, hogy az egyesület központi bikanevelést folytat, s hazánkban egyedülálló módon térítésmentesen tudnak a tagok számára bikákat biztosítani. Ezzel nagy mértékben tudják támogatni a gazdálkodókat, s jelenleg több projekt kapcsán elkezdték külföldön is népszerűsíteni a szürkét mint fajtát.

A gazdafórum kezdete előtt ért a rendezvény helyszínének közelébe a várva várt gulya. Az állatokról Sasváriné Hegedűs Éva telephelyvezető elárulta, az anyagulyát jelenleg 134 jószág teszi ki. Közülük a szűzüszők 20-an vannak, ők először kerültek a gulyába. A többi tehén alól pedig 96 pirók színezetű borjút láthattak az egybegyűltek. Mint megtudtuk, rajtuk kívül van egy másik gulya is, ahol jellemzően a tenyész üszőket és a kárpáti borzderes fajtához tartozó egyedeket tartják együtt. Amikor az anyagulya kikerül a nyári állásra, akkor kezdik el a növendék gulyát szoktatni, és arra rászámolnak két hetet, s lábon hajtják át az állatokat Pélyre. A növendék gulyában lévő, különböző évjáratú üszőket még kiválogatják, s mikor a harmadéves kort elérik, akkor kerülnek be az anyagulyába. Onnantól kezdve már a bika alatt fedeztethetőek lesznek.

A nap folyamán tartottak egy kaszálás bemutatót is, amely során egy traktorra szerelhető vadriasztó lánc használatát demonstrálták a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a BNPI szakemberei a jelenlévőknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában