Síszezon

Tavaly karácsony előtt ibolyák nyíltak a kertben, idén vízkeresztkor pedig már a hóvirágok kukucskáló hajtásait figyelem. Január első napjaiban igazi tavasz van. A hólapátot is visszatettem a szokott helyére, talán ha egyszer használtam az elmúlt hetekben. Állítólag tél van, de erre minden tapasztalat rácáfol. Az alig tíz évvel ezelőtti fotóimat nézegetem, amelyeken vastag hótakaró borított mindent a faluban. Roppant a bakancsunk alatt a jég, az udvarokról hóemberek integettek, kopott lábassal a fejükön. Akkoriban még jutott valami a téli varázslatból nekünk is, s lassan hálás vagyok azért is, hogy erről egyáltalán vannak emlékeim. 

A minap egy ismerősöm mesélte, hogy egy baráti csapattal elindultak síelni, mert tél nem múlhat el e nélkül. Az enyhe idő miatt itthon nem lévén erre alkalmas pálya, Szlovákiában próbálkoztak, a régi megszokott helyeken. Viharos szél és szűnni nem akaró eső fogadta őket. Mondja, szívszorító volt látni azokat a családokat, akik a szünidőben a gyerekeiket szerették volna téli élményekben részesíteni. Az apukák húzták, vonták a latyakos terepen a szánokat a sílécekkel felszerelt csapatok csüggedten látták be, felesleges volt idáig autózni. 

Nem szeretném elengedni a telet, mert mindig is nagyon szerettem, most mégis úgy tűnik, hogy ettől az évszaktól búcsúzni kell mindannyiunknak. Ha egy reggel mégis arra ébrednék, hogy jégvirágos az ablak, köszönetet mondanék a látványért.