Kegyhely

2024.08.30. 13:03

Új feszület került Fallóskútra

Tölgyfából készült a kereszt.

Molnár Helga

Fallóskút országosan ismert mátrai zarándokhely, melynek múltja az 1940-es évekre tekint vissza. A legenda szerint itt egy környékbeli asszonynak többször megjelent Szűz Mária. A Szűzanya először egy gyógyító, csodatevő forrást mutatott az asszonynak, második megjelenésekor pedig kérte, hogy a forrás mellé épüljön egy kápolna. Állami támogatás híján a hívek adományaiból épült meg 1948-ban a kápolna és egy Mária szobor, később pedig Krisztus szenvedését bemutató keresztúttal is gyarapodott a kegyhely. Az évek múlásával egyre népszerűbbé vált a mártai erdőrengeteg ölelésében álló Fallóskút, mely 2024 augusztusában új kereszttel gyarapodott – közölte Vigh Ilona, az Egererdő Zrt. kommunikációs és közjóléti vezetője.

Új feszület került Fallóskútra
Új feszület került Fallóskútra
Fotó: fataj.hu

A kegyhely bejáratánál álló keresztet már igencsak megtépázta az idő vasfoga, cseréjére feltétlen szükség volt. A helyi egyházközség, az Egererdő Zrt. és Demeter József erdélyi fafaragó összefogásának hála új kereszt fogadja a Fallóskútra látogató erdei vándorokat, zarándokokat.

Demeter József tölgyfából készítette el a megfeszített Jézus testét, a Korpuszt. A fafaragó korábban már több vallási ihletésű szobrot faragott a településre, de emellett vadászattal kapcsolatos, állatot ábrázoló szobrokat is alkot.

Az Egererdő Zrt. Mátraparkett üzemében, ugyancsak tölgyfából készült kereszt pedig méltó utóda az előzőnek. Az új feszületet Dobák Gábor plébániai kormányzó áldotta meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában