Az Abák Etelközben csatlakozhattak a magyarokhoz

B. Szabó János az Abák eredete a középkori történetírásban címmel tartott előadást a Magyarságkutató Intézet Abasárról tartott konferenciáján. Az ásatásnak komoly hozadéka volt, hogy az Aba nemzetség ott eltemetett tagjainak csontjairól készült archeogenetikai vizsgálat, s ő egészíthette ki történeti adatokkal az erről született, nemrég megjelent cikket. Varga Gergely, a cikk első számú szerzője úgy zárta a történeti értekezést, hogy az Abák valószínűleg kabarok lehettek, akik a kazárokból szakadtak ki nem sokkal a honfoglalás előtt.

B. Szabó János föltette a kérdést, miért gondoljuk, hogy az Abák kabar eredetűek lehettek, amikor erről a középkori forrásokban nem esik szó. Magyarországon keletkezett történeti forrásban nincs szó erről a csoportról, a leghosszabb beszámoló csak a bizánci kormányzati kézikönyv nyersanyagban szól róluk. Leírja, hogy a Kazár Kaganátusban belháború dúlt, a vesztesek elhagyták az államot, Etelközbe vonultak, ahol csatlakoztak Álmos és Árpád népéhez. A magyarok pedig vitézségükért az első törzsek közé emelték őket, s így ott voltak a könyvben közölt törzslista élén. Egy nyugat-európai említésük van a Salzburgi Évkönyvekben, a honfoglalás időszakában harcoltak a keleti frank birodalom határán. Bizonytalanabb dolog egy bizánci felsorolás a 823-as kis-ázsiai katonalázadásról, Szláv Tamás hadában talán ott volt a kabarokkal azonosítható, valószínűleg kaukázusi nép. Ma is van a Kaukázusban a kabarok nevét viselő terület. B. Szabó János szerint a kabarok régészetileg sem megkülönböztethetőek a többi honfoglaló népelemtől.

Az Aba nemzetség ősei Ed és Edömén

Az Abákra rátérve a történész fölelevenítette, Anonymus Gestája a 13. században íródott, s abban az Abák őseként Edet és Edömént nevezi meg, akik kumán törzsfők voltak. Kézai Simon szintén őket tartja a nemzetség ősének, de őket mint Attila fia Csaba gyermekeit nevezi meg (ugyanakkor Csaba lehetett István korában élt comes is, akitől Aba származott). Kézai krónikájában az Árpádok nem Attila leszármazottai. Anonymus Gestában nincsenek hunok, az Árpádok őse Attila, az Abák pedig kumánok.

B. Szabó János szerint a hagyományt valószínűleg nem Kézai találta ki, az 1250-es évekből van okleveles adat, amely szerint az Abák saját névadási hagyományában használták a Csaba nevet. A történész szerint Aba Sámuelből kabarságához az a hasonlóság adta az ötletet, hogy a kumánok a kabarokhoz hasonlóan Etelközben éltek. Kijevnél Álmos elverte a kumánokat, egy részük pedig csatlakozott a honfoglalókhoz. A kabarságot Aba király keresztnevéből, a Sámuelről is valószínűsíthették. A magyar történetírás ezt az időszakot névadás szempontjából furcsán kezeli B. Szabó szerint. Fölidézte, gyerekként ő is azt gondolta, Aba a családnév és Sámuel a keresztnév, akkor még nem tudta, hogy abban az időben ilyen nem volt. Az Aba és a Sámuel két egyenértékű név, az egyik a pogány hagyományban, a másik a keresztségben kapott. A tizedik századtól a 13. század elejéig kettős névadás volt a térségben. Egyrészt használták a saját kultúrájukból adódó régi neveket, másrészt a keresztségi nevet. Megvolt a szabály, ki mit kaphatott. A Sámuel ószövetségi név, a kabarok a kazárokból váltak ki, akik az egyetlen nép voltak, akik sem keresztények, sem muszlimok nem lettek, a zsidó vallást vették föl, legalábbis az elit. Ebből eredhetett valamikor az a gondolat, hogy Abából azért lett Sámuel, mert az ószövetségi névadás benne volt a kazár-kabar hagyományban.

B. Szabó János szerint azonban meglepően gyakoriak voltak az ószövetségi nevek Közép-Európában, a Bolgár birodalom utolsó uralkodói Nikola comes fiai közül kerültek ki, akiket Dávidnak, Áronnak, Mózesnek, Sámuelnek hívtak, s egy zsidó sem volt köztük. A família Bizánc keleti végeiből kerültek a Balkánra, Bulgáriába, erős örmény hatások feltételezhetőek náluk, más névadási szokásokkal. A történész emlékeztetett arra is, hogy Tóth Endre kimutatta, Bajorországban is divat volt ószövetségi nevet adni abban a korban, Szent Istvánnak pedig erős bajor kapcsolatai vannak, nem tartaná meglepőnek, ha ez gyakorlat lett volna a környezetében is.

Az előadó a kumánokra rátérve kifejtette, Anonymus kumánjai a Dnyeper és az Al-Duna közt éltek, a magyarok nem csak Kijevnél, hanem a Temesközben és Vidin környékén is találkoztak velük. Ezt a térséget a 11. sz közepén, a 12. században belakták a kun-kipcsak törzsek, a kumánok. A szerző tehát a honfoglaláskor elvárható népneveket aktualizálta.

B. Szabó János sajátosságnak nevezte, hogy a kumánokat mi nem így hívjuk, hanem kunoknak. A terület, ahol Anonymus leírása szerint az Abák birtokot kaptak, ma Palócföld, a palócok neve pedig emlékeztet a kumánok szláv megnevezésére, a polovecre. Hogy jött ki ez az elnevezés a 18. századra, amikor már adatolható, nem tudni, de szerinte gyanús egybeesés a Mátra vidékén. Lehetségesnek tartja, hogy ez a társaság nem a 13. századi, betelepülő kun értelemben volt kunnak nevezhető, hanem a korábbi értelmezésében számított annak a magyar közösség történeti tudatában. B. Szabó János megemlítette, Anonymus a Gestájában rangsorolja a honfoglaló nemzetségeket, első rangúnak számítottak azok, akik ott voltak a vérszerződés megkötésénél és másodrangúnak, akik Kijevnél csatlakoztak Álmos népéhez. B. Szabó szerint manapság gondolhatjuk, hogy ezt a papír elbírja, ám a 12-13. században ennek volt tétje. Az Aba família a 11. században királyt adott, a 13. században pedig kiskirályokat. Nagy hatalmú urak voltak, a többiekhez képesti lesüllyesztés nem esett volna jól nekik. Egy történetírónak károsan hathatott volna az egészségére, ha egy nagy hatalmú családot lenéz, ezért nem valószínű, hogy Anonymus le mert volna írni olyat, amit az említettek nem vallanak magukról. B. Szabó János szerint, ha emögött az Attila-rokonság hagyománya áll fönn, függetlenül attól, az igaz vagy nem, az nem volt kevésbé előkelő rokonsági viszony, mintha Álmosékhoz tartoztak volna.

Az előadó úgy gondolja, a kun név esetében Györffy György fontos megállapításokat tett azzal, hogy ez egy gyűjtőnév. Olyan népeket is kunok neveztek a történetírók, akik nem kipcsak kumánok voltak. Szent László esetében például a besenyőket, úzokat kunozták le. A kun név akkor vert gyökeret nálunk, amikor betelepedtek Magyarországra. Aki akkor bejött és letelepedett, az kun lett, aki kint maradt, az tatár. A korábbi időszakban aki a Kárpát-medencén kívül volt, azt kunnak hívták.

B. Szabó János kitért arra a hunokat kunokkal rokonító nézetre is. Fölidézte, Németh Gyula turkológus szerin a török nyelvekben nem tudják kimondani a h-t, a h hangból k lett. Ez alapján akár a hunok neve török közvetítéssel jött be hozzánk kun néven, s ez számos kérdést vet föl. Belső-Ázsiában is éltek a kora középkorban kunok, ezért érdemes lesz kutakodni az ottani forrásokban, hogy ez a transzformáció hogyan ment végbe. Igazolás esetén értelmet nyerne, hogy egy olyan vezető nemzetség, aki ebből a térségből érkezik a Kárpátokon túlról, csatlakozik Árpádékhoz, miért pont a hun hagyományban találja meg a család ősi eredetét, függetlenül attól, hogy az igaz vagy sem. B. Szabó János előadása végén megemlítette, az Aba leszármazottak genetikai vizsgálata szerint a família férfiági felmenőinek ősei valahol a mai Mongólia területén élhettek.