Kiss Tibor: azok passzolnak a legpontosabban, akik a kezdőrúgást megveszik...

– Pályafutásom során egy gólt lőttem jobb lábbal a KELTEX SE ellen 1970-ben, meg egy luftot, igaz, abból is gól lett – utal a múltra Kiss Tibor, míg a krónikák azt jegyzik ékesen, hogy a másik, a bal láb viszont valóban félelmetes volt. – Még a villamosra is bal lábbal léptem fel, annyi előny élvezett ez a láb. Igaz, rengeteget gyakoroltam azért, hogy minél jobb legyen a balos. Nekem a mindenem volt a futball. Annyira imádtam focizni, hogy más nem is nagyon érdekelt. Ha kikaptunk, sírtam. Gólt lőni és nyerni szerettem. Később aztán emiatt alakultak ki nézeteltérések, mert aki esetleg nem így állt a meccshez, előfordult, hogy megbántottam. Olyan emberre egyszerűen nem tudtam felnézni, aki kókler volt a futballban. De miért is tettem volna? Az őszinteségem miatt többször megsértődtek, ám ilyen vagyok, egyszerűen nem tűröm az igazságtalanságot. Ha mérlegre teszem a múltat, akkor azt mondhatom, csodálatos életem volt a futballban eltöltött időszak alatt, elsősorban azért, mert örömet tudtam szerezni a szurkolóknak. Ennél nagyobb boldogság pedig nem kellett.

A drukker pedig nem felejt. Beszélgetésünk helyszínén, az Eszterházy tér egyik padján ülve lépten-nyomon ráköszönnek. Az egészségre vonatkozó érdeklődés után azonban nyomban a „football” jelenti a témát.

– Többek között a példaképek hiányoznak a magyar labdarúgásból – folytatja Kiss Tibor. – A spanyol szövetség hajdani elnöke mondta egykor, hogy a hispán futball közel sem jutott volna olyan magasságba, ha nincs Kubala, Puskás, Kocsis és Czibor. Nekünk ma már nemhogy az említettek nincsenek, de hiányoznak a Tichyk, Göröcsök, Nyilasik és Détárik is. Játékosok, akiktől tanulni lehetne, mert a gyereknek az kell, legyen, aki megmutatja, mit hogyan kell tenni a pályán. Nem a fiatal a hibás, ha látjuk, hogy nem megy ki ez vagy az. Az edző a felelős, aki nem tanította meg helyesen rúgni, fejelni, helyezkedni. Ezért is van az, hogy jelenleg Magyarországon azok passzolnak a legpontosabban, akik a kezdőrúgást megveszik... Vagy a másik példa, a futás. Annak idején Egerben például Simon, Sass, Vojtekovszki vagy Vadicska nemcsak szétszaladta a mezőnyt, de közben gólokat rúgott és gólpasszokat adott. Igaz, akkor nem mérték meg, hogy egy meccsen pontosan ki hány kilométert futott, de fogadni mernék, hogy abban (is) vernék a maiakat.

A nyilvános szereplést jobbára kerülő Kiss Tibor alig több mint egy hónappal ezelőtt azért öltött zakót, mert Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott augusztus 20-a alkalmából országgyűlési képviselői elismerő okleveleket nyújtott át neki és a sakkozó Rauch Ferencnek.

– Megtisztelőnek tartom, hogy átvehettem az elismerést – tekintett vissza a kitüntetett. – Ettől már csak az lenne örömtelibb, ha Egernek legalább NB II.-es csapata lenne. Jól látszik, miként szépül, fejlődik város, elég csak a jelen helyszínt, a megújult Eszterházy teret említeni. A stadionra is megvannak a korszerűsítési tervek, amely létesítmény annak az embernek a nevét viseli, aki az általam nagyon becsült személyek közé tartozik. Felnéztem Szentmarjay Tibi bácsira, minthogy a szüleimen túl utánpótlásedzőimre, apósomra, Hajdúszoboszlón pedig Kun Laci bácsira. Örülök, hogy dolgozhattam dr. Nyerges Józseffel, Domán Lászlóval és Dányi Oszkárral.

A napokban egykori miskolci játékostársát, egyben barátját, Egri Zoltánt elveszített Kiss Tibor két szívinfarktussal a háta mögött már jó ideje nem vállal feladatot a magyar labdarúgásban. Meghagyja ezt másoknak.

– Sokan igyekeztek megszüntetni nálunk azt, ami hajdan jó volt, gondolok itt a pályák felszámolására. Úgy vélem, nem az a kultúra, ha fetrengünk a tv-székház folyosóján, hanem, ha olyat építünk, ami előrevisz. Ha nincs Csányi Sándor és Orbán Viktor, akkor ma Magyarországon nemhogy stadion nem lenne, labda se. Ezen is lehet gondolkodni.