A gyöngyösi szakember szerint nem edzők kellenek ide, hanem call centeresek

– A szakmában ismert és sokat tapasztalt kollégákkal beszélgettünk arról, hogy a megyei II. osztályban mennyire nehéz az edző élete – kezdi Szerdahelyi Gábor. – Egyáltalán milyen lehetőségünk van arra, hogy fegyelmezzünk, hogy előrelépjünk a játékosokkal. A trénertársak is érzik, tudják, mennyire tehetetlenek.

Na, most nekem ebből elegem van!

Szeretnék a játékosok elé tükröt tartani, gondolják át, kik ők, mik ők, milyen szerepük van a magyar labdarúgás világában, vagy csak itt, a Heves megyei amatőr futballéletben. Huszonéves fiatalemberek 20–25 kiló súlyfelesleggel rendelkeznek, őket nem nevezném futballistának. Elképedek azon, amit látok, azon, miként néznek ki, és mit gondolnak magukról jó néhányan. Tetoválás már van mindegyiken, a haj be van lőve úgy, ahogy az „elő van írva”, illetve a fülhallgató a legfontosabb hogy meglegyen. Eközben nekem nincs semmi a kezemben, amivel tudnék szigorítani vagy büntetni. Pénz nélkül játszik mindenki, a hazai meccsek után pizza, üdítő és sör az, amit kapnak a játékosok. Mivel a társaság nagy része edzésre sem jár, innentől kezdve semmit sem tudok tenni. Éppen ezért egyszer hadd szembesítsük már őket!

Szerdahelyi Gábor általános problémát vet fel, vállalva a véleményét mások nevében is. Tudja, ezért támadások érhetik, de annyira betelt nála a pohár, hogy tovább már nem bírja szó nélkül megállni.

– Akadt olyan mérkőzés, hogy öten játszottak 10–15 kiló súlyfölösleggel – folytatja az edző. – Futni nem bírtak, úgy mentek, mintha visszafelé húzták volna őket. Ez már abszurdum! Sajnos ezek a személyek lejáratják a futballista, a labdarúgó kifejezést, sőt az egész sportágat. Minden csak akarat kérdése, és ebben gyengék a mostani fiatalok. Mindent tologatnak, hogy majd így, megy úgy. Levágdossák a sportszárak alját, hogy ez így jó... Tele vannak tape-szalaggal, van, aki úgy néz ki, mint egy karácsonyfa, négyfajta színben pompázik. Ettől lesztek futballisták? Tizenöt éve edzősködök, de ilyen miatt még nem hiányzott senki tőlem, hogy előzőleg tetoválták és ezért nem léphet pályára. Most ilyenre is akadt példa. Elképesztő!

A gyöngyösi illetőségű szakember sokszor idegesebb a kispadnál, mint az összes játékos együttvéve, mert annyira szeretne eredményt elérni. De a mélypontot nem ez jelenti! Előfordult, hogy az egyik játékosa 0–0-s állásnál a 16-osnál, gólhelyzetben megkapta a labdát, azonban rálépett, majd hanyatt esett. Ott és akkor röhögőgörcsöt kapott volna az edző, azonban az ellentámadásból gólt lőtt a rivális, és azzal veszítettek 1–0-ra. Ez még semmi, ugyanis a nagyot hibázó játékos közvetlenül a meccs lefújása után az öltözőben hét percen át a fogadási eredmények alakulásával foglalatoskodott...

– Megfordult már a fejemben, hogy abbahagyom, de jobban szeretem a labdarúgást annál, hogy még ilyen körülmények mellett is, de folytassam – teszi hozzá Szerdahelyi Gábor. – Mert közben azért akadnak egészen szép dolgok is. Vannak ifistáink, akik közül páran velünk edzenek. Látom, mi az, amit kapnak tőlem és három-négy gyakorlás után képesek végrehajtani. A felnőttek közül azonban mivel sokszor nem jönnek edzésre, így ott nem tudom elmondani a szívfájdalmaimat. A következő meccs előtt közvetlenül pedig nem fogom a sárba tiporni őket, mert akkor hogy várjam el tőlük, hogy futballozzanak. Sajnos ezen a szinten nincs szerepe az edzőnek, csupán csapatot összeállítók vagyunk. Egykori csatárként, ha lenne kedvem viccelődni, azt mondanám, nem is tréner kell ide, hanem egy call centeres munkavállaló, aki a hétvégére összehívja a játékosokat. De sajnos, ez a szomorú valóság.