Hevesben is a legjobb lenne az újra országos döntőt fújt játékvezető

– A négy évvel ezelőtti teljesítménynek, vagy az idei selejtezős működésnek köszönhető, hogy sikerült újra az aranymeccsen fújnia a sípot?

– A 2019-es lipóti helyosztón a Heves megyei válogatott is szerepelt, ezért delegálni kellett egy játékvezetőt szűkebb hazánkból is – válaszolta Harnos Csaba. – A Játékvezetői Bizottság akkor engem választott és mivel megyénk sajnos csak a bronzmeccset játszotta, így egyenes utam volt a döntőig. Az idei finálét Pest vármegye kicsit másképpen szervezte. A házigazdák azt kérték, olyan bíró is működjön a döntőben, akinek vármegyéje nem jutott ugyan be, de a sípmester teljesítményével elégedettek voltak a selejtezők során.

– A nyírbátori területi selejtezőn már lehetett tudni, hogy a négyes döntőben is számítanak önre?

– Ott még nem is mertem gondolni erre a megtisztelő felkérésre. Számomra már az is óriási volt, hogy ismételten részt vehetek a selejtezőn, Nyírbátorban képviselve Heves vármegyét. Erre a feladatra a JB kért fel. Szabolcsban két mérkőzést vezettem, a Borsod–Hajdú meccset és az örökrangadónak számító Borsod–Szabolcs találkozót. Két találkozón (Nógrád–Szabolcs, Hajdú–Szabolcs) asszisztensként láttam el feladatot.

– Milyen színvonalú volt a rendezés Cegléden és a mutatott játék az aranymeccsen?

– A színvonal és a rendezés magasan felülmúlta a vármegyei mérkőzések nívóját. Gondolok itt az öltözők méretére  a körülményekre és a pontos időbeosztások tartására. 

Úgy vélem, a két leggyorsabb játékot játszó csapat került a döntőbe, nem megbántva ezzel a győri vagy a borsodi  csapatot. A mérkőzés hajtós, brusztolós párharcot hozott és végig sportszerű körülmények között zajlott. A békési csapat stábjának tagjai és játékosai előtt le a kalappal, a vereség ellenére köszönetüket fejezték ki addig, amíg a győztes Baranya örült a győzelemnek.

– A döntőben mennyire voltak partnerek a játékosok?

– Egy-két futballistától eltekintve semmi gond nem volt, ám ez betudható annak is, hogy mindenki győzni szeretett volna és kijutni Spanyolországba. Ilyenkor ez természetes a döntőben, a még sokkal magasabb szinten is. További támaszt jelentett, hogy Nagy Péter személyében akadt tartalékjátékvezető kollégám is.

– A pályafutásában mit jelent, hogy 2019 után 2023-ban is országos finálét fújt?

– Négy esztendeje már annak is nagyon megörültem, hogy a hevesi fiúk kvalifikáltak magukat a legjobb négy közé. Külön boldogságot adott akkor és most is, hogy rám gondoltak Hevesből, mint játékvezetőre. 

Ez akkor és most is nagyon jól esett. Pályafutásom egyik, hanem a legnagyobb elismeréseinek eddig ezek az események számítottak. Idegenben is megmutathatta magát az ember, miként is képes a játékot vezetni. Persze, ezzel nem lenézve a rengeteg rangadót Heves és Pest vármegyében, valamint az országos MLSZ utánpótlás mérkőzéseket az NB I.-ben és az NB II.-ben. Szeretem a kihívásokat az izgalmas találkozókat az osztály szintjétől függetlenül.

– Negyvenhat évesen hogy érzi, mennyi van még önben játékvezetőként, mire vágyik még a sípmesteri karrier során?

– Nagyon szeretem ezt a hivatást és a labdarúgást, így meg nem gondolkodtam a befejezésen. Addig szeretném folytatni a játékvezetést, amíg az egészségem engedi és persze a csapatok is el tudnak viselni maguk között. A viccet félretéve: a válogatottal együtt utaztam Lipótra és Nyírbátorba. Nagy örömmel töltött el, hogy ugyan mindenki ismer, de máshol futballozik, viszont itt senki nem éreztette velem, hogy mint játékvezető, mit keresek itt.

Szeretem, ha körülöttem boldogok az emberek, legyen az focista, játékvezető, edző, vagy játékvezető-ellenőr. Hogy mire vágyok még? Hát persze arra az elismerésre, ami minden olyan játékvezető álma, aki tisztelettel és alázattal végzi munkáját, hogy egyszer ő lehessen vármegyéjének legjobbja. Ez a befektetett munka és alázat legnagyobb elismerése egyszer az életében. 

Ezért is motivál minden évben, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, hátha egyszer majd az én nevemet gravírozzák arra a bizonyos serlegre.