Kézilabda

2024.07.26. 20:22

QHB-Eger: más sebességen játszott a Tatran Presov

A szlovák Tatran Presov vendégeként játszotta első nyári felkészülési mérkőzését a QHB-Eger NB I.-es férficsapata. Az eperjesi túrának két labdás edzést követően vágott neki a vármegyeszékhelyi gárda. A találkozón tizennégy gólos hazai győzelem született.

Sike Károly

Tóth Károlyék sok tapasztalattal gazdagodtak

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Az új játékosok közül a szerb Nikola Arszenics, Czabula Máté Huba, Szöllősi Olivér, Bőti Dominik és az iráni Reza Jadegari is bemutatkozott. Utóbbi mindössze három percet töltött a pályán, majd piros lappal kiállították a játékvezetők. Az algériai Abdeldjalil Zennadi később csatlakozik a csapathoz.

– Az eperjesiek már a harmadik hetet zárták a felkészülésben, ez meg is mutatkozott. Nagy tempót diktáltak, ami nekünk még korán jött, de ebből a mérkőzésből is nagyon sokat tudunk tanulni. Még kevesen vagyunk, Reza korai kiállításával pedig tovább fogytak a variációs lehetőségek. Nem vagyunk elkeseredve, nincs is miért, jövő héten már újabb tapasztalatokkal tudjuk folytatni a munkát – vont mérleget a találkozót követően az egriek edzője, Tóth Edmond.

A nyári első felkészülési mérkőzésen
TATRAN PRESOV–QHB-EGER 40–26 (20–14)
EGER: Marczika, Ágoson (kapusok), Czabula 4, Arsenic 3, Tóvizi 4, Szöllősi 2, Lezák 1, Jadegari, Száva 3, Tóth K. 3, Bőti 1, Maracskó 4.

A nyári edzőmérkőzések

Július 26., péntek, 18.00: Tatran Presov (szlovák)–QHB-Eger 40–26
Augusztus 2., péntek, 17.00: QHB-Eger–CYEB Budakalász
Augusztus 7., szerda, 18.00: QHB-Eger–PLER-Budapest
Augusztus 9., péntek, 17.00: QHB-Eger–Tatran Presov (szlovák)
Augusztus 14., szerda, 18.00: QHB-Eger–Szigetszentmiklósi KSK
Augusztus 16., péntek, 18.00: QHB-Eger–SKP-Bratislava (szlovák)
Augusztus 17., szombat, 11.00: QHB-Eger–SKP-Bratislava (szlovák)
Augusztus 23., péntek, 17.00: QHB-Eger–HE-DO B. Braun Gyöngyös
Augusztus 30., péntek: PLER-Budapest–QHB-Eger

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában