Labdarúgás

2024.09.09. 20:40

Füzesabonyi SC-Erőss út: 1 milliós felajánlás Levinek, akinek gyógyulását szívügynek tekintik

Újabb ékes példát adott arra a Füzesabonyi SC-Erőss út névadó szponzora, hogy elkötelezett a súlyos betegségben szenvedő tenki kisfiú, Lázár Levente gyógykezelése mellett.

Bódi Csaba

Az adomány mellé FSC-zászló is járt Lázár Leventének

Forrás: Füzesabonyi SC

– Minden kapcsolatomat és lehetőségemet latba vetem annak érdekében, hogy Levi gyógyíttatásához összegyűljön a szükséges pénzösszeg – mondta az Erőss út Kft. ügyvezetője. 

– Júliusban a Heves vármegyei roma válogatott–Ferencvárosi TC öregfiúk mérkőzés házigazdájaként álltunk az ügy mellé, kiemelve, hogy nem egyszeri alkalomról van szó. Ez egy folyamat, aminek akkor lesz vége, ha az ötéves kisfiú túljut az operáción, azaz sikerül megmenteni az életét, mert itt ez a tét. Sokan vagyunk, akik átérezzük az édesanya, Adrienn helyzetét. Éppen ezért most a Füzesabonyi SC-Erőss út NB III.-as csapata és a Erőss út Kft. nevében 1 millió forintos adományt ajánlottam fel a tenki családnak. 

A társadalmi szerepvállalást illetően a besenyőtelki vállalkozás vezetőjének felesége is aktív. Erőssné Jónás Adrienn az állatvédelemben jár az élen. 

A Füzesabonyi SC-Erőss út sporttelepén visszatérő vendégnek számít Levi és édesanyja
Forrás: Füzesabonyi SC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában