Táncsport

2 órája

Fortuna TSE: megmutatták, hogy fent vannak a térképen

Világszínvonalú táncosok erősítették az őszi idény első országos ranglista versenyének mezőnyét a Pestszentimrei Sportkastélyban. Az egri Fortuna Akrobatikus rock and roll TSE tagjai két érem mellett további értékes helyezésekkel hívták fel magukra a figyelmet.

Bódi Csaba

A Fortuna TSE versenyzőinek egy csoportja Szabó Mátyás edzővel a háttérben

Forrás: Fortuna TSE

– Versenyzőinkkel elégedettek vagyunk, szuper teljesítményt láthattunk tőlük – értékelt a Fortuna TSE edzője, Szabó Mátyás. 

– Büszkék vagyunk, mert országos versenyen mutatták meg, hogy fent vannak a térképen. Igaz, egyelőre még nem az élbolyban, azonban ennek is eljön az ideje.

A Tornádó Hungary TSE rendezvényén a Torszín Gréta, Polgár Liza, Zölei Gréta alkotta hármas a Ladies trió kategóriában első, Ladies duóban pedig Szabó Kata és Jaros Elizabet a második helyezést érte el. A legnépesebb mezőnyt a serdülő duóknál számlálták, ahol Kovács Eliza és Kuzman Zoé a selejtezőből egyenes ágon egyből bejutott a döntőbe, ahol a páros a 4. helyen végzett, míg a Panyik Viktória és Vancsik Zsanett összeállítású kettős a döntőben 6. helyezést ért el. Serdülő kisformációban a JászáRock gárdája nem sokkal maradt le a hetes döntőről kilencedikként zárt.

A Fortuna TSE eredményei

Children páros: 10. Banya Bertalan, Ördög Nóra
Children duó: 4. Ördög Liliána, Ossik Hanna, 5. Gál Mia, Saska Martina
Serdülő duó: 4. Kovács Eliza, Kuzman Zoé, 6. Panyik Viktória, Vancsik Zsanett
Junior duó: 4. Dolenszky Dóra, Bánkuti Virág, 5. Varga Natália, Gócza Réka
Ladies duó: 2. Szabó Kata, Jaros Elizabet
Ladies trió: 1. Torszín Gréta, Polgár Liza, Zölei Gréta.
Children kisformáció: 12. Virágok
Serdülő kisformáció: 9. JászáRock
Junior kisformáció: 10. G-Force 10.

A következő versenyt november 9-én Hevesen területi megméretés jelenti, november 30-án pedig Budapesten a Magyar Bajnokság kínál erőpróbát.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában